FordításSzinkronizálás kontra feliratozás: Számít a komplexitás [Dubbing vs. subtitling: Complexity matters]
Habár egyesek az audiovizuális feldolgozás lehetséges zavaró tényezőjeként tekintenek a feliratra, empirikus kutatások eredményei azt a szemléletet támasztják alá, miszerint a feliratfeldolgozás szemi-automatikus és eredményes kognitív folyamat, továbbá, hogy közepesen komplex forgatókönyvek esetén a szinkronizálás nem feltétlenül könnyíti meg a nézők dolgát. A jelen tanulmányban megvizsgáljuk számít-e a fordított audiovizuális anyag komplexitása a feliratozott vagy szinkronizált audiovizuális anyag kognitív befogadása és szubjektív fogadtatása szempontjából. A kérdés megválaszolására bemutatunk két kísérletet, amelyekben felmértük, hogyan fogadják be a nézők a filmfordítást (szinkronizálás kontra feliratozás), és megvizsgáltuk az audiovizuális komplexitás kognitív és szubjektív értékelési következményeit. Az első kísérlet eredményei kimutatták, hogy a közepesen komplex filmek a fordítás módjától függetlenül eredményesen feldolgozhatók és élvezhetők. A második kísérletben fény derült arra, hogy a komplexebb filmek feliratozása (a szinkronizáláshoz képest) nagyobb erőfeszítést kíván a nézőtől a feldolgozás során, valamint alacsonyabb kognitív teljesítménnyel jár, azonban mindez nem befolyásolja a film értékelését. Az eredmények komplex audiovizuális anyagok feldolgozásánál húzzák meg a feliratok feldolgozásának határát, és arra ösztönzik a kutatókat és a gyakorló szakembereket, hogy értékeljék át a régi szokásokat, illetve helyezzenek nagyobb hangsúlyt az audiovizuális fordítás különböző formáinak kidolgozására, hogy a fordítás megfelelően alkalmazkodjon a forrásnyelvi anyag komplexitásához, valamint a célközönség egyéni sajátosságaihoz is.
Kulcsszavak:
- filmkomplexitás,
- audiovizuális fordítás feldolgozása,
- megértés,
- memória,
- értékelés,
- feliratozás,
- szinkronizálás
1.Bevezetés
A jelen tanulmány két empirikus kísérletet mutat be, amelyek a kognitív befogadást (tehát a megértést és a memóriát), valamint a szubjektív fogadtatást vizsgálják, két különböző audiovizuális fordítási (audiovisual translation, AVT) mód – a szinkronizálás és a feliratozás – segítségével bemutatott filmeken keresztül. A kísérletek fő célja, hogy megértsük, befolyásolja-e a filmek komplex jellege a különböző audiovizuális fordítási módokkal fordított filmek befogadását és fogadtatását. Pontosabban arra vagyunk kíváncsiak, változik-e a feldolgozás, a megértés, a tartalomra irányuló memória, és a film értékelése az audiovizuális fordítási módok függvényében a komplexitásuk mértékében jelentősen eltérő filmek esetén.
Ahogyan a következő részben ki is fejtjük, mind elméleti és gyakorlati okok miatt fontos figyelembe venni a filmek komplexitásának kérdését az audiovizuális fordítás befogadásával és fogadtatásával kapcsolatban a fordításban és a vonatkozó területeken (Drew és Grimes 1987; Lang 1995, 2000; Lang et al. 2013; Perego, Del Missier és Bottiroli 2015). A jelen tanulmányban először ismertetjük a kísérletünk alapjául szolgáló elméleti és empirikus hátteret, valamint a filmek komplexitásának alapvető kérdését az audiovizuális fordítás befogadásának és fogadtatásának tekintetében; majd áttérünk a két empirikus kísérletben vizsgált hipotézisek felvázolására. Ezután bemutatjuk az első, egy közepesen komplex filmmel végzett kísérletet és a második, egy komplexebb film felhasználásával folytatott kísérletet. Végül értelmezzük a kísérleti eredményeket, összefüggéseket, és tisztázzuk a kutatás korlátait további kutatási irányokat javasolva.
1.1A tanulmány háttere
A nem angol nyelvű országokban a szinkronizálás és a feliratozás a két leggyakrabban alkalmazott mód az importált audiovizuális termékek fordítására – így teszik őket elérhetővé a helyi nézőközönség számára. A két módszer használatára vonatozó döntések és megközelítések azonban országonként jelentősen különböznek: míg egyes országokban a szinkronizálás jellemzőbb, máshol a feliratozás van túlsúlyban. Sőt, más országokban a szinkronizálás és a feliratozás egyidejűleg van jelen (például Svájcban), bizonyos országok pedig kevésbé elterjedt fordítási módokhoz folyamodnak (például hangalámondás, narráció). Mindeközben angolszász országokban a közvetített filmeket, műsorokat nagyrészt angol nyelven forgatják, hozzák be az országba és angol nyelven is kerülnek adásba; kevés anyagot szükséges lefordítani a forgalmazás előtt (Chaume 2013; Chiaro 2009; Kilborn 1993). Ilyen változatos körülmények között a fordítási módot kezdetben összetett politikai, földrajzi, gazdasági és kulturális okok megfontolásával választották, azonban a nézők olyannyira megszokták a számukra elérhetővé tett formát az évek során, hogy már ragaszkodnak is hozzá (Danan 1991; MCG 2007, 2011).
Ugyanazon film különböző audiovizuális fordítási módok segítségével történő bemutatása különböző erőforrások igénybevételére sarkallhatja a nézőt a feldolgozás érdekében, mégpedig attól függően, hogy a lefordított párbeszédet izoszemiotikai formában (mint szinkronizálás vagy tolmácsolás során: beszédet szóban) vagy diaszemiotikai formában (mint feliratozás során: beszédet írásban) közvetítik-e (Gottlieb 2004, 86). Annak meghatározásához, hogy jobb-e, könnyebb-e, élvezhetőbb-e az egyik mód a másiknál, számos szempontot kell körültekintően elemezni, figyelembe véve a viselkedéstudományi kísérletek során megállapított empirikus eredményeket (Koolstra, Peetersand és Spinhof 2002). Sajnos a különböző audiovizuális fordítási módok – különösen a szinkronizálás és a feliratozás – érdemeit és korlátait sokáig nagyrészt feltételezésekre hagyatkozva állapították meg (lásd Cary 1960; Reid 1978); friss empirikus kutatásokról íródott szakirodalom azonban olyan bizonyítékokkal kezdett szolgálni, amelyek segítenek megérteni ezt az összetett kérdést (Hinkin, Harris and Miranda 2014; Kruger, Heferand Matthew 2014; Orrego-Carmona 2015; Perego, Del Missier és Bottiroli 2015; Winke, Gass és Sydorenko 2013; Wissmath és Weibel 2009; Wissmath, Weibel és Groner 2009, 2012).
Sokan állították (például Díaz Cintas 2001; Gottlieb 1994; Koolstra et al. 2002; Marleau 1982), hogy a feliratozott anyag értelmezése több figyelmet és nagyobb kognitív erőfeszítést igényel, mint a szinkronizált anyag értelmezése, ezen kijelentéseket azonban senki nem támasztotta alá meggyőző empirikus kutatásokkal. Sőt, az eddigi empirikus kísérletek ennek ellenkezőjére engednek következtetni, miszerint normális körülmények között a feliratozott audiovizuális anyag értelmezése nem igényel különösebb erőfeszítést, valamint igen hatékonynak bizonyul. Csapatával d’Ydewalle bebizonyította, hogy amikor a nézők egyszerű, viszonylag redundáns és közepes beszédtempóval prezentált információkat látnak a televízióban, a filmfelirat olvasása a tartalom feldolgozását tekintve nem jelent súlyos terhet a nézők számára, és hogy a felirat olvasása szemi-automatikus folyamat (d’Ydewalle és De Bruycker 2007; d’Ydewalle, Van Rensbergen és Pollet 1987). Mindez (felnőttek körében) életkortól, nemtől (d’Ydewalle és Van Rensbergen 1989), illetve a fordítási mód ismeretétől (d’Ydewalle és Gielen 1992) függetlennek bizonyul, jóllehet nemrégiben megfigyelték, hogy az idősebb felnőttek teljesítménye általánosságban alacsonyabb (Perego, Del Missier és Bottiroli 2015). Ezenfelül, az írott formának köszönhetően a feliratozás látszólagos előnyökkel jár, amikor a szöveg értelmezésének szókincs alapú aspektusai forognak kockán (d’Ydewalle és De Bruycker 2007; Hinkin, Harris és Miranda 2014; Perego et al. 2010; Perego, Del Missier és Bottiroli 2015),11.Ezen kísérletek során a résztvevők mindig helyesen emlékeztek a feliratban feltüntetett egyes szavakra, kifejezésekre, jobban fel tudták idézni a szavakat, mint a szinkronizált részlet megnézése után – amikor a két audiovizuális fordítási mód összehasonlításra került a kísérletekben. ami megmagyarázza, miért segíti jelentősen elő a műveltség fejlesztését, a nyelvtanulást és a nyelvelsajátítást (Ghia 2012; Kothari és Bandyopadhyay 2014; Van de Poel és d’Ydewalle 2001; Vanderplank 2010; Van Lommel, Laenen és d’Ydewalle 2006). Mindemellett, habár továbbra is ritkán hasonlítják össze empirikus kutatások keretei között, hogyan befolyásolja a szinkronizálás és a feliratozás a szubjektív értékelést, az eddigi kutatások kimutatták, hogy a szinkronizálás és a feliratozás fogadtatásában rejlő lehetséges különbségek nagyobbnak tűnhettek, mint valójában, mivel az értékelés szempontjából a szinkronizálás nem bizonyul kedvezőbb fordítási módnak a feliratozásnál (Perego, Del Missier és Bottiroli 2015; Wissmath, Weibel és Groner 2009; Wissmath és Weibel 2012).
Az eddigi empirikus kutatások azonban mind ugyanabban a komoly hiányosságban szenvednek: figyelmen kívül hagyják az audiovizuális anyagok komplexitásának szerepét. Jóllehet az audiovizuális komplexitás vizsgálata igazi kihívás, fontos elméleti és gyakorlati jelentőséggel bír, és kétségbe vonja az eddigi kutatások eredményeit. Tény, hogy a televíziós közvetítések szerkezeti jellemzői számottevő hatással lehetnek a nézőkre: az audiovizuális információ feldolgozása érdekében bevetett stratégiák és kimenetelük függhet az audiovizuális anyag típusától (Lang et al. 2000), redundanciájától és viszonylagos fontosságától (Grimes 1991; Lang 1995, 2000). Észszerű feltételezés tehát, hogy a vetített anyag komplexitása hatást gyakorolhat az audiovizuális fordítás feldolgozására. Különösképpen a nagyon komplex audiovizuális anyag értelmezését nehezítheti vagy lassítja, ha a nézőnek felváltva kell olvasni a feliratot és dekódolni a vizuális képet, valamint három forrásból (a hangsávot is beleértve) összerakni a komplex információkat a megértési folyamat alatt. Mindez kihathat a felirat kognitív feldolgozására és fogadtatására, csakúgy, mint a vizuális feldolgozásra, a szubjektív erőfeszítésre és összességében a filmnézés nyújtotta élvezetre. Ezzel szemben, egy egyszerűbb audiovizuális anyag esetén az információ dekódolása és összerakása viszonylag könnyű folyamat, amelyet hatékonyan végre lehet hajtani.
Az audiovizuális fordítás feldolgozását vizsgáló összes empirikus kutatás közepesen komplex anyaggal dolgozott, hogy a választott filmek az átlagos filmek jellegzetes tulajdonságait tükrözzék. Így maga a használt audiovizuális anyag jellege hiúsíthatta meg, hogy a kutatások átfogó képet adjanak az audiovizuális fordítás befogadásáról, legalábbis olyan részvevők körében, akik nincsenek hozzászokva a feliratolvasáshoz. Perego, Del Missier és Bottiroli (2015, 2016) fel is hívták rá a figyelmet: „a feliratfeldolgozás kognitív hatékonyságának határai talán csak akkor mutatkoznak meg, amikor az audiovizuális anyag kevéssé redundáns, nagyon komplex, esetleg áthallások vannak benne és a beszédtempó gyorsabb az átlagosnál.” Tehát az audiovizuális fordítás befogadása és a komplexitás fontos kapcsolatának megértése céljából elvégeztünk két kísérletet, amelyeket a továbbiakban részletezünk. A kísérletek során legfőképp a következő kérdésre kerestük a választ: Változnak-e a különböző audiovizuális fordítási módok kognitív és szubjektív értékelési következményei a fordított és bemutatott anyag komplexitásának függvényében?
1.2Kutatási terv és hipotézisek
Az első kísérlet során egy közepesen komplex filmet használtunk, hogy megerősítsük korábbi eredményeinket a feliratfeldolgozás hatékonyságával és pozitív fogadtatásával kapcsolatban, ezzel figyelembe véve a viselkedéskutatás terén felmerült kérdést a kísérletek ismétléséről (Klein et al. 2014; Pashler és Wagenmakers 2012). A második kísérletben egy komplexebb filmmel dolgoztunk annak érdekében, hogy kijelöljük a feliratfeldolgozás határait, továbbá, hogy ezeket a határfeltételeket kikötve vizsgáljuk az audiovizuális fordítás fogadtatását, így téve eleget fő célunknak: korábbi kutatások hiányosságainak leküzdésének.
Az első kísérletben arra számítottunk, hogy egy közepesen komplex filmmel készített korábbi kísérletünk (Perego, Del Missier és Bottiroli 2015) eredményeit fogjuk reprodukálni. A korábbi kísérlet során azt tapasztaltuk, hogy (a szinkronizálással összehasonlítva) a feliratozás nem hátráltatja a nézőket sem a memória és megértés, sem az értékelés (például a film szubjektív megítélése) tekintetében. Megfigyeltük azonban, hogy a filmet felirattal nézők jobban teljesítettek a szókincs alapú aspektusok esetében (például párbeszédfelismerés – részetekért lásd a jelen tanulmány Módszer című pontját). A második kísérletben felállítottunk egy hipotézist a feliratozás és a komplexitás viszonyáról, miszerint jelentősen komplex audiovizuális anyagok feliratozása (a szinkronizálással szemben) kevésbé hatékony kognitív teljesítményt, illetve valószínűleg kevésbé élvezetes időtöltést eredményezhet az olasz nézők körében, akik nem igazán szoktak hozzá a feliratokhoz.
Mivel a filmkomplexitásról mostanáig nem született átfogó és alkalmazható elmélet, a komplexitás méréséhez interdiszciplináris megközelítést alkalmaztunk – amelyet további kutatások bővíthetnek és pontosíthatnak a jövőben –, valamint a szakterület korábbi, elméleti és empirikus munkáira támaszkodtunk. Mindezt kísérleteinkben úgy valósítottuk meg, hogy három fontos terület komplexitásának vizsgálatára koncentráltunk (szerkezeti-informatív, nyelvi és narratív komplexitás), eddigi kutatásokat és szakirodalmat hasznosítva a médiakommunikáció (Lang et al. 1993, 2000), a filmnyelv (Pavesi, 2005), a nyelvi komplexitás (Li 2000; Szmrecsányi 2004), és a filmnarratíva terén (Barsam 2007; Monaco 2009; Murphy 2007). Az 1. táblázat mutatja be az első és második kísérletben használt filmek komplexitási mutatóit.
A szerkezeti-informatív komplexitást a percenkénti kameramozgások (vágások és belső vágások) számával mértük, így (Lang munkásságára támaszkodva) kaptunk a film sebességének mérésére használható egységet, illetve megszámoltuk a vágásokat, feltételezve, hogy minden vágás új információt közvetít.22.A vágások egy adott kamerabeállításról egy másik jelenetre váltanak, új információt mutatnak be a kameramozgás után, míg a belső vágások azonos képi jeleneten belül váltanak egyik kamerabeállításról a másikra és a vágásokhoz képest kevesebb új információt mutatnak be (Lang et al. 2000, 100; Lang et al. 2013, 132). A filmsebesség kiszámításához a vágások és belső vágások összességét kell elosztani a film hosszával, az eredménytől függően a filmsebesség lehet: lassú (percenként 0–7), közepes (8–15), gyors (16–23) és nagyon gyors (> 24) (Lang et al. 1999; Lang 2000). A filmsebességgel jellemzően a drámai hatás elérésének érdekében szoktak élni a filmiparban. A vágások számának összessége „helyi szinten (közvetlenül a kamerakameramozgás után) közvetített információ mutatója, avagy az összességében átadott információ jelzője, összefoglalva az egyes kameramozgások után bemutatott információt” (Lang et al. 2013, 132–133). A szerkezeti-informatív komplexitás másik mutatója a kiválasztott filmrészlet feliratainak száma volt, figyelembe véve a feliratok hosszúságát (egy-, illetve kétsoros feliratok), mivel az egysoros feliratok – amennyiben nem tartalmaznak összesűrített vagy mögöttes információt – jobban követhetők a nézők számára, mint a kétsorosak (Lomheim 1999, 192). A nyelvi komplexitás megállapításához már létező mérőszámok használatához folyamodtunk, ideértve az összes szó számát és az átlagos mondathosszúságot a kiválasztott részlet felirataiban és a szinkronizált változatban (Li 2000; Szmrecsányi 2004), valamint a standardizált szótípus/szövegszó arányt mint a lexikai sűrűség és változatosság alapvető mutatóját. Meghatározásukhoz egy számítógépes szövegelemző szoftvert (Wordsmith Tools 6, lásd Scott 2009) használtunk. Narratív komplexitáson azt a többé-kevésbé lineáris módot értjük, ahogyan a történetet tálalják a nézőnek (Barsam 2007, 54). A narratív komplexitást a történet helyszínei, fő- és mellékszereplői,33.Ezen mutatók a vágásokhoz hasonlóan hozzájárulhatnak a képi sűrűséghez is. valamint a kronológiai ugrások, leginkább flashbackek (fsoesch 2013) számával mértük. Tulajdonképpen a cselekménysor bonyolult jellege mellett ezek a fő tényezők, amelyek befolyásolhatják, hogy a néző mennyire elkötelezett a történet fő szálának dekódolása és nyomon követése mellett.
2.Az első kísérlet
2.1Módszer
2.1.1Résztvevők
Az első kísérlet eredeti mintavétele a Trieszti Egyetem 62 hallgatójából állt (74% nő, átlag életkor = 20,36 év SD = 5,04), akik egyetemi kreditekért cserébe vettek részt a kísérletben. A diákok a Fordító és Tolmács, valamint a Pszichológiai Karra jártak. A résztvevők olasz anyanyelvűek voltak, vagy már legalább tíz éve beszélték az olasz nyelvet. Két résztvevő kizárásra került, mivel korábban már látták a filmet. További egy résztvevőt húztunk ki a listáról a film eredeti nyelvének ismerete miatt. A végleges mintavétel tagjainak (n = 59) 83%-a állította, hogy elég gyakran vagy mindig szinkronizált filmeket néz, míg csupán 37%-a nyilatkozta ugyanezt feliratozott filmekről.
2.1.2A kutatás bemutatása
Kétcsoportos több-alanyos tervezést követve mutattunk a résztvevőknek egy közepesen komplex filmrészletet olasz szinkronnal vagy ismeretlen (libanoni arab) nyelven olasz felirattal. A résztvevőket véletlenszerűen rendeltük hozzá a kísérleti körülményekhez (Felirat: n = 26, Szinkron: n = 33). A feliratozott részletet nézők a filmrészlet megtekintése után feliratolvasási teszteket töltöttek ki (lásd Eszközök). A legfontosabb függő változók a memóriára és a megértésre irányuló kognitív tevékenység mutatói, valamint a szubjektív értékelésre vonatkozó mérések voltak. A kognitív tevékenységet általános megértés, párbeszédfelismerés, arc-név párosítás és képfelismerés alapján mértük, egyszerre figyelembe véve a teljesítmény vizuális és verbális aspektusait. A szubjektív értékelésre vonatkozó mérések során a néző véleményét kértük ki a filmnézés alatt befektetett erőfeszítésével, valamint a film megítélésével kapcsolatban, ez utóbbi jövőre vonatkozó szándékokat is mért (például szívesen nézné-e meg a film folytatását vagy egy másik filmet ettől a rendezőtől).
Karamell (első kísérlet) | Sherlock (második kísérlet) | ||
---|---|---|---|
Filmrészlet hossza | 25” | 26” | |
Szerkezeti-informatív komplexitás | |||
Sebesség | 11 (közepes) | 18 (gyors) | |
Új információ (# vágások) | 21 (0,84) | 63 (2,42) | |
Összes felirat | 198 (7,92) | 402 (15,46) | |
Egysoros felirat | 50 (2,00) | 141 (5,42) | |
Nyelvi komplexitás | |||
Összes szó, felirat/szinkron | 1285/2148 (51,4/85,92) | 2815/2447 (108,26/94,11) | |
Szótípus, felirat/szinkron | 547/726 (21,88/29,04) | 975/891 (37,5/34,27) | |
Standardizált szótípus/szövegszó arány, felirat/szinkron (%) | 46,50/42,75 | 47/47,90 | |
Percenkénti szószám, felirat/szinkron | 50,8/84,9 | 107,4/93,4 | |
Összes mondat, felirat/szinkron | 374/484 | 449/441 | |
Átlagos mondathossz, felirat/szinkron | 3,4/4,5 | 6,3/5,5 | |
Narratív komplexitás | |||
Helyszín | 11 (0,44) | 19 (0,73) | |
Összes szereplő | 16 (0,64) | 21 (0,81) | |
Főszereplők | 6 (0,24) | 8 (0,30) | |
Flashback | 0 | 4 (0,16) |
Megjegyzés: Az alapvető komplexitási mutatók mögött zárójelben található számadatok a komplexitási értékeket jelzik percenként (ahol ez lehetséges). Az átlagos mondathosszt a mondatonkénti átlagos szószám kiszámításával kaptuk meg (Li 2000, 236). A percenkénti szószámhoz az összes szó számát elosztottuk a filmrészlet hosszával.
2.1.3Eszközök
Filmrészlet
A 2007-ben, Nadine Labaki rendezésében készült Sukkar banat (magyarul Karamell) című libanoni vígjáték/könnyed dráma egy 26 perces részletét vetítettük le a résztvevők két csoportjának az eredeti hanggal, tehát libanoni arab nyelven olasz felirattal vagy olasz szinkronnal.44.Mindkét feliratozott videó szövegrészlete úgy lett kiválasztva, hogy minden résztvevő számára ismeretlen legyen – ahogyan Perego és munkatársai (2010), valamint Perego, Del Missier és Bottiroli (2015) kutatásában –, ezzel biztosítva, hogy a filmrészletek feliratozott változatának megértése kizárólag a feliraton múlik (nem pedig a szóbeli párbeszéden). Jóllehet az angol hangsáv az adott ország nyelvén készült felirattal sokkal gyakoribb, mi mégis úgy határoztunk, elkerüljük ezt a helyzetet egy potenciálisan komoly zavaró változó (azaz az angol nyelv ismeretének) kizárása érdekében. Mindenesetre annak ellenére, hogy egy kevéssé vagy valamennyire ismert beszélt nyelv és a felirat közötti interakció vizsgálata nem célja a jelen tanulmánynak, érdekes kérdésnek bizonyul, amelyet érdemes lehet tanulmányozni a jövőben. Esetünkben azonban a résztvevők számára érthető hangalapú információ kizárólag a szóbeli kommunikáció para- és extralingvisztikai elemeiből származott, amelyeket valószínűleg megfelelően feldolgoztak – legalábbis mindkét kísérletben ezt tükrözik a megértés és a memória felmérésére irányuló tesztek eredményei. A filmrészlet narratíva tekintetében megfelelő (kronológiai ugrásoktól mentes, lineáris cselekménysorral rendelkező; Barsam 2007; Monaco 2009; Murphy 2007), közepes sebességű részlet (Lang et al. 1999 és Lang 2000 besorolása szerint; lásd 2. lábjegyzet). Összességében, ahogyan az 1. táblázatból is látszik, ez a film közepesen komplexnek mondható, és gyakori filmnézési helyzetet tükröz. A film lényegi és képi információtartalmát nem volt sem túl könnyű, sem túl nehéz megérteni vagy megjegyezni (ahogyan az 1. és 2. táblázatból, valamint Perego, Del Missier és Bottiroli 2015 leíró statisztikáiból is látszik). Az eszközök ökológiai validitásának biztosítása érdekében a kísérletben a forgalmazott DVD feliratát, valamint a szakemberek készítette szinkronizált verziót használtuk, amely összhangban van az olasz szabványokkal.
Mérési eszközök
Az audiovizuális fordítás kognitív befogadásának és szubjektív fogadtatásának felmérésére használt tesztek és kérdőívek, amelyek a következő bekezdésekben bemutatásra kerülnek, Perego és munkatársai (2010), Perego, Del Missier és Bottiroli (2015), valamint Wissmath, Weibel és Groner (2009) alapján készültek (részletekért lásd Perego, Del Missier és Bottiroli 2015).
A feliratolvasás ellenőrzése és a szinkronizálásra és feliratozásra vonatkozó kérdőív
Minden olyan résztvevőnek, aki a feliratozott filmrészletet nézte ki kellett töltenie egy rövid kérdőívet a feliratolvasás ellenőrzése céljából. Bizonyos kérdések ellenőrizték, valóban odafigyeltek-e a nézők a feliratra, helyesen emlékeztek-e a felirat színére, a képernyőn való elhelyezkedésére, továbbá kikérték a nézők véleményét a feliratolvasás nehézségével kapcsolatban.
A megértés és a memória felmérése
A Perego, Del Missier és Bottiroli (2015) használta kognitív méréseket alkalmaztuk a megértés és a memória felmérésére. A résztvevők elsőként egy 25 kérdéses feleletválasztós kérdőívet töltöttek ki, amely az általános megértést hivatott felmérni: megértették-e a cselekményt és a film fontosabb mögöttes vonatkozásait. Ezután egy 20 elemből álló párbeszédfelismerési kérdőívet kaptak, hogy megállapítsuk, mennyire ismerik fel a film párbeszédének bizonyos részeit. Egy 8 elemet tartalmazó arc-név párosítási teszt segítségével vizsgáltuk, hogy a résztvevők össze tudják-e párosítani a szereplők nevét a szereplők arcát ábrázoló pillanatfelvétellel. Végül egy 60 pontos képfelismerési feladatsor alapján mértük fel, emlékeznek-e a résztvevők a látott képi elemekre; a tesztben szereplő pillanatfelvételeknek csak a fele jelent meg a filmben, a másik fele máshonnan származott.
A szubjektív fogadtatásra vonatkozó mérések
A fogadtatásra vonatkozó mérések során olyan kérdéseket tettünk fel, amelyek a film szubjektív megítélésére (a film értékelése és a hozzá kapcsolódó későbbi szándékok; nyolc elem) és a filmnézés alatt befektetett erőfeszítésre (két elem) vonatkoztak.
Kognitív mérések: PMA szókincsteszt és Színes Progresszív Mátrixok
A filmrészlet megtekintése, valamint a filmmel kapcsolatos tesztek és kérdőívek kitöltése után a résztvevőket további kognitív teszteknek vetettük alá, hogy felmérjük kognitív képességeiket. A PMA szókincsteszt (PMA Vocabulary Test; Thurstone és Thurstone 1963) egy 50 elemből álló szókincsteszt, amelyben a résztvevőknek egy adott szó szinonimáit kell felismerniük nyolc perc alatt. A PMA szókincsteszt az emberek passzív szókincsének határait térképezi fel, illetve a nyelvismeretet és a megértést méri. Raven Színes Progresszív Mátrixai (Coloured Progressive Matrices – CPM; Raven 1995) egy nonverbális teszt, amelyet a fluid intelligencia mérésére használnak. A fluid intelligencia az az összetett emberi képesség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új kognitív problémához vagy helyzethez alkalmazkodjunk (Carpenter, Just és Sell 1990). A CPM-tesztet időkorlát nélkül, csoportokban végezték el a résztvevők, mindenki a saját válaszlapján rögzítette válaszait. A teszten elérhető maximum pontszám 36 volt.
2.1.4A kísérlet menete
A kísérletek során kiscsoportos filmnézéseket tartottunk; a résztvevők egy moziteremben gyűltek össze, ahol elhangzott egy általános bevezető és megkapták az első instrukciókat. Nem hoztuk tudomásukra sem a film nyelvét, sem a fordítási módot. A filmrészlet megtekintése után átadtuk a kis füzetben összegyűjtött kérdőíveket, és arra kértük a résztvevőket, hogy a következő sorrendben töltsék ki őket: (1) a film értékelésére vonatkozó kérdőív, (2) arc-név párosítási feladat, (3) általános megértést mérő kérdőív, (4) képfelismerés, (5) párbeszédfelismerés, (6) feliratolvasás ellenőrzésére szolgáló kérdések, (7) filmnézési szokásokról, valamint a szinkronizálásról, feliratozásról szóló kérdőív. A sort egy népességstatisztikai kérdőív zárta. A résztvevők saját tempójukban tölthették ki a kérdőíveket, ami hozzávetőlegesen 30 percet vett igénybe (a kísérlet menetével és az eszközökkel kapcsolatos részletekért lásd Perego et al. 2010; Perego, Del Missier és Bottiroli 2015). A két kognitív tesztet a résztvevők egy rövid szünet után végezték el.
2.2Eredmények
2.2.1A feliratolvasás ellenőrzése és a szinkronizálásra és feliratozásra vonatkozó kérdőív
A filmrészletet felirattal nézők 96%-a helyesen emlékezett a felirat elhelyezkedésére, és 77%-uk helyesen idézte fel a felirat színét. Ezen csoport összes tagja elismerte, hogy gyakran vagy mindig felirattal néz filmeket a jobb megértés érdekében. A feliratolvasás nehézségével kapcsolatban a résztvevők 88%-ának válasza a nem túl könnyű, nem túl nehéz és a nagyon könnyű közé esett. Az eredményekből jól látszik, hogy a résztvevőknek szemlátomást nem okozott problémát a felirat olvasása és látszólag segítette őket a film megértésében.
2.2.2Kognitív mérések
A 2. táblázatban láthatjuk, hogy a filmrészletet szinkronnal vagy felirattal néző csoportok között nincs statisztikailag jelentős különbség az általános megértés (t(57) = 0,25; p = ,81; d = 0,07), az arc-név párosítás (t(57) = −1,55; p = ,13; d = 0,41) és a képfelismerés terén (t(57) = 0,32; p = ,75; d = 0,08). Azonban jelentős különbséget tapasztaltunk a párbeszédfelismerés terén (t(57) = −2,64; p = 0,01; d = 0,70): a felirattal nézők jobban teljesítettek azoknál, akik a részletet szinkronnal nézték.
Szinkronizálás | Feliratozás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
M | (SD) | M | (SD) | |||
Kognitív mérések | ||||||
Általános megértés | ,74 | (,09) | ,73 | (,09) | ||
Párbeszédfelismerés | ,68 | (,13) | ,77 | (,14) | ||
Arc-név párosítás | ,44 | (,25) | ,54 | (,24) | ||
Képfelismerés | ,82 | (,05) | ,82 | (,05) | ||
Szubjektív értékelési mérések | ||||||
Film szubjektív megítélése | 3,57 | (1,11) | 3,98 | (1,10) | ||
Filmnézés alatt befektetett erőfeszítés | 2,48 | (0,81) | 2,69 | (1,24) |
Megjegyzés: A résztvevők eredményei a következő tartományokba esnek: Kognitív méréseknél (a helyes válaszok aránya): 0,56–0,88 Általános megértésre; 0,25–1 Párbeszédfelismerésre; 0,00–1 Arc-név párosításra; 0,68–0,92 Képfelismerésre. A szubjektív értékelésre vonatkozó méréseknél: 1,75–5,88 Film szubjektív megítélésére; 1–5 Filmnézés alatt befektetett erőfeszítésre.
2.2.3A szubjektív értékelésre vonatkozó mérések
Az adatokat szummatív mutatók – a fim szubjektív megítélése, a filmnézés alatt befektetett erőfeszítés – használatával elemeztük. A 2. táblázatból egyértelműen kiolvasható, hogy az eredmények alapján nincs jelentős különbség a filmrészletet szinkronnal vagy felirattal néző csoportok között a fim szubjektív megítélése (t(57) = −1,42, p = ,16, d = 0,38), valamint a filmnézés alatt befektetett erőfeszítés terén (t(57) = −0,77, p = ,44, d = 0,20).
2.2.4PMA szókincsteszt és Színes Progresszív Mátrixok (CPM)
A szókincsteszten elért magasabb pontszámok a kognitív mérések közül csak az általános megértés terén nyújtott jobb teljesítménnyel hozhatók kapcsolatba (r = ,31, p = ,02). Más jelentős korrelációt nem találtunk. A magasabb CPM-pontszámok magasabb arc-név párosítási értékekkel jártak (r = ,29, p = ,03), azonban más kognitív mérések eredményeivel nem köthetők össze. Ami a szubjektív értékelésre vonatkozó méréseket illeti, a magasabb CPM-pontszámot elérő résztvevők számára – saját bevallásuk szerint – kisebb erőfeszítést igényelt a filmnézés (r = ,26, p = ,05). Más jelentős korrelációt nem találtunk.55.A korrelációanalízis eredményei változatlanok maradtak a szinkronizálás-feliratozási körülmény kizárásával: regresszió-analízisek nem mutattak jelentős kapcsolatot a körülmény és a CPM-pontszámok, valamint a körülmény és a szókincsteszt eredménye között.
2.3Összefoglalás
Az első kísérlet célja a szinkronizálást és feliratozást összehasonlító korábbi kutatások (lásd Perego, Del Missier és Bottiroli 2015) eredményeinek megerősítése volt, és az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt. A régi és az új eredmények szerint is ugyanolyan mértékű szubjektív erőfeszítést igényel a szinkronizált filmekhez szokott nézők részéről egy közepesen komplex szinkronizált filmrészlet megtekintése, mint ugyanazon részlet feliratozott változatának megnézése. Továbbá a film szubjektív megítélése nem különbözött a két audiovizuális fordítási mód esetében.
A vizsgált audiovizuális fordítási módok kognitív következményeivel kapcsolatban az első kísérlet eredményei megerősítették, hogy a feliratozás (a szinkronizálással összevetve) nem gátolja a nézőket, sőt, elősegíti a párbeszédfelismerést. A filmrészletet szinkronnal vagy felirattal néző résztvevők azonos mértékben értették, valamint idézték fel a képi információkat, azonban a felirattal nézők jobban teljesítettek a párbeszédfelimerés során. Az első kísérlet emellett azt is megerősítette, hogy a jobb kognitív képességekkel rendelkező résztvevők látszólag jobban értik a filmet.
Összességében az eredmények annak tulajdoníthatók, hogy a résztvevők viszonylag könnyedén dolgoznak fel és emésztenek meg írott verbális információt, képi információt, illetve a hangcsatorna továbbította információt amennyiben ezen csatornák nem teszik ki a nézőket túlzottan komplex üzeneteknek (lásd Perego et al. 2010; Perego, Del Missier és Bottiroli 2015). A különböző feldolgozási folyamatok hatékonyságát azonban megnehezítheti, ha egy vagy több csatorna túl sok információt közvetít vagy kimeríti a nézőt. Ezt a lehetőséget vizsgáltuk meg a második kísérlet során.
3.A második kísérlet
3.1Módszer
A második kísérletben azonos tervet és mérési eszközöket alkalmaztunk, mint az első kísérlet során, megváltoztatva az audiovizuális anyagot, amely ezúttal komplexebb volt, ahogyan azt az 1. táblázat is mutatja.
3.1.1Résztvevők
A második kísérlet eredeti mintavétele a Trieszti Egyetem 61 hallgatójából állt (88% nő, átlag életkor = 20,70 év SD = 2,21), akik a kísérletben való részvételükért egyetemi kreditekben részesültek. A diákok a Fordító és Tolmács, valamint a Pszichológiai Karra jártak. A résztvevők, akik kevesebb, mint tíz éve beszéltek olaszul (n = 2), valamint akik korábban már látták a filmet (n = 5) kizárásra kerültek. A végleges mintavétel 54 tagjának 83%-a állította, hogy elég gyakran vagy mindig szinkronizált filmeket néz, míg 35%-uk nyilatkozta ugyanezt feliratozott filmekről. A résztvevőket véletlenszerűen rendeltük hozzá a kísérleti körülményekhez (Szinkron: n = 26, Felirat: n = 28).
3.1.2Filmrészlet
A BBC Sherlock című sikeres, modernkori krimisorozatának (1. évad 1. epizódjának) egy 25 perces részletét vetítettük le a résztvevőknek orosz szinkron mellett olasz felirattal vagy pedig olasz szinkronnal. Azért esett az orosz nyelvre a választásunk, hogy a nézők számukra ismeretlen nyelven nézzék a filmet, és elkerüljük azt, hogy a résztvevők, akik mind beszélik az angol nyelvet, az eredeti angol hangsávból kiszűrt információkra támaszkodjanak (lásd 3. megjegyzés). Ahogyan az első kísérlet alkalmával, úgy ez esetben is a szakemberek készítette szinkronizált verziót használtuk, amely összhangban van az olasz szabványokkal. A filmrészlet sebessége gyors (Lang et al. 1999 és Lang 2000 besorolása szerint), a narratíva szerkezete komplex: számos cselekményszál fűződik össze, az időrend nem lineáris, és mindez komoly elkötelezettséget és megfigyelőképességet kívánhat a nézőtől (Barsam 2007; Murphy 2007). A nagyon gyors felirat majdnem szó szerinti átírása volt az eredeti angol párbeszédnek. A komplexitási mutatókat az 1. táblázatban foglaltuk össze.
3.2Eredmények
3.2.1A feliratolvasás ellenőrzése és a szinkronizálásra és feliratozásra vonatkozó kérdőív
A filmrészletet felirattal nézők 96%-a helyesen emlékezett a felirat elhelyezkedésére, és 75%-uk helyesen idézte fel a felirat színét. Ezen csoport összes tagja elismerte, hogy gyakran vagy mindig felirattal néz filmeket a jobb megértés érdekében. A feliratolvasás nehézségével kapcsolatban a résztvevők 64%-ának válasza a nem túl könnyű, nem túl nehéz és a nagyon könnyű közé esett. Az első kísérlethez hasonlóan, az eredmények itt is azt jelzik, hogy a nézők olvasták a feliratot, és támaszkodtak rájuk.
3.2.2Kognitív mérések
Ahogyan a 3. táblázatban láthatjuk, várakozásainknak megfelelően a filmrészletet szinkronnal néző csoport jobban teljesített a filmet felirattal néző csoportnál az általános megértés (t(52) = 3,44; p = ,001; d = 0,95) és a képfelismerés terén (t(52) = 2,79; p = ,007; d = 0,95). A két csoport értékei a párbeszédfelismerés (t(52) = 0,18; p = ,86; d = 0,76) és az arc-név párosítás (t(52) = 1,25; p = ,22; d = 0,34) terén nem különböztek.
Szinkronizálás | Feliratozás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|
M | (SD) | M | (SD) | |||
Kognitív mérések | ||||||
Általános megértés | ,87 | (,08) | ,77 | (,13) | ||
Párbeszédfelismerés | ,67 | (,09) | ,67 | (,11) | ||
Arc-név párosítás | ,93 | (,13) | ,88 | (,18) | ||
Képfelismerés | ,77 | (,07) | ,72 | (,07) | ||
Szubjektív értékelési mérések | ||||||
Film szubjektív megítélése | 5,28 | (0,47) | 4,96 | (1,08) | ||
Filmnézés alatt befektetett erőfeszítés | 2,73 | (1,11) | 3,38 | (1,27) |
Megjegyzés: A résztvevők eredményei a következő tartományokba esnek: Kognitív méréseknél (a helyes válaszok aránya): 0,36–1 Általános megértésre; 0,45–0,90 Párbeszédfelismerésre; 0,50–1 Arc-név párosításra; 0,53–0,88 Képfelismerésre. A szubjektív értékelésre vonatkozó méréseknél: 1,88–6,38 Film szubjektív megítélésére; 1–5 Filmnézés alatt befektetett erőfeszítésre.
3.2.3A szubjektív fogadtatásra vonatkozó mérések
Az adatokat szummatív mutatók – a fim szubjektív megítélése, a filmnézés alatt befektetett erőfeszítés – használatával elemeztük. Ahogyan a 3. táblázatban láthatjuk, az eredmények alapján nincs jelentős különbség a filmrészletet szinkronnal vagy felirattal néző csoportok között a film szubjektív megítélése terén (t(52) = 1,39; p = ,17; d = 0,38), azonban a filmnézés alatt befektetett erőfeszítés terén csekély különbségek mutatkoznak (t(52) = −1,98; p = ,053; d = 0,54). Számításaink beigazolódtak: a filmrészletet felirattal nézők számára – saját bevallásuk szerint – több erőfeszítést igényelt a filmnézés.
3.2.4PMA szókincsteszt és Színes Progresszív Mátrixok (CPM)
A szókincsteszten elért magasabb pontszámok a kognitív mérések közül csak az általános megértés terén nyújtott jobb teljesítménnyel hozhatók kapcsolatba (r = ,28, p = ,05). A szókincsteszt pontszámai és a szubjektív értékelésre vonatkozó mérések eredményei között nem mutatható ki jelentősebb korreláció. A CPM-pontok nem feltétlen hozhatók kapcsolatba a kognitív mérések eredményeivel, azonban a magasabb CPM-pontszámok alacsonyabb filmnézés alatt befektetett erőfeszítéssel jártak (r = ,35; p = ,01).66.Az első kísérlethez hasonlóan a szinkronizálás kontra feliratozás körülményt (csakúgy, mint a CPM-pontszámokkal és a szókincsteszt eredményeivel fennálló kapcsolatokat) prediktor változóként értelmező regresszió-analízisek eredményei egy kivétellel megerősítették a korrelációs analízis eredményeit.A körülmény függvényében ugyanis jelentős kapcsolat áll fent a CPM-pontszámok és a képfelismerés eredményei között (β = 2,08; t = 2,08; p = 04): a filmrészletet felirattal néző csoportban a magasabb CPM-pontszámokat elérő résztvevők jobban teljesítettek a képfelismerés során. Tehát az egyéni különbségekről tett megállapítások általánosságban megegyeznek az első kísérlet eredményeivel.
3.3Összefoglalás
A második kísérlettel annak bizonyítására törekedtünk, hogy komplex audiovizuális anyagok feliratozása esetén a feldolgozás több erőfeszítést igényel (mint szinkronizálás esetén), valamint negatív kognitív befogadási és szubjektív fogadtatási következményekkel jár. Az eredmények alátámasztják az erőfeszítésről és az általános megértéssel és képfelismeréssel mért kognitív következményekről alkotott hipotéziseket, azonban a nagyobb erőfeszítés és a negatív kognitív következmények nem vezettek rosszabb filmértékeléshez a feliratozott változatot nézőknél. Összességében elmondhatjuk, hogy a jelen eredmények egyértelműen más mintázatot mutatnak, mint az első kísérletben, illetve a korábban, egyszerűbb filmekkel végzett kutatások során kapott eredmények. Levonhatjuk tehát a következtetést: számít a komplexitás, legalábbis ami a tudatos erőfeszítést és a feldolgozás kognitív kimenetelét (azaz a látott információ megértését és felidézését) illeti.
Az első kísérlet további eredményeit, nevezetesen miszerint a jobb kognitív képességekkel rendelkező résztvevők jobban megértették a filmet, a második kísérlet megerősítette. Ez az eredmény kiemeli az egyéni sajátosságoknak az audiovizuális fordítás kutatásában játszott fontos szerepét, amelyet a korábbi kutatások szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagytak.
4.Összegzés és konklúzió
A szinkronizálás és a feliratozás hatékonyságát vizsgáló empirikus kutatások kimutatták, hogy mindkét audiovizuális fordítási mód közkedvelt és kognitív szempontból hatékony, amikor közepesen komplex audiovizuális üzenet feldolgozására kerül sor. Ezt nemrég empirikus úton bizonyították is (Perego, Del Missier és Bottiroli 2015; Orrego-Carmona 2015; Wissmath, Weibel és Groner 2009), ami lehetővé tette, hogy megcáfolják a felirat zavaró természetéről alkotott, mélyen gyökerező alaptalan állítások egy részét, miszerint különösen az olyan nézőket gátolja, akik nincsenek hozzászokva a feliratolvasáshoz. A jelen tanulmányban részletezett első kísérlet ezeket az eredményeket erősítette meg, eleget téve a viselkedéstudomány területeiről érkező felhívásnak a kutatások megismétlésére. Habár az audiovizuális fordításra irányuló empirikus kutatások értékes felfedezésekkel szolgálnak, mind ugyanabban a komoly hiányosságban szenvednek: figyelmen kívül hagyják a komplex audiovizuális anyagokat és a tényt, hogy a feliratfeldolgozás kognitív hatékonyságának határa csak akkor érhető el, ha a feldolgozandó anyag komplex és gyors.
E hiányosság orvoslására végeztük el a második kísérletet, amelyben különböző audiovizuális fordítási módok (tehát szinkronizálás kontra fordítás) segítségével bemutatott, meglehetősen komplex film befogadását hasonlítottuk össze. Az eredmények kimutatták, hogy a komplexebb film esetében a feliratolvasás a szinkronizált verzióhoz képest nagyobb erőfeszítést igényel a néző részéről, valamint alacsonyabb szintű megértéshez és rosszabb vizuális memóriához vezet. Ezek az eredmények megfelelnek a feliratozás komplexitásáról felállított hipotézisünknek, miszerint nehezebb jelentősen komplex audiovizuális anyagokat feldolgozni és befogadni, amennyiben azokat feliratozással (és nem szinkronizálással) fordították, így a feliratozás a memória és a megértés tekintetében kevésbé hatékony teljesítményt eredményezhet (legalábbis azon nézők körében, akik nincsenek hozzászokva a feliratokhoz). Némileg meglepő azonban, hogy az említett negatív következmények összességében nem befolyásolták a film megítélését, amely a két audiovizuális fordítási mód esetében hasonlóan alakult. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy egy film kognitív befogadása és szubjektív fogadtatása nem feltétlen függ össze, legalábbis akkor nem, amikor a film megértése összességében megvalósul – ahogyan a fiatal felnőttek részvételével végzett kísérleteink esetében is (lásd még Perego, Del Missier és Bottiroli [2015], akik fiatal és idősebb felnőtteket is bevontak; vagy d’Ydewalle és De Bruycker [2007], akik gyerekeket és felnőtteket figyeltek meg).
Az alkalmazott tudomány szempontjából az eredményeink arra engednek következtetni, hogy azon nézők számára, akik nincsenek hozzászokva a feliratokhoz, a szinkronizálás valójában több előnnyel járhat egy komplex audiovizuális anyag esetében. Különösképp azon nézőkre lehet ez igaz, akik korlátozott érzékelési és kognitív képességekkel rendelkeznek (többek között kognitív szempontból hátrányos helyzetű emberek, lassú olvasók, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzdő gyerekek, az idősek), és emiatt nehezebben dolgozzák fel és fogadják be az információt. Figyelembe véve a jelen tanulmány (alább részletezett) határait, illetve a tényt, hogy további kutatások szükségesek e téren, úgy hisszük, érdemes lenne a szakembereknek fontolóra venniük, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a lefordítandó filmnek megfelelő audiovizuális fordítási módok kidolgozására. Példának okáért előnyben részesíthetnek egyszerűbb és kevésbé megterhelő feliratokat amennyiben egy audiovizuális anyag különösen komplex vagy a tartalma ismeretlen a célközönség számára (vö. Winke, Gass és Sydorenko 2013), míg különleges esetekben alternatív diaszemiotikai fordításokkal szolgálhatnak (hangalámondás, ha a szinkronizálás túl költséges – habár ezen audiovizuális fordítási módok valódi hatékonyságát empirikus úton még nem bizonyították).
Kísérleteinkkel újabb lépést tettünk az audiovizuális fordítás kutatása terén, mivel egy kritikus fontosságú, ám e kutatási területen eddig figyelmen kívül hagyott kérdést vizsgáltunk és új empirikus bizonyítékokkal szolgáltunk. Azonban el kell ismerni, hogy kutatásunknak is megvannak a maga korlátai, amelyeket tisztázni kell későbbi lehetséges kutatási irányok meghatározása érdekében. Elsősorban, mivel fő célunk a szinkronizálás kontra feliratozás befogadásának és fogadtatásának vizsgálata volt jelentősen eltérő komplexitású filmekben az ökológiai szemléletet tiszteletben tartva (tehát kész filmeket alkalmazva), két komplexitásukban teljesen eltérő filmet választottunk. Ugyanakkor a két film számos más vonatkozásban is jelentősen különbözött: például a műfaj, a felirat sebessége, a forrásnyelv, a kulturális háttér és a potenciális érdeklődés terén, ami megnehezíti a filmek összehasonlítását és vitathatóvá teszi a levont következtetéseket. Tehát lehetséges, hogy az első és második kísérlet során kapott eredmények közti különbségek részben a felsorolt tényezőknek tulajdoníthatók. Még ha ezügyben nem is perdöntő, valamelyest mégis megnyugtató a tény, hogy más audiovizuális fordításra irányuló kutatások, amelyek a szinkronizálás kontra feliratozást vizsgálták, konzisztens eredményeket kaptak műfajukban eltérő filmek használata során is (Wissmath, Weibel és Groner 2009).77.Továbbá az is említésre méltó, hogy az első kísérlet eredményei megegyeznek más korcsoportot vizsgáló, korábbi szakirodalommal (pl.: d’Ydewalle és De Bruycker [2007], akik felnőtteket és gyerekeket hasonlítottak össze; Perego, Del Missier és Bottiroli [2015], akik idősebb felnőttekkel végeztek kísérletet; Wissmath Weibel és Groner [2009]).
Következésképpen a jelenlegi eredmények megerősítésére a jövőben meg kell ismételni a kísérleteket azonos műfajú, azonos nyelvű filmekkel, mivel ez elengedhetetlen ahhoz, hogy felmérjük eredményeink jelentőségét a komplexitás mértékével kapcsolatban. Ígéretes megközelítést jelenthet olyan filmek összehasonlítása, amelyek számos vonatkozásukban hasonlítanak, de komplexitásukban élesen eltérnek (például ugyanazon sorozat két különböző része), még ha a kísérlet megvalósításához alkalmas anyag felkutatása jelentős nehézségekkel járhat is. A komplexitás különböző tényezőinek és a film jellemzőinek magasabb fokú szabályozása érdekében a kísérletekhez kisfilmek is készíthetők, ámbár ezt a megoldást igen körülményes és nagyon költséges kivitelezni.
Érdemes lehet továbbá kutatásokat végezni annak megértésére, hogy komplexebb audiovizuális anyag esetén fennállnak-e a szinkronizálás kontra feliratozás összehasonlításakor megfigyelt különbségek akkor is, ha a nézők hozzá vannak szokva a felirathoz (például a feliratozó országokban). Tény, hogy a megszokás és a gyakorlat növelheti a feliratfeldolgozás automatikus jellegének mértékét, ezáltal csökkentve a megfigyelt eltéréseket. A különbségek azonban még jelentősebbek lehetnek a korlátozott kognitív képességekkel bíró nézőknél. Mindemellett a nézők egyéni sajátosságai, az általános filmnézési szokásaik, a különböző audiovizuális fordítási módokhoz és audiovizuális műfajokhoz való hozzáállásuk, a különböző nyelvekre adott reakciójuk és a forgatókönyvek komplexitása is befolyással lehet a befogadásra, ami szükségessé teszi a folyamatos felméréseket, valamint hogy későbbi kutatások során ezen tényezőket is figyelembe vegyék.
Emellett a kutatásunkban a komplexitást tág értelemben vett interdiszciplináris fogalomként határoztuk meg, amely magába foglalja a komplexitás sokrétűségét, és amelyet különböző kutatási hagyományok és szakirodalom által használt mutatókkal operacionalizáltunk (lásd Barsam 2007; Lang 1995, 2000; Lang et al. 1999; Li 2000; Monaco 2009; Murphy 2007; Pavesi 2005; Szmrecsányi 2004). Az audiovizuális komplexitás operacionalizálását további kutatások során lehetne fejleszteni, jóllehet más tényezők (mint a képi sűrűség) mérése már jóval nehezebb feladat. A jelen megközelítésből kiindulva további kutatás szükséges, hogy fény derüljön a komplexitás hatásait megmagyarázó alapvető kognitív mechanizmusokra és a komplexitás azon tényezőire, amelyek fontosabb szerepet játszanak a különböző audiovizuális fordítási módok befogadásában. Tehát különösen érdemes lehet a komplexitás különböző tényezőinek az audiovizuális fordítások befogadásában betöltött hozzávetőleges szerepére, és az említett hatásokat a nézők értelmezési és emlékezési képességeire kivetítő kognitív mechanizmusokra fókuszáló kutatási irányt követni. Önmagában már egy médiakomplexitás-kutatás is ígéretesnek tűnik egy multidimenzionális és empirikus megközelítés alkalmazásával, amely a fordítás kognitív befogadását és szubjektív fogadtatását mint alappillér foglalja magában.
Végezetül kísérleteink szemmozgáskövetéssel történő megismétlése lehetővé tenné a jelenetek és a szöveg közötti figyelemmegosztás kutatását, és egyértelműbb adatokat szolgáltatna arról, valójában milyen mértékben dolgozzák fel a nézők a feliratot. Továbbá a szemmozgáskövetéssel végzett kísérletek eredményei alapján megállapíthatnánk, vajon változnak-e a figyelemmegosztási stratégiák a film komplexitásának függvényében, és ha igen, hogyan.88.Valójában sor került egy olyan kísérletre, amely szemmozgáskövetés segítségével megismételte az első és második kísérlet egy részét, és az eredmények arra engednek következtetni, hogy mindkét módszer hatékony és a nézők pozitív elbírálását élvezi. Mindemellett a szemmozgáskövetési adatok – a jelen tanulmányban részletezett eredményekkel összhangban – azt is kimutatták, hogy komplexebb feliratozott filmek feldolgozása nagyobb erőfeszítést és gyorsabb olvasást igényel a nézők részéről (Perego, Orrego-Carmona és Bottiroli 2016). Mindenesetre a manipulációs eljárásaink és a kísérleteink során tapasztalt teljesítményi szintek a filmek alapos feldolgozásáról, illetve jó megértéséről árulkodnak.
Összefoglalásképpen, ami a jelen tanulmányban követett kutatási irányt illeti, eredményeinkkel elsőként támasztottuk alá az elméletet, miszerint komplex szemiotikai környezet esetén számít a komplexitás a szinkronizálás kontra feliratozás kérdésben. Eredményeink kiindulási pontként szolgálhatnak későbbi kutatások számára, amelyek mélyebbre áshatnak a komplexitás releváns tényezői, a háttérben húzódó kognitív folyamatok és a magasabb fokú komplexitást ellensúlyozó körülmények, úgy mint a fordítási mód ismerete terén. Tekintettel a felsoroltak tagadhatatlan elméleti és gyakorlati fontosságára, arra számítunk, hogy a kutatások eredményei jelentős tudományos és társadalmi hatással bírnak majd.
Köszönetnyilvánítás
A jelen tanulmány a Trieszti Egyetem Kutatási Alap (FRA) 2013 (Az audiovizuális fordítás empirikus értékelése: új integrált megközelítés)99.The University of Trieste Research Fund FRA 2013 (Towards an empirical evaluation of audiovisual translation: A new integrated approach) támogatásával jött létre, amelyet Elisa Peregonak ítéltek meg. A szerzők ezúton is szeretnék megköszönni a segítséget a kísérletekben részvevőknek.
Megjegyzések
Irodalom
A szerző elérhetősége
Department of Legal, Language, Interpreting and Translation Studies
University of Trieste
Via Filzi 14
34144 TRIESTE
Italy
[email protected]