Fordítás
Az audiovizuális fordítás értelmezése kognitív pragmatikai szemléletmódban: Avagy jó, ha releváns a fordítás? [The importance of being relevant? A cognitive-pragmatic framework for conceptualising audiovisual translation]

Fordította Petra Regényi és Edina Robin
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fordító- és Tolmácsképző Tanszék
Absztrakt

A jelen a tanulmányt az a meggyőződés inspirálta, miszerint a kommunikáció és diskurzus feldolgozás pragmatikai modelljei sok lehetőséget rejtenek magukban az audiovizuális fordítás tanulmányozásának területén. A jelen tanulmány részletesen bemutatja ezeket a modelleket, és kifejti, mivel járulhatnak hozzá az audiovizuális fordítás minden formájánál jelen lévő három, egymással összefüggő alfolyamatnak a meghatározásához: hogyan értelmezi a fordító a multimodális diskurzust; miként fordíthatja a diskurzus kiválasztott elemeit; és hogyan értelmezi az újraformált multimodális diskurzust a célközönség. Két modell áll a középpontban: a relevanciaelmélet, amely a kommunikáció pragmatikus modelljei közül a legátfogóbb képet adja; és a mentális modell elmélet, amely a diskurzusfeldolgozás kognitív modelljeinek hátterében áll. A tanulmány ezt a két megközelítést használva mutatja be és kérdőjelezi meg azt az elterjedt meglátást, miszerint az audiovizuális fordítás „részleges” és „korlátozott”.

Kulcsszavak:
Tartalomjegyzék

1.Bevezetés

Az audiovizuális fordítás (AVT) több formája, különösen a feliratozás, a szinkronizálás és a hangalámondás elsődlegesen a hangzó nyelv fordításával foglalkozik – történjen ez egyik nyelvről a másikra vagy beszélt nyelvről írott nyelvre. Az intermodális átváltás csupán a siketek és nagyothallók számára történő feliratozáshoz (SDH), illetve a vakok és látássérültek számára készített hangzó leíráshoz (AD) szükséges rendszeresen. Mivel azonban a filmek dialógusa vagy narratívája – amely a feliratozás, a szinkronizálás és a hangalámondás során a fordítás tárgyát képezi – egy multimodális diskurzus (tehát egy film vagy előadás) részei, az audiovizuális fordítás ezen formái megkövetelik, hogy a fordító ügyeljen a többi módra is. Ugyanakkor az audiovizuális fordítás minden formájánál jelen lévő egyik kihívás az, hogy a fordító csupán a multimodális diskurzus néhány tényezőjét tudja befolyásolni. A vizuális képek általában „adottak”, a fordítás folyamata során nem lehet megváltoztatni őket. Kihívást jelentenek még a fordított elemekre gyakorolt idő- és térbeli korlátok, illetve a különböző módok közötti összehangolás elérése (főleg szinkronizálás során), amelyekhez az információ kiválasztásához, tömörítéséhez és/vagy kihagyásához használható stratégiák kiválasztására van szükség. Bár ezek a kihívások nem kizárólag az audiovizuális fordításra jellemzők, mégis ahhoz vezettek, hogy „korlátozott” (Bogucki 2004Bogucki, Łukasz 2004 “The Constraint of Relevance in Subtitling.” JosTrans 1: 71–88.Google Scholar) és „részleges” (Benecke 2014Benecke, Bernd 2014Audiodeskription als partielle Translation – Modell und Methode. Berlin: LitVerlag.Google Scholar) fordításnak tekintsék az AVT-t. Ez a tanulmány amellett foglal állást, hogy a diskurzusfeldolgozás kognitív pragmatikai modelljei lehetővé teszik ezen nézetek átértékelését. Ebből a célból vizsgálja a mentálismodell-elméletben (MMT) (Johnson-Laird 1983Johnson-Laird, Philip 1983Mental Models. Cambridge, MA: Harvard University Press.Google Scholar; 2006 2006How We Reason. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar) és a relevanciaelméletben (RT) (Sperber és Wilson 1995Sperber, Dan, és Deirdre Wilson 1995Relevance. Communication and Cognition. 2nd ed. Oxford: Blackwell.Google Scholar) rejlő lehetőségeket. Habár ezek a modellek eddig főként a monomodális szóbeli diskurzus és monomodális fordítás magyarázatára szolgáltak, a tanulmány rávilágít arra, hogy a multimodális diskurzus és az audiovizuális fordítás esetében is alkalmazhatók, illetve, hogy az utóbbinál milyen széleskörű előnnyel kecsegtet a használatuk.

A második rész röviden bemutatja a fent említett két modellt és alkalmazhatóságukat a multimodális diskurzus esetében. A harmadik részben a kognitív pragmatikai szemléletmóddal értelmezzük az audiovizuális fordítás során történő diskurzusfeldolgozási és -alkotási folyamatokat, megkérdőjelezve az elterjedt nézetet, miszerint az audiovizuális fordítás „korlátozott” és „részleges” fordítás. A negyedik rész értékeli a bemutatott megközelítést, valamint kérdéseket és lehetőségeket vázol fel a további kutatáshoz a kognitív pragmatikai szemléletmódon belül.

2.A diskurzusfeldolgozás modellezése

A mentálismodell-elméletet (MMT) és a relevanciaelméletet (RT) egymástól függetlenül dolgozták ki, de a kettő kiegészíti egymást, és erősségeiket kombinálva értelmezhetjük, hogyan dolgozzuk fel a szövegeket és a belőlük kiinduló diskurzust.

2.1A mentálismodell-elmélet és a relevanciaelmélet

A mentálismodell-elmélet tulajdonképpen az emberi érvelés elmélete (Johnson-Laird 1983Johnson-Laird, Philip 1983Mental Models. Cambridge, MA: Harvard University Press.Google Scholar; 2006 2006How We Reason. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar). Egyik alapfeltevése, hogy „amikor az ember értelmezi a diskurzust, érzékeli a világot, vagy elképzel egy helyzetet […], egy mentális modellt épít fel az adott szituációról” (Bell és Johnson-Laird 1998Bell, Victoria, és Philip Johnson-Laird 1998 “A Model Theory of Modal Reasoning.” Cognitive Science 22: 25–51. DOI logoGoogle Scholar, 27). A mentális modellek megmutatják, hogy egy adott szituációban miként alakulhatnak a dolgok. Az érvelés, illetve megértés folyamata során konklúziókat vonunk le ismereteink alapján a különböző lehetőségek valószínűségéről.

