1.Gender és audiovizuális fordítás: áttekintés

Az audiovizuális fordítás nagy fejlődésen ment keresztül, nemcsak szakmaként, amely számára a DVD és a digitális ipar fejlődése fontos táptalajt jelentett, hanem tudományágként is. Ezen fejlődés részei voltak a kutatási megközelítésben beálló változások, amelyek célja ezen tevékenység, illetve tudományág megismerése. Az elmúlt húsz évben megfigyelhető volt az audiovizuális tartalmakkal és fordításukkal kapcsolatos elemzési szempontok megsokszorozódása. Az ilyen típusú szövegek technikai dimenzióinak (Gottlieb 1994) és a különböző audiovizuális fordítási módok sajátosságainak (Agost 1999; Pettit 2004) tanulmányozása – beleértve a belőlük fakadó kihívásokat is – kibővült a szövegek társadalmi vetületének vizsgálatával, mind az audiovizuális fordítás által kiszolgált célközönség sokrétű társadalmi igényei (Matamala és Orero 2010), mind pedig az ilyen szövegek terjesztését és fordítását befolyásoló gazdasági és ideológiai akadályok tekintetében (Hernández Bartolomé és Mendiluce Cabrera 2005; Díaz Cintas 2012).

A technikai dimenzión túlmutató érdeklődés már az 1990-es években megjelent (Delabastita 1989; Ivarsson 1992), vele párhuzamosan pedig egy új kutatási terület alakult ki, nevezetesen a genderkutatás és a fordítástudomány összekapcsolódásával. Számos publikáció vizsgálta a területet különböző szemszögből, és több kérdésben is heves vita alakult ki. Kérdéses, hogy milyen mértékben ellensúlyozhatja a fordításról szóló diskurzus a nők torzult ábrázolását, amely évszázadok óta jellemző mind az irodalomra, mind pedig a kultúra más megjelenési formáira (Chamberlain 1992), illetve mennyire szükséges ennek a torzult ábrázolásnak az ellensúlyozása feminista eszközökkel (von Flotow 1997) és befogadóbb nyelvi gyakorlattal (Castro 2013). Annak fontossága is előtérbe került, hogy a fordítók tisztában legyenek azzal az ideológiai állásponttal, amelyet az üzenet átadásakor képviselnek (Godayol 2002). Ezen tanulmányok jelentős mértékben hozzájárultak a fordítási tevékenységet jellemző férfiközpontú felfogás megdöntéséhez, azonban korpuszelemzéseikben elsősorban irodalmi szövegeket vizsgáltak.

Az audiovizuális fordításban és a fordítástudományban jelentkező, fentebb említett szociológiai előrelépések ellenére, és attól függetlenül, hogy a genderkérdés jelentős figyelmet kapott a mozifilmek, illetve általában a tömegmédia területén, a 21. század első évtizedéig váratott magára azon kutatók megjelenése, akik megteremtették a gender és az audiovizuális fordítás közötti kapcsolatot. Ha visszatekintünk az ezen időszakban születő esettanulmányokra, olyan írásokat találunk, amelyek különböző audiovizuális műfajok szempontjából vizsgálják a genderkérdést: ilyen műfajok a film (Baumgarten 2005) és a szitkom (Toto 2009; Feral 2011; Ranzato 2012). Ezek a tanulmányok érdekes képet adnak arról, hogy bizonyos, genderrel kapcsolatos utalásokat milyen mértékben lehet manipulálni, és arról is, hogy az efféle manipuláció milyen hatással lehet a célközönség valóságészlelésére.11.Baumgarten többnyire JamesBond filmeket elemzett, míg Toto és Ranzato a Will és Grace (2003–2005) és a Szex és New York (1998) című szitkomokat elemezte, ebben a sorrendben.