A (szóbeli) diskurzusfeldolgozás kognitív modelljei a mentálismodell-elméletre alapozva adnak magyarázatot arról, hogyan hozzuk létre a szövegekben leírt szituációk mentális modelljeit (Brown és Yule 1983Brown, Gillian, és George Yule 1983Discourse Analysis. Cambridge: Cambridge University Press. DOI logoGoogle Scholar, Van Dijk és Kintsch 1983Van Dijk, Teun, és Walter Kintsch 1983Strategies of Discourse Comprehension. New York: Academic Press.Google Scholar; Herman 2002Herman, David 2002Story Logic. Lincoln, NE: University of Nebraska Press.Google Scholar). Egy regény eleje például több lehetőségnek (azaz mentális modellnek) is teret ad, de a regény kibontakozásával az olvasó az előzetes tudása, a befogadás szociokulturális kontextusa és azon elvárásai alapján dönt egyik vagy másik mellett, amelyeket a paratextualitás olyan elemei idéznek elő, mint a kritikák és/vagy az irodalmi műfaj. A megértést segítő különböző utalások forrásaira koncentrálva, a mentálismodell-elmélet jó kiindulópontja a vevők általi diskurzusfeldolgozás elemzésének – a fordítás kontextusában is. A relevanciaelmélet ebből a szempontból kiegészíti a mentálismodell-elméletet, hiszen ennek a folyamatnak néhány elemét fejti ki részletesen.

A relevanciaelmélet szerint a szóbeli megnyilatkozások általában nem elég specifikusak (előfordulhat például kétértelműség, amelyet fel kell oldani), és a vevőnek teljes értékű szemantikai kijelentéssé (propozícióvá) kell alakítania őket, hogy a szándékolt jelentéshez juthasson (Sperber és Wilson 1995Sperber, Dan, és Deirdre Wilson 1995Relevance. Communication and Cognition. 2nd ed. Oxford: Blackwell.Google Scholar). A relevanciaelmélet szerint ebbe beletartozik, hogy levonjuk az explicit és implicit feltételezéseket (azaz explikatúrákat és implikatúrákat), amelyeket a beszélő a megnyilatkozásaival hoz létre. A vevő általában az interpretáció alapszintjén az explicit jelentéseket értelmezi először (referencia hozzárendelésével, a kétértelműség feloldásával, pragmatikai „gazdagítással”), utána érkezik el az implicit jelentés(ek)hez. A relevanciaelmélet szerint az explikáció és az implikáció egyaránt erősen következtető jellegű folyamat, amelyben a vevő kognitív környezete (azaz a mentális reprezentációi mindannak, amit a fizikai környezetéből észlel és kikövetkeztet), tudása és kulturális ismeretei, illetve az, ahogyan a kontextust értelmezi, mind fontos szerepet játszanak.

Ugyanilyen fontos, hogy a relevanciaelmélet szerint ezeket a folyamatokat az ember abbéli igyekezete motiválja, hogy maximalizálja a relevanciát (kognitív relevancia elve). Ez a „mechanizmus” elősegíti, hogy a diskurzus vevője be tudja fejezni a feldolgozás folyamatát. Ennek eredményeként a relevanciaelmélet kimondja, hogy a megértés azon a feltételezésen alapul, miszerint a beszélő meg akarja értetni magát, és a szándékának megfelelő módot választja a kommunikációra (kommunikatív relevancia elve). Tehát amint a vevő egy olyan értelmezésre jut, amely szerinte megfelelően releváns, befejezi a megnyilatkozás feldolgozásának folyamatát. Joga van ahhoz, hogy ezt az interpretációt optimálisnak találja, hiszen ez nyújt kielégítő egyensúlyt a feldolgozásba fektetett energia és a kapott eredmények között. Azon megnyilatkozások, amelyek feldolgozásába nagyobb energiát kell befektetni azért, hogy elérjük ezt a relevanciaszintet, általában nagyobb hatással vannak a vevőre (pl. nem szó szerinti jelentés, költészet). Gyakran több „gyenge”, azaz egyedi implikatúra szerepel bennük.

A relevanciaelmélet és a mentálismodell-elmélet rámutat, hogy a diskurzusfeldolgozása bizonytalanságokat eredményez; megmagyarázzák, hogy az egyes vevők miért vonnak le különböző konklúziókat ugyanazon kijelentésekből, és miért lehet adott esetben sikertelen a kommunikáció. A diskurzusinterpretáció szubjektivitásának kiemelésével azonban a két modell a kreativitás lehetőségének is teret ad, amelyet kihasználhatunk a művészetek értelmezése során, és a fordításban is hasznos lehet. A következő rész ismerteti, hogyan lehet alkalmazni a relevanciaelméletet és a mentálismodell-elméletet a multimodális diskurzus esetében, mintegy előfeltételként szolgálva a 3. részhez, amely az audiovizuális fordítás során végbemenő folyamatokat tárgyalja.

2.2Multimodális diskurzus

A mentálismodell-elmélet szerint mentális modelleket vizuális észlelés és szóbeli diskurzus során is létre lehet hozni, így arra helyezi a hangsúlyt, hogy „a nyelv által kifejezett propozíciók modelljei kezdetlegesek, szemben a világról alkotott percepciós modellekkel, amelyek sokkal több információt – utalást, tulajdonságot és összefüggéseket – tartalmaznak” (Johnson-Laird 2006 2006How We Reason. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar, 34). Sperber és Wilson (1995Sperber, Dan, és Deirdre Wilson 1995Relevance. Communication and Cognition. 2nd ed. Oxford: Blackwell.Google Scholar, 57) nem sokat foglalkozik a vizuális, illetve multimodális diskurzussal, de azon kijelentésük alapján, miszerint a vizuális képek mint „nem-propozicionális tárgyak” nem tartalmaznak explikatúrákat, illetve az explikatúrák relevanciaelméletben játszott fontos szerepét tekintve úgy tűnik, ez az elmélet kevésbé alkalmazható multimodális diskurzus esetén. Sok különböző javaslatot tettek már azonban arra, hogyan adaptálják a relevanciaelméletet multimodális diskurzus elemzéséhez, azzal érvelve, hogy a vizuális képek explikatúrákat és implikatúrákat egyaránt felidézhetnek (pl. Braun 2007aBraun, Sabine 2007a “Audio Description from a Discourse Perspective: A Socially Relevant Framework for Research and Training.” Linguistica Antverpiensia NS 6: 357–369.Google Scholar; Forceville 2014Forceville, Charles 2014 “Relevance Theory as a Model for Multimodal Communication.” In Visual Communication, ed. by David Machin, 51–70. Berlin: Mouton de Gruyter.Google Scholar; Yus 2008Yus, Francisco 2008 “Inferring from Comics: a Multi-Stage Account.” Quaderns de Filologia. Estudis de Comunicació 3: 223–249.Google Scholar).

Az egyik kérdés tehát az, hogy ezen modellek alapján miként jön létre a jelentés a multimodális diskurzus során, különös tekintettel a filmekre. A kommunikáció különböző módjainak jellemzői jó kiindulási alapot szolgáltatnak ehhez. Ahogy Kress (1998)Kress, Gunther 1998 “Visual and Verbal Modes of Representation in Electronically Mediated Communication.” In: Page to Screen, ed. by Illana Snyder, and Michael Joyce, 53–79. Sydney: Allen & Unwin. DOI logoGoogle Scholar is megfigyelte, a szóbeli diskurzus időben és egymás után bontakozik ki, míg a vizuális mód térben és egyidejűleg, ezáltal kiválóan alkalmas nagy mennyiségű információ közlésére. A szóbeli mód magyaráz, leír, narrál és besorol; a képek térben mutatják és rendezik el az elemeket. A filmek szintén „egymás után és időben helyezik el a vizuális képeket” (Kress 1998Kress, Gunther 1998 “Visual and Verbal Modes of Representation in Electronically Mediated Communication.” In: Page to Screen, ed. by Illana Snyder, and Michael Joyce, 53–79. Sydney: Allen & Unwin. DOI logoGoogle Scholar, 68), ezért mondhatjuk azt, hogy a filmekben a jelentés a vizuális és szóbeli mód együttes narrációjával jön létre; ehhez a hanghatások és a zene is hozzájárul. Például a Sztárom a párom című film nyitójelenetében a Julia Roberts által alakított Anna Scott káprázatos életéről szóló montázst szövi keresztül Charles Aznavour She című dalának zenéje, ritmikája és dalszövege, azzal a céllal, hogy „elmesélje” Anna történetét, és szupersztárként mutassa be őt a nézőknek. Észrevehetjük, hogy a szám híres refrénje (egy elnyújtottan énekelt „she”) egybeesik az Anna arcáról készült premier plánokkal, amikor a lesifotósok kamerájába mosolyog, vagy az ujjongó tömegnek integet. A következő jelenetben a férfi főhős, a könyvesbolt-tulajdonos William Thackert játszó Hugh Grant szólal meg saját hangján, miközben végigvezet minket Notting Hillen, hogy szóban és képekben is bemutassa az ő hétköznapibb életét, barátait és a környéket.

Amikor a kifejezés különböző módjai társulnak, ahogy azt Lemke (2006)Lemke, Jay 2006 “Toward Critical Multimedia Literacy: Technology, Research, and Politics.” In International Handbook of Literacy and Technology, vol. 2, ed. By Michael McKenna, 2, 3–14. Mahwah, NJ: Erlbaum.Google Scholar állítja, a jelentéseik nem egyszerűen összeadódnak, hanem kontextusba helyezik, meghatározzák és módosítják egymást. Anna Scottot nem csupán bemutatják a nyitójelenetben. A dalszöveg, a rajongók ujjongása, a vakuk villanása, az Anna arcáról készült premier plánok és szereplése a magazinok címlapján olyan explikatúrákhoz és implikatúrákhoz vezetnek, amelyek létrehoznak egy Annát bálványozó mentális modellt. Eközben William teljesen hétköznapi módon mutatja be Notting Hillt, ami azt az inferenciát engedi meg levonni, hogy ő egy „átlagos férfi”, amit a romantikus vígjáték műfaja felé támasztott elvárások is alátámasztanak.

Johnson-Laird (2006 2006How We Reason. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar, 233) továbbra is úgy véli, hogy a kognitív folyamatok során a különböző forrásokból származó utalások integrálása a mentális modellekbe ma még nem teljesen érthető. Arnold és Whitney (2005Arnold, Derek, és David Whitney 2005 “Adaptation and Perceptual Binding in Sight and Sound.” In Fitting the Mind to the World, ed. by Colin Clifford, and Gillian Rhodes, 339–360. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar, 340) szerint dinamikus stratégiákat alkalmazunk „a számunkra hozzáférhető utalások megítélésére relatív megbízhatóságuk alapján”. Az explicitáció és implicitáció folyamatának relevanciaelméletben feltételezett lépcsői a jövőben még ezen feltételezés vizsgálatának alapjául szolgálhatnak. Itt azonban a lényeg az, hogy a diskurzusfeldolgozás kognitív pragmatikai szemléletmódja hangsúlyozza a vevő kognitív környezetének fontosságát (ld. 2.1 szakasz) a különböző módokból származó utalások felismerésében és interpretációjában, illetve a multimodális diskurzus jelentéséhez hozzájáruló, módokon átívelő kapcsolatokat. Az Anna Scott bemutatásából születő explikatúrák és implikatúrák nagy része a szupersztárokról alkotott általános ismereteinken alapul. A nézők többsége annak is könnyen jelentést tulajdonít, amikor William azt mondja, hogy Notting Hill piacán „minden létező gyümölcs és zöldség kapható”. Ezzel szemben az a tény, hogy a városrész London egyik legnépszerűbb kerületévé nőtte ki magát, nem ilyen közismert. Ha azonban mégis, a Notting Hillről készült pillanatképek segíthetik az interpretációt, és újabb információkkal szolgálhatnak William személyéről. A vevők kognitív környezetének különbségei tehát interszubjektív különbségekhez vezetnek majd a diskurzus értelmezése során. Ugyancsak fontos, hogy ezek a különbségek valószínűleg jobban feltűnnek, amikor vizuális képek is részei a diskurzusnak, hiszen a vizuális jelentés „nagyrészt a tapasztalati tanulás eredménye”, ezáltal „nyitottabb a sajátos értelmezések” (Jamieson 2007Jamieson, Harry 2007Visual Communication: More Than Meets the Eye. Bristol: Intellect.Google Scholar, 34), vagy, ahogy a relevanciaelmélet terminológiájával mondanánk, „gyenge implikatúrák” felé.

Ez a rövid fejtegetés utal rá, hogy bár a multimodális diskurzusfeldolgozásának kognitív pragmatikai beszámolói még viszonylag kidolgozatlanok, értékük abban rejlik, hogy felhívják a figyelmet a folyamat összetettségére. Így, ahogyan amellett a következő részben érvelek, jó alapot biztosítanak ahhoz, hogy az audiovizuális fordításról elmélkedjünk anélkül, hogy csupán a korlátait helyezzük a középpontba.

3.Az audiovizuális fordítás modellezése

A kognitív pragmatikai szemléletmódok középpontjában hagyományosan a monolingvális kommunikáció áll, azonban alkalmazhatóságuk a fordítás és tolmácsolás területén (pl. Braun 2007b 2007b “Interpreting in Small-Group Bilingual Videoconferences: Challenges and Adaptation Processes.” Interpreting (9) 1: 21–46. DOI logoGoogle Scholar; Kohn és Kalina 1996Kohn, Kurt, és Sylvia Kalina 1996 “The Strategic Dimension of Interpreting.” Meta (42) 1: 118–138. DOI logoGoogle Scholar; Setton 1999Setton, Robin 1999Simultaneous Interpretation. A Cognitive-Pragmatic Approach. Amsterdam: John Benjamins. DOI logoGoogle Scholar) kiemeli a tágabb értelemben vett fordítás magyarázatának lehetőségét. Sőt, egyre több (ugyan még részleges) kutatás használja ezeket a szemléletmódokat az audiovizuális fordítás egyes módjainak és aspektusainak vizsgálatára. Kovačič (1993)Kovačič, Irena 1993 “Relevance as a Factor in Subtitling Reduction.” In Teaching Translation and Interpretation 2: Insights, Aims, Visions, ed. by Cay Dollerup, and Anne Lindegaard, 245–251. Amsterdam: John Benjamins.Google Scholar volt az első, aki a feliratozási stratégiákat (főleg a rövidítést) megvitatta a relevanciaelmélet vonatkozásaiban, hangsúlyozva a relevancia potenciális szerepét a feliratozó döntéshozatali folyamatában. Bogucki (2004)Bogucki, Łukasz 2004 “The Constraint of Relevance in Subtitling.” JosTrans 1: 71–88.Google Scholar a relevanciaelméletre főként a feliratozás korlátozott fordításként való jellemzésénél hivatkozik. Martínez (2010)Martínez, Juan José Sierra 2010 “Approaching the Audio Description of Humour.” Entreculturas: revista de traducción y comunicación intercultural 2: 87–103.Google Scholar akkor használja, amikor a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírásban a humort vizsgálja. Desilla (2012)Desilla, Louisa 2012 “Implicatures in Film: Construal and Functions in Bridget Jones Romantic Comedies.” Journal of Pragmatics (44) 1: 30–53. DOI logoGoogle Scholar az implikatúrák szerepét vizsgálja feliratos filmekben, amit a relevanciaelméletre alapoz. Braun (2007aBraun, Sabine 2007a “Audio Description from a Discourse Perspective: A Socially Relevant Framework for Research and Training.” Linguistica Antverpiensia NS 6: 357–369.Google Scholar; 2011 2011 “Creating Coherence in Audio Description.” Meta (56) 3: 645–662. DOI logoGoogle Scholar) mind a mentálismodell-elméletet, mind a relevanciaelméletet alkalmazza a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírás során végbemenő diskurzusfeldolgozás elemzésére, a hangzó leírás fordítása során a megértés és a koherencia létrejöttének mikéntjére fókuszálva. Erre alapozva Fresno (2014)Fresno, Nazaret 2014La (re)construcción de los personajes fílmicos en la audiodescripción. PhD diss. Universitat Autònoma de Barcelona. http://​www​.tdx​.cat​/bitstream​/han​-dle​/10803​/285420​/nfc1de1​.pdf., valamint Vercauteren és Remael (2014)Vercauteren, Gert, és Aline Remael 2014 “Audio-Describing Spatio-Temporal Settings.” In Audio Description: New Perspectives Illustrated, ed. by Pilar Orero, Anna Matamala, and Anna Maszerowska, 61–80. Amsterdam: John Benjamins.Google Scholar a szereplők felépítését, illetve a tér- és időbeli jellemzőket vizsgálja a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírásban. A következő szakaszban két gyakori feltevést (azaz, hogy az audiovizuális fordítás korlátozott és részleges fordítás) megvizsgálva felderítjük, hogy a mentálismodell-elmélet és a relevanciaelmélet mivel hozakodik elő az audiovizuális fordítás értelmezésének tekintetében.

3.1Az audiovizuális fordítás korlátozott fordítás?

Az audiovizuális fordítás látszólag kicseréli a multimodális forrásnyelvi diskurzus adott elemeit (pl. az eredeti filmdialógust a szinkronizálttal) vagy hozzáad elemeket (pl. felirat vagy hangzó leírás), így a fordító rákényszerül a fordítás „atomisztikus” megközelítésére. Ráadásul a fordító csupán a multimodális diskurzus egyes részeit tudja befolyásolni. Így tehát könnyű belátni, hogy mindez az audiovizuális fordítás idő- és térbeli korlátaival együttesen miért engedett teret annak a nézetnek, miszerint az audiovizuális fordítás korlátozott; hogy ez egy olyan folyamat, amelyben a fordítónak nem nagyon van más lehetősége, mint hogy csökkentse, tömörítse vagy kihagyja az adott információt, miközben az üzenet egy része pedig óhatatlanul elveszik. Bogucki (2004)Bogucki, Łukasz 2004 “The Constraint of Relevance in Subtitling.” JosTrans 1: 71–88.Google Scholar ezt a gondolatot vitte tovább, amikor azt vetette fel, hogy a (kommunikatív) relevancia elve önmagában is „metakorlátként” hat a feliratozóra. Mintegy szűrőként funkcionál, biztosítva, hogy „ami a folyamatban elvész, irreleváns”. A relevanciaelmélet és a mentálismodell-elmélet azonban megmutathatja, hogy nem lehet kimondottan korlátozottnak nevezni az audiovizuális fordítást.

Először is a megértési folyamat során az optimális relevancia keresése nem az irreleváns információk „kiszűrésére” szolgáló folyamat. A relevanciaelmélet szerint a vevő arra motivált, hogy az általa feldolgozott diskurzus minden elemét egyformán relevánsnak higgye. A diskurzus interpretációját ezen keresgélés motiválja. Ha egyáltalán számít, akkor az a lehetséges következtetés, miszerint egy tényező nem releváns, a kommunikáció egy kevésbé kívánatos kimenetele.

Fontos probléma a diskurzusfeldolgozásának mélysége. Brown és Yule (1983)Brown, Gillian, és George Yule 1983Discourse Analysis. Cambridge: Cambridge University Press. DOI logoGoogle Scholar szerint a vevő képes a feldolgozás mélységét a szituációhoz igazítani. Ha a nézőt nem igazán érdekli a film, csupán minimális erőfeszítést fog tenni a feldolgozásra, és az elsőre eszébe jutó mentális modellt is megfelelően relevánsnak találja majd. Elképzelhető, hogy a diskurzus néhány eleme felett átsiklik és elveti azokat, mert irrelevánsak. Mivel a film mélyebb megértésére van szüksége, az audiovizuális fordító nagyobb erőfeszítést tesz majd, hogy saját maga számára elérje az optimális relevanciát, a mélyebbre menő feldolgozás miatt azonban kevésbé valószínű, hogy az egyedi elemeket a diskurzus szempontjából irrelevánsnak minősíti. Ahogy azt a Sztárom a párom nyitójelenetének ismertetésénél láthattuk, minél inkább leköti a vevőt a film, annál valószínűbb, hogy észreveszi a filmes diskurzus egyes elemeinek relevanciáját.

Az ehhez hasonló jeleneteknél, ahol a dalszöveg, a főcím és a gyors egymás utáni képek kevés helyet hagynak a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírás számára, a fordító kénytelen stratégiákat alkalmazni az információ fontosságának rangsorolása érdekében. Ugyanígy, amikor a gyors dialógus a felirat rövidítését követeli meg, a feliratozónak különböző stratégiákhoz kell folyamodnia, amelyekkel a kép és felirat közötti kiegészítő jelleget maximalizálja a redundáns vizuális és szóbeli elemek kihagyásával, illetve amelyekkel a kép és felirat közötti koherenciát erősíti az azt nem elősegítő szóbeli elemek kihagyásával. Ezek közül egyik sem az irreleváns információ kiszűrésére irányul, hanem a folyamat során a vizuális-verbális viszonyok részletes elemzésére (ld. Dicerto 2015Dicerto, Sara 2015From Multimodal Translation to ‘Multimodal Pragmatics’: Developing a Theoretical Framework for the Study of Multimodal Translation. PhD diss. University of Surrey.Google Scholar) és a nézői elvárások figyelembevételével a különböző fordítási stratégiák értékelésére.

Amíg Diaz Cintas és Remael (2007Diaz Cintas, Jorge, és Aline Remael 2007Subtitling. Manchester: St. Jerome.Google Scholar, 49) azt fájlalja, hogy „a feliratozóknak soha nem lesz elég idejük alapos elemzésre”, addig a kognitív pragmatikai szemléletmódok éppen egy ilyen elemzés, sőt a multimodális elemzés fontosságát hangsúlyozzák. A diskurzus egy bizonyos elemének relevanciájáról levont következtetések általában csak az elemzés befejeztével alakulnak ki, és csak a választott fordítási stratégiával kapcsolatban vonhatóak le. Ezért tehát az audiovizuális fordítás korlátozottságáról alkotott nézet figyelmen kívül hagyja az audiovizuális fordítás során végbemenő megértési folyamat összetettségét. Mi több, az audiovizuális fordításhoz szükséges egyes fordítási stratégiák további kihívást jelentenek a fordító számára, tehát mélyebbre menő feldolgozást kívánnak meg a célnyelvi szöveg létrehozásának szakaszában is.

A célnyelvi szöveg létrehozását tekintve Gutt (2000)Gutt, Ernst-August 2000Translation and Relevance. Cognition and Context. Manchester: St. Jerome.Google Scholar azon megfigyelése is ugyanilyen fontos, miszerint a fordításhoz nemcsak az explikatúrák és implikatúrák forrásnyelvi szövegben való felismerése szükséges, hanem azok helyettesítése és/vagy „újraelosztása” is a célnyelvi diskurzusban. Ennek célja, hogy áthidalja a forrásnyelvi és célnyelvi diskurzus vevőinek kognitív környezetében fellelhető különbségeket. Ez a folyamat jóval összetettebbnek tűnik az audiovizuális fordításban, mint monomodális fordításnál, mivel a különböző módok a filmben összefonódnak, a fordítónak azonban nincs befolyása az összes módra. Amikor egy vizuális kép kultúraspecifikus információt hordoz magában, vagy valamilyen jellegzetes módon kötődik a film dialógusához, szükség lehet azon vizuális implikatúrák feliratba foglalására, amelyeket a célnyelvi vevő nem ismerne fel. Hasonló módon, ahogy azt Braun (2007a)Braun, Sabine 2007a “Audio Description from a Discourse Perspective: A Socially Relevant Framework for Research and Training.” Linguistica Antverpiensia NS 6: 357–369.Google Scholar is megjegyzi, a vizuális képek gazdagsága felveti a kérdést, vajon a hangzó leírásban el kell-e hangzania a képekből származó explikatúráknak, ezzel a nézőkre hagyva a megfelelő implikatúrák felismerését, vagy a leírásban időspórolás végett el kellene-e mondani az implikatúrákat.

Ezek a feltevések azt sugallják, hogy a monomodális fordításhoz képest az audiovizuális fordításban nagyobb a fordító felelőssége, hogy a vevő megfelelő mentális modellt alakítson ki a diskurzusról. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a filmekben gyakran kihasználják a gyenge implikatúrákat, ezzel még több teret adva az egyéni interpretációnak. A vakok és látássérültek számára készített hangzó leírásban a vizuális képek gazdagsága további kihívást jelent, mivel így a fordítónak különösen szelektívnek kell lennie. Mindez pedig szintén felveti a kérdést: az audiovizuális fordítás részleges fordítás?

3.2Az AVT részleges fordítás?

A kognitív pragmatikai szemléletmód a diskurzusfeldolgozás holisztikus nézetét erősíti. Ahogy azt a 2.2 szakaszban láthattuk, a mentális modellek, amelyeket filmek alapján hozunk létre, a kommunikáció különböző formáiból kapcsolják össze a beérkező információkat, mindezt pedig a legkülönfélébb forrásokból származó megfelelő tudáshoz és elvárásokhoz társítják. Ennek fényében a „részleges fordítás” koncepciója egy olyan képet alkot az audiovizuális fordításról, amely nem ad magyarázatot az összetettségére.

Ezt egy további példával szemléltetném. A mások élete című film egyik kihallgatási jelenetében egy keletnémet Stasi-ügynök azzal vádol egy fogvatartottat, hogy segített egy barátjának abban, amit úgy fejez ki, „Republikflucht begehen” (elhagyni a Köztársaságot [Kelet-Németországot]). A német néző számára a „begehen” használata bűncselekményként jelöli meg Kelet-Németország elhagyását, mert ez az ige szorosan kollokál a bűn témakörével. Ezért számukra egyértelmű az explikatúra jelentése: „a Kelet-Németországból való megszökés bűncselekménye”. Az implikatúra ezért egy erős utalás a diktatórikus rendszerre, amely korlátozta polgárainak szabad mozgását. Azok számára, akik tudják, hogy a „Republikflucht begehen” kifejezést használták Kelet-Németországban ezen bűncselekményre, az utalás még erőteljesebb, a jelentés hatása még nagyobb lesz. Az angol feliratban használt „flee the republic” [megszökik a Köztársaságból] kifejezés „gyengébb” implikatúrának tűnik – tehát részleges. A fogság légköre azonban vitathatatlanul nyilvánvaló a vizuális képek alapján, főleg, mivel a nyitójelenet megmutatja, hogy a rabot milyen embertelen körülmények között tartják a börtönben; sőt, azzal, hogy számmal utalnak rá, „elveszíti emberi mivoltát”. Tehát lehetséges, hogy az angol nézők nem ismerik az egykori keletnémet rendszer minden részletét, a leegyszerűsített felirat a képpel és a kotextussal (fogvatartottra való számmal utalással) azonban elegendő lehet, hogy a megfelelő implikatúrákhoz jussanak el, és felépítsenek egy releváns mentális modellt. Ehhez a végeredményhez viszont a fordítónak figyelembe kell vennie a film kontextusát és azt, hogy mit adnak a filmhez az egyes módok, illetve fel kell mérnie a célközönség tudását is.

Ugyanezek a feltevések igazak a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírásra is. Bár a vizuális képek gazdagsága általában lehetetlenné teszi a teljes leírásukat, a „részleges fordítás” (Benecke 2014Benecke, Bernd 2014Audiodeskription als partielle Translation – Modell und Methode. Berlin: LitVerlag.Google Scholar) kifejezés nem fedi le a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírás lényegét. Az Avatar című filmben például biztosra vehetjük: a producer úgy vélte (az ehhez használt motion capture-technikára szánt jelentős pénzbefektetést elnézve), hogy a titokzatos Pandora-hold részletes bemutatása a legrelevánsabb mód arra, hogy megismertesse azt a nézőközönséggel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vevők csak akkor értik meg a vizuális ingereket, ha teljes egészében figyelembe veszik azokat. A képek igencsak redundánsak. A kiválasztott részletek kiemelésével a hangzó leírást készítő személy olyan utalásokat bocsáthat a vak vevők rendelkezésére, amelyekkel a releváns ismereteiket aktiválhatják és releváns mentális modellt hozhatnak létre. Ezt a folyamatot a relevancia elve vezérli, de még egyszer hangsúlyoznám, ez nem csupán egy eszköz a leírást készítő személy számára, amellyel megkülönbözteti a „releváns” és „irreleváns” információt; hiszen ő is ugyanúgy keresi az optimális relevanciát, mint bármely más néző. Tehát a multimodális forrásnyelvi diskurzus minden elemét szem előtt tartja a releváns interpretáció megtalálásának reményében. Csupán ekkor fogja tudni kiválasztani az utalásokat, amelyek a legnagyobb valószínűséggel segítik elő a vak nézők számára a megfelelő mentális modell létrehozását. Ha például Brown és Yule (1983)Brown, Gillian, és George Yule 1983Discourse Analysis. Cambridge: Cambridge University Press. DOI logoGoogle Scholar megfigyelését vesszük, miszerint a megértés sok esetben analógiákon alapszik, a titokzatos lelőhelyek világunkban ismert entitásokhoz való hasonlításának használata a leírásokban (mint például: „fejjel lefelé álló, koncentrikus napernyőkhöz hasonló spirálok” vagy „kalapácsfejű élőlény” – az egyik egy egzotikus növény, a másik egy állat formájára utal) úgy tűnik, hatásos módja a jelentés indokolatlanul kevés erőfeszítést igénylő létrehozásának.

Egy másik, de ugyanilyen fontos dimenziója az audiovizuális fordításról mint részleges fordításról való vitának a siketek és nagyothallók számára készülő szó szerinti feliratok. Ez a vita a médiahozzáférési jogosultságot érintő kérdésekből és a gépi fordításon alapuló feliratozás lehetőségéből fakad (Gambier 2009Gambier, Yves 2009 “Challenges in Research on Audiovisual Translation.” In Translation Research Projects 2, ed. by Anthony Pym, and Alexander Perekrestenko, 24–33. Tarragona: Intercultural Studies Group.Google Scholar). A mentálismodell-elméletet és a relevanciaelméletet jelen esetben használhatjuk az olyan tévhitek eloszlatására, mint hogy kizárólag a szó szerinti feliratozás jelenti az optimálisan releváns fordítást.

4.Konklúzió

Gutt (2005) 2005 “On the Significance of the Cognitive Core of Translation.” The Translator (11) 1: 25–49. DOI logoGoogle Scholar amellett érvel, hogy a fordítás mögött álló „kognitív tényezők” vizsgálata más tényezők kutatásának fontos előfeltétele, a fordítás szociopolitikai tényezőjét is beleértve. Ezzel a feltétellel kívánta a jelen tanulmány felvázolni az audiovizuális fordítás kognitív pragmatikai szemléletmódú értelmezésének értékét. A közvetítési tevékenységekben jelen lévő értelmezési faktort, az audiovizuális fordítás folyamatának összetettségét, valamint a multimodális termék célközönség általi befogadását hangsúlyozva ez a szemléletmód termékeny alapokra helyezi az audiovizuális fordítást érintő, társadalmilag releváns problémakörök egész sorának tárgyalását. Ezekbe beletartoznak az audiovizuális fordítás „státuszáról” szóló kérdések, ahogy azt a 3. szakaszban láthattuk, és a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírás „objektivitásának” kérdése, illetve a siketek és nagyothallók számára történő feliratozásban a szó szerinti fordítás problematikája is. Jelen szemléletmód az audiovizuális fordításhoz szükséges készségekre, képzésre és kreativitásra is felhívja a figyelmet, és erős érvekkel szolgál a munkakörülményekről szóló vitában, beleértve a díjazást is.

Ha pedig sikerül az audiovizuális fordítás összetettségét empirikusan is alátámasztani, ezek az érvek csak erősebbé válnak. A kognitív pragmatikai szemléletmód az empirikus anyag elemzésének kvalitatív és kvantitatív megközelítését is támogatja, és ahogy azt Desilla (2012)Desilla, Louisa 2012 “Implicatures in Film: Construal and Functions in Bridget Jones Romantic Comedies.” Journal of Pragmatics (44) 1: 30–53. DOI logoGoogle Scholar is bemutatja, az itt felvázolt modellek biztos alapot kínálnak az audiovizuális fordítás szisztematikus mikro- és makroanalitikus vizsgálatához a legkülönfélébb nézőpontokból.

Az első nézőpont talán maga a multimodális feldolgozás. A multimodalitás kutatása valószínűleg új bepillantást ad az audiovizuális fordításba, a multimodalitás tudománya azonban még fejlesztésre szorul, hogy jobban megérthessük, pontosan miként is működnek együtt a különböző utalások a multimodális feldolgozási folyamatban. Az audiovizuális fordítás a multimodalitás tanulmányozásának tesztkörnyezeteként (test bed) szolgálhat, a kognitív pragmatikai megközelítéseknek pedig fontos szerepe lehet ebben. A multimodális átíráshoz és elemzéshez már rendelkezésre álló szoftverrel támogatva biztosítanak egy, a multimodális diskurzusfeldolgozás és az audiovizuális fordítás kvalitatív és kvantitatív elemzését ötvöző szemléletmódot. Az ilyen elemzéseket gazdagíthatja a fordítók és célközönség általi önmegfigyelés, amellyel a feldolgozási folyamatról és a fordítási stratégiákról akarnak információt szerezni, valamint a mélyebb betekintés érdekében kiegészíthetik őket modernebb módszerekkel, mint például a szemmozgás vizsgálatával is. A pragmatikai kognitív megközelítések konkrét előnye itt az, hogy lehetővé teszik az egy szemléletmódon belüli, folyamatorientált és a befogadásorientált kutatások összekapcsolását.

A multimodális jelentéslétrehozásba és -közvetítésbe nyújtott új betekintések mellett ez a kutatási terület az audiovizuális fordítás szociológiai és pedagógiai tanulmányozásában is szerepet játszhat, főleg ami az audiovizuális fordító profiljának és képzésének, illetve az audiovizuális fordítás megoldásainak minősége közti lehetséges összefüggések kutatását illeti. Különös relevanciája van annak, hogy a fordító multimodális műveltsége és a kognitív pragmatikai szemléletmódok ismerete befolyásolja-e a megoldásait, és ha igen, hogyan.

Ezen kutatási területeken kívül a kognitív pragmatikai szemléletmód elősegíti az audiovizuális fordítási gyakorlat alternatív megközelítéseinek kutatását is; főleg az olyan gyakorlatokat kétségbe vonó kutatásokat támogatja, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az audiovizuális fordításra korlátozott fordításként tekintsünk. Az audiovizuális fordítás hagyományos megközelítéseit, mint például a „kétsoros szabályt” a feliratozásban, vagy azt a szokást, miszerint a vakok és látássérültek számára készített hangzó leírásban nem beszélnek, miközben zene szól, már empirikusan kétségbe vonták a rajongói és a nyelvi normákat megszegő (abusive) feliratok, vagy – kevésbé radikálisan – az alternatív eljárások a filmek (McGonigle 2013McGonigle, Frances 2013Audio Description and Semiotics: The Translation of Films for Visually-Impaired Audiences. PhD diss. University of Surrey.Google Scholar), az opera (Matamala és Orero 2007Matamala, Anna, és Pilar Orero 2007 “Accessible Opera in Catalan: Opera for All.” In Media for All, ed. by Jorge Díaz Cintas, Pilar Orero, and Aline Remael, 201–214. Amsterdam: Rodopi.Google Scholar) és a színház (Fels et al. 2006Fels, Deborah, John Patrick Udo, Jonas Diamond, és Jeremy Diamond 2006 “Comparison of Alternative Narrative Approaches to Video Description for Animated Comedy.” Journal of Visual Impairment and Blindness (100) 5: 295–305.Google Scholar) hangalámondásainak készítésénél. A kognitív pragmatikai szemléletmódot egyaránt lehet használni a különböző megközelítésekkel és verziókkal való kísérletezésre, illetve a felhasználók észlelésében fellelhető lehetséges különbségek elemzésére is.

Nem utolsó sorban pedig a kognitív pragmatikai szemléletmód az audiovizuális fordítás emberi és gépi fordítással történő megközelítéseinek vizsgálatában is hasznos lehet. Egy kognitív pragmatikai kutatási paradigma rendkívül hasznos lehetne az egyes megközelítések hasznának kutatásában, figyelembe véve az audiovizuális fordítás folyamatának dekonstrukciójához nyújtott potenciálját. Ebbe beletartozhat az emberi és a gépi fordítás befogadásának összevetése; annak vizsgálata, hogy e kettő hogyan egészíti ki egymást az audiovizuális fordításban, illetve annak kiemelése, hogy hol és miért szükséges a folyamatban az emberi ráfordítás most és a közeljövőben.

Irodalom

Arnold, Derek, és David Whitney
2005 “Adaptation and Perceptual Binding in Sight and Sound.” In Fitting the Mind to the World, ed. by Colin Clifford, and Gillian Rhodes, 339–360. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar
Bell, Victoria, és Philip Johnson-Laird
1998 “A Model Theory of Modal Reasoning.” Cognitive Science 22: 25–51. DOI logoGoogle Scholar
Benecke, Bernd
2014Audiodeskription als partielle Translation – Modell und Methode. Berlin: LitVerlag.Google Scholar
Bogucki, Łukasz
2004 “The Constraint of Relevance in Subtitling.” JosTrans 1: 71–88.Google Scholar
Braun, Sabine
2007a “Audio Description from a Discourse Perspective: A Socially Relevant Framework for Research and Training.” Linguistica Antverpiensia NS 6: 357–369.Google Scholar
2007b “Interpreting in Small-Group Bilingual Videoconferences: Challenges and Adaptation Processes.” Interpreting (9) 1: 21–46. DOI logoGoogle Scholar
2011 “Creating Coherence in Audio Description.” Meta (56) 3: 645–662. DOI logoGoogle Scholar
Brown, Gillian, és George Yule
1983Discourse Analysis. Cambridge: Cambridge University Press. DOI logoGoogle Scholar
Desilla, Louisa
2012 “Implicatures in Film: Construal and Functions in Bridget Jones Romantic Comedies.” Journal of Pragmatics (44) 1: 30–53. DOI logoGoogle Scholar
Diaz Cintas, Jorge, és Aline Remael
2007Subtitling. Manchester: St. Jerome.Google Scholar
Dicerto, Sara
2015From Multimodal Translation to ‘Multimodal Pragmatics’: Developing a Theoretical Framework for the Study of Multimodal Translation. PhD diss. University of Surrey.Google Scholar
Fels, Deborah, John Patrick Udo, Jonas Diamond, és Jeremy Diamond
2006 “Comparison of Alternative Narrative Approaches to Video Description for Animated Comedy.” Journal of Visual Impairment and Blindness (100) 5: 295–305.Google Scholar
Forceville, Charles
2014 “Relevance Theory as a Model for Multimodal Communication.” In Visual Communication, ed. by David Machin, 51–70. Berlin: Mouton de Gruyter.Google Scholar
Fresno, Nazaret
2014La (re)construcción de los personajes fílmicos en la audiodescripción. PhD diss. Universitat Autònoma de Barcelona. http://​www​.tdx​.cat​/bitstream​/han​-dle​/10803​/285420​/nfc1de1​.pdf.
Gambier, Yves
2009 “Challenges in Research on Audiovisual Translation.” In Translation Research Projects 2, ed. by Anthony Pym, and Alexander Perekrestenko, 24–33. Tarragona: Intercultural Studies Group.Google Scholar
Gutt, Ernst-August
2000Translation and Relevance. Cognition and Context. Manchester: St. Jerome.Google Scholar
2005 “On the Significance of the Cognitive Core of Translation.” The Translator (11) 1: 25–49. DOI logoGoogle Scholar
Herman, David
2002Story Logic. Lincoln, NE: University of Nebraska Press.Google Scholar
Jamieson, Harry
2007Visual Communication: More Than Meets the Eye. Bristol: Intellect.Google Scholar
Johnson-Laird, Philip
1983Mental Models. Cambridge, MA: Harvard University Press.Google Scholar
2006How We Reason. Oxford: Oxford University Press.Google Scholar
Kohn, Kurt, és Sylvia Kalina
1996 “The Strategic Dimension of Interpreting.” Meta (42) 1: 118–138. DOI logoGoogle Scholar
Kovačič, Irena
1993 “Relevance as a Factor in Subtitling Reduction.” In Teaching Translation and Interpretation 2: Insights, Aims, Visions, ed. by Cay Dollerup, and Anne Lindegaard, 245–251. Amsterdam: John Benjamins.Google Scholar
Kress, Gunther
1998 “Visual and Verbal Modes of Representation in Electronically Mediated Communication.” In: Page to Screen, ed. by Illana Snyder, and Michael Joyce, 53–79. Sydney: Allen & Unwin. DOI logoGoogle Scholar
Kruger, Jan-Louis
2012 “Making Meaning in AVT: Eyetracking and Viewer Construction of Narrative.” Perspectives: Studies in Translatology (20) 1: 67–86. DOI logoGoogle Scholar
Lemke, Jay
2006 “Toward Critical Multimedia Literacy: Technology, Research, and Politics.” In International Handbook of Literacy and Technology, vol. 2, ed. By Michael McKenna, 2, 3–14. Mahwah, NJ: Erlbaum.Google Scholar
Martínez, Juan José Sierra
2010 “Approaching the Audio Description of Humour.” Entreculturas: revista de traducción y comunicación intercultural 2: 87–103.Google Scholar
Matamala, Anna, és Pilar Orero
2007 “Accessible Opera in Catalan: Opera for All.” In Media for All, ed. by Jorge Díaz Cintas, Pilar Orero, and Aline Remael, 201–214. Amsterdam: Rodopi.Google Scholar
McGonigle, Frances
2013Audio Description and Semiotics: The Translation of Films for Visually-Impaired Audiences. PhD diss. University of Surrey.Google Scholar
Orero, Pilar, és Anna Vilaró
2012 “Eyetracking Analysis of Minor Details in Films for Audio Description.” MonTI 4: 295–319. DOI logoGoogle Scholar
Setton, Robin
1999Simultaneous Interpretation. A Cognitive-Pragmatic Approach. Amsterdam: John Benjamins. DOI logoGoogle Scholar
Sperber, Dan, és Deirdre Wilson
1995Relevance. Communication and Cognition. 2nd ed. Oxford: Blackwell.Google Scholar
Van Dijk, Teun, és Walter Kintsch
1983Strategies of Discourse Comprehension. New York: Academic Press.Google Scholar
Vercauteren, Gert, és Aline Remael
2014 “Audio-Describing Spatio-Temporal Settings.” In Audio Description: New Perspectives Illustrated, ed. by Pilar Orero, Anna Matamala, and Anna Maszerowska, 61–80. Amsterdam: John Benjamins.Google Scholar
Yus, Francisco
2008 “Inferring from Comics: a Multi-Stage Account.” Quaderns de Filologia. Estudis de Comunicació 3: 223–249.Google Scholar