Az utolsó három tanulmányban találhatunk néhány fontos közös vonást: az elemzés a kiválasztott műsorok nyelvészeti vonatkozásaira összpontosít; mindegyik rámutat arra a tendenciára, hogy a feminista utalások (Feral tanulmányában), illetve a homoszexuálisok beszédmódjára utaló kulturális referenciák (Toto és Ranzatos tanulmánya) meghonosodnak; ez a tendencia gyakrabban jelenik meg szinkronizálásban, mint feliratozásban, illetve az újlatin nyelvekben, mint például a franciában és az olaszban. Ezen felül rávilágítanak egy másik fontos változásra. Míg az irodalmi fordítást vizsgáló, genderkérdéssel kapcsolatos tanulmányok túlnyomó többsége a nők kommunikációját tekinti elemzési kategóriának, illetőleg az elemzés szereplőinek, addig a fentebb említett, audiovizuális fordításról szóló esettanulmányokban mind a nők (Feral 2011), mind pedig a homoszexuális férfiak (Toto 2009; Ranzato 2012) nyelvhasználata vizsgálat tárgyává válik. Ez pedig a fordítások genderszemléletű elemzésének egy lényeges, azonban sokszor elfeledett szempontjára hívja fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a gender nem csupán a férfiak nők feletti dominanciájáról szól, amely a globálisan eluralkodó patriarchális berendezkedés következménye, hanem arról, „hogy [a nők és a férfiak] miként gondolkodnak a saját életükről, a lehetőségeikről és […] a jogos követeléseik érvényesítéséről” (Rosaldo [1980], idézi Kabeer [1994, 54]). Következésképpen a genderrel kapcsolatos kérdések mind a nők, mind pedig a férfiak számára érzékelhetők, és fontos, hogy mindkét nem fel is tegye őket, így a férfiasságot „nem a nők közvetlen elnyomójaként, hanem önmaga meghatározásaként kell vizsgálni” (Jeffords [1989], idézi Wiegman [2001, 368]).

A fentebb említett esettanulmányok megszületésével egy időben, egy másik írásművel (De Marco 2012-es Audiovisual Translation through a Gender Lens című könyve) is bővült a publikációk palettája, amely nyíltan hirdeti a genderszemléletű megközelítést az audiovizuális fordítás kutatásában. Meglepő módon a jelen tanulmány írásakor ez volt az egyetlen monográfia, amely kifejezetten az audiovizuális fordítás és a gender összekapcsolásából fakadó kihívásokkal foglalkozik, így kizárólag erre támaszkodva tudjuk mérlegelni a felvázolt megközelítés előnyeit és hátrányait az audiovizuális fordítás vizsgálatában.

A monográfia az audiovizuális szövegekben megjelenő, genderalapú alá- és fölérendeltségi viszonyokat elemzi, alternatív keretbe ültetve az elemzés különböző szintjeit. A kultúrák közötti ideológiai közvetítés vizsgálatához a szerző egy háromnyelvű (angol forrásnyelv, olasz és spanyol célnyelv), 10 kortárs filmből álló korpuszt vizsgál.22.A kutatásban vizsgált filmek: Dolgozó lány (1988), Micsoda nő! (1990), Apáca show (1992), Mrs Doubtfire – Apa csak egy van (1993), Erin Brockovich – Zűrös természet (2000), A Kelet az Kelet (1999), Billy Elliot (2000), Bridget Jones naplója (2001), Csavard be, mint Beckham (2002) és Felül semmi (2003). Az audiovizuális szöveg mindhárom dimenzióját lefedi az elemzés; a nemi sztereotípiákat nem csupán nyelvi szinten vizsgálja (amit a szereplők mondanak és ahogy megszólítják egymást), hanem vizuális (hogyan jelennek meg a képernyőn) és audiális (milyen változáson megy keresztül a hanghordozásuk a szinkronizálás során) szempontból is. Végül, habár többnyire nők szerepelnek a kiválasztott filmekben, a monográfia a férfiasság és a genderidentitás más fontos szempontjaival összefüggésben vizsgálja a nőiességet, ilyen például a szociális státusz, a szexuális irányultság és az etnikum.

Mivel az elemzési szempontok skálája széles, a szerző túllép a fordítástudomány elméleti keretein, és minden olyan tudományterületet bevon a vizsgálatba, amelyet a könyv érint. A nyelvi vonatkozások tekintetében felhasználja a feminista nyelvészek munkáit is (Code 2000; García Meseguer 2002; Coates 2004). Ezen kutatók felfedték a nyelvbe beépült szexista motívumokat, amelyek sértő társas viselkedést váltanak ki (Lledó Cunill 2004). Megemlíti továbbá azokat a kampányokat, amelyek intézményi útmutatókon keresztül terjesztett és az antiszexista nyelvhasználatot elősegítő inkluzív gyakorlatok végrehajtását szorgalmazzák (Sabatini 1987; Doyle 1998). Ezek az okfejtések a sztereotípiák szempontjából releváns megfontolások alapján sorakoznak fel – ami veszélyessé válhat abból a szempontból, hogy „ki irányítja és határozza meg a sztereotípiákat, [és azok] milyen érdekeket szolgálnak” (Dyer 2002, 12) –, másrészt a szimbolikus erőszakról (Bourdieu [1998] 2000) való vélekedés áll mögöttük, amely tudat alatt működik, és ezért nehéz szembeszállni vele.33.A szimbolikus erőszak azokra a verbális és nonverbális támadásokra utal, amelyek a különböző szimbolikus értelemben domináns pozíciókat meghatározzák: a férfiakét, a magasabb társadalmi osztályokét, a felettesekét stb. (Bourdieu 1998, 49). Amikor a gender fogalma a sztereotípiákkal kerül összefüggésbe, egykettőre eljutunk a szimbolikus erőszakhoz, „mivel a nemekhez kötődő sztereotípiák könnyen előítéleteket szülhetnek, és az előítéletek észrevétlenül beépülnek a tudatunkba és […] veszélyesen megerősödnek” (De Marco 2012, 95).

A legfontosabb feminista filmelmélet-kutatók, mint például Mulvey (1975, 2003), De Lauretis (1987) és Kuhn (1991) tanulmányaiban, szilárd keretrendszert találunk a vizuális elemzéshez. Ezek a kutatók kiemelkedőnek számítottak abban a tekintetben, hogy behatóan ismerik a nyugati játékfilm sajátosságait – amely köztudottan a patriarchális értékek fenntartását támogató gazdasági érdekek szolgálatában áll –, illetve képi és hangi eszközökkel is igyekszik elültetni és táplálni a közönség férfiközpontú és heteronormatív elvárásait. A kiválasztott anglo-amerikai közönségfilmekből álló korpusz lehetővé teszi ezen elméletek teljes körű alkalmazását, ugyanakkor a hagyományos, mindenki által ismert szerepek, amelyeket a férfi és a női karakterek játszanak, szintén nyíltan megkérdőjeleződnek, így megdől a számos feminista kutató által hangoztatott, jól ismert egyenlet: játékfilm = uralkodó férfi tekintet = a női test tárgyiasítása és alárendeltsége.

Végezetül a korpusz audiális elemzésének középpontjában a férfi és a női karakterek hanghordozása áll. Cameron (1992) és Chion (1999) elmélete nyomán a szereplők hangja hatást gyakorol a nézők karakterészlelésére, ezért a hang a nemi diszkrimináció egyik tényezőjeként és a nézők várakozásait irányító elemként is értelmezhető, különösen amikor női és homoszexuális karakterek ábrázolásáról van szó.

A fenti áttekintés alapján egyértelmű, hogy a tanulmány az audiovizuális szövegek különböző, genderszempontú vonatkozásainak interszekciójából indul ki. Ez nem csupán azért mondható el – ahogyan a bevezető gondolatok között is megjelenik –, mert az identitás minden olyan oldalát figyelembe veszi, amely összefügg a nemiséggel, hanem azért is, mert felfedi, miként jelenik meg a genderkérdés az audiovizuális szövegek három dimenziójában. Ugyanakkor a tematikus és strukturális megközelítés ötvözése interdiszciplináris megközelítéssel párosul az elméleti keret tekintetében. Ez a fajta megközelítés akkor hasznos, ha elfogadjuk, hogy az audiovizuális fordítás – sokrétűségének köszönhetően – más tudományterületekhez is kapcsolódik, mint például a nyelvészethez (és az ahhoz kapcsolódó szociolingvisztikához és diskurzuselemzéshez), illetve a filmelmélethez és a kultúratudományhoz is. Ezen tudományterületek szerves része a feminista hagyomány; így a hatásukat nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha azt akarjuk vizsgálni, miként jelenik meg a gender az audiovizuális fordításban.

2.A genderszemléletű audiovizuális fordítással kapcsolatos nehézségek

Ennek az összetett megközelítésnek az előnyeit és kivitelezhetőségét a 3. fejezet tárgyalja, azonban néhány gyengeségére itt szeretném felhívni a figyelmet. Már korábban szó volt arról, hogy bár a leggyakrabban visszatérő nemi sztereotípiák dominanciáját De Marco (2012) megkérdőjelezi a vizsgált korpuszban, az ott megjelenő férfi és női ábrázolások valóban megfelelnek a főáramlatoknak. Következésképpen megkérdőjelezhetetlennek tűnhetnek az olyan feminista elméletek (Mulvey 1975), amelyek elítélik a filmes látásmód fő eszmei áramlatokhoz való tartozását (vagyis annak férfiközpontúságát). De Marco egy másik (megjelenés alatt álló) tanulmánya már rávilágít erre a gyengeségre, akárcsak más, Mulvey nézetétől eltérő, alternatív értelmezések felhasználásának lehetőségére is. Ezek az értelmezések – amelyek Evanstől és Gammantől (1995), illetve Mackinnontól (1999) származnak – a nőt nem pusztán bámulandó tárgyként határozzák meg, továbbá a filmes látásmódot kölcsönösnek, ellentmondásosnak és változónak írják le.

Fontos azonban kiemelni, hogy az említett korpusz tömegpiacra szánt filmekből áll, amelyekre a gender kanonikus ábrázolása jellemző. Ennél fogva valószínűsíthető, hogy ezen filmek fordított változatai is megőrzik, sőt néha meg is erősítik a kanonikus ábrázolást támogató sztereotípiákat. Ezzel szemben a független filmek – amelyekre általában (többek között a gender szempontjából) kevésbé kanonikus ábrázolás jellemző, megkérdőjelezve az általános kulturális értékeket – alkalmasabbak lennének az alternatív értelmezésekre. Ezen filmeken keresztül be lehetne mutatni, miként kezelik a különböző kultúrák a vitás társadalmi kérdéseket, és vajon ezek a kultúrák nyitottak-e arra, hogy felhagyjanak az olyan nyelvhasználattal, amely az előítéletes viselkedési formákat bátorítja. Másként fogalmazva: érdekes lenne feltárni, vajon a „genderbarát” audiovizuális szövegek fordítása során is hasonló történik-e ahhoz, ami a nyíltan genderbefogadó nyelvezetet használó irodalmi szövegek esetében. Erről a kérdésről Castro (2013: 43) az állítja, hogy „ezek a fordítások is viszonylag gyakran hordoznak szexista elemeket, amikor egyértelműen feminista beállítottságú (tudatosan antiszexista nyelvi stratégiákat alkalmazó), nyíltan befogadó jellegű forrásszöveget kell a célnyelvre átültetni”. A szerző még továbbmegy, és kifejezetten hangsúlyozza, hogy amikor a fordítók a genderbefogadó gyakorlatot próbálják erősíteni, kockáztatják a munkájuk publikálását.

A független filmek számára az jelenti a nehézséget, hogy mivel jellemzően nem a főáramlathoz tartozó üzentet közvetítenek, nem könnyen részesülnek a nagy filmstúdiók anyagi támogatásából, és alacsony költségvetésből készülnek (Hall 2009). Ennek eredményeképpen ritkán jutnak el a forgatás helyszínéül szolgáló országok határain túlra, és nem is fordítják le őket más nyelvekre. Ez megmagyarázza, hogy az eddigi legtöbb tanulmány, amely genderszemléletű megközelítést alkalmaz az audiovizuális fordítás vizsgálatára, miért olyan filmeket és szitkomokat vesz alapul, amelyek széles célközönségnek szólnak, és amelyeket világszerte vetítenek.

Még kényesebb problémát vet fel az a nehézség, amelyet annak felderítése okoz, miért csak bizonyos filmeket terjesztenek és fordítanak le, illetve az a gyanú, miszerint a fordítók kényszerítve érzik magukat, hogy genderkirekesztő és sértő gyakorlatot alkalmazzanak. Ez egy további nehézségre hívja fel a figyelmet a gendert illető kérdések audiovizuális fordításokban való vizsgálata során: a genderpolitika, illetve a genderpolitikával kapcsolatos tudás hiányára az audiovizuális iparban. Számos fordításkutató foglalkozott azzal a kérdéssel, milyen tényezők határozzák meg, mely műveket érdemes lefordítani és milyen módon – például Danan (1991), Toury ([1995] 2012), Díaz Cintas (2004) –, illetve hogy a fordítók, különösképpen a női fordítók láthatatlansága és alulfizetettsége milyen mértékben szab gátat az olyan megközelítések tudatos és magabiztos alkalmazásának, amelyek szakítanak a kanonikus, gendernormalizáló eljárásokkal (Wolf 2006). Az audiovizuális iparban a helyzet még nehezebben kezelhető, hiszen jól ismert tény, hogy a fordítás folyamatában számos szakmai szereplő vesz részt. Így igencsak nagy kihívást jelent meghatározni, pontosan ki felelős azért, ahogyan az audiovizuális műsorokat sugározzák és fordítják. A tömegmédiát gyakran vádolják azzal, hogy a (nemi) sztereotípiák közvetítőjeként működik a nyugati országokban. A szexista reklámok elleni feminista kritikákra és kampányokra adott válaszként végbemenő fontos társadalmi változások ellenére (Gill 2007) sem egyszerű feladat meghatározni a társadalmi egyenlőtlenségek nemkívánatos hatását tükröző trend ellensúlyozását szorgalmazó intézkedéseket.44.Az információk hozzáférhetősége terén végbemenő technikai fejlődésnek köszönhetően a tömegmédia mint fogalom jelentése átalakult. Ebben a cikkben a kifejezés tágabb jelentésében értelmezendő, beleértve a hagyományos és „újabb” információforrásokat is, ilyenek például az újságok, magazinok, televízió, internetes videómegosztó oldalak, közösségi média stb.

A fordításhoz nem kapcsolódó területeken (például a gazdasági fejlődés és az oktatás kontextusában), ahol a nemek közötti egyenlőség elősegítését az egyik legfontosabb célkitűzésnek tekintik, többnyire a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének fogalmához kötik a politikai stratégia kialakítását, vagyis a genderpolitika

„egy olyan stratégia, amelynek célja, hogy a nőket és a férfiakat érintő kérdések minden politikai, gazdasági és társadalmi színtéren létrejövő irányelv és program kialakításának, végrehajtásának, ellenőrzésének és értékelésének szerves részét képezzék, ilyen módon a nők és a férfiak egyenlő mértékben részesüljenek a lehetséges előnyökből, és megszűnjenek az egyenlőtlenségek”.(Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1998)

Squires szerint (2009, 55) „az egyenlőség érvényesítésének problémája megkérdőjelezi a kormányzati politikai döntéshozatal semlegességét, és rávilágít arra, hogy a látszólag pártatlan politikai döntések hogyan reprodukálják a már létező egyenlőtlenségeket strukturális hatásuk figyelmen kívül hagyásával”. Ezen álláspont fényében feltételezhetjük, hogy a tömegmédia (és az abból származó információk) döntéshozói által képviselt genderpolitika csak látszólag pártatlan. Ez azt jelenti, hogy bár a tömegmédia teret biztosít az olyan információknak, amelyek a nemek közötti egyenlőséget hirdető kérdéseket és kampányokat érintik, a nemek közötti viszonyok és a nemi identitás megjelenítése a legtöbb filmben és reklámban valójában távolról sem kiegyensúlyozott. Ilyen módon ez a fajta politika a férfiakat és nőket érintő kérdések tekintetében semlegesnek látszik, és éppen ezért nehezen tetten érhető.

3.A genderszemléletű audiovizuális fordítás eredményei: összegző gondolatok

A fentebb említett nehézségeket, illetve az audiovizuális anyagok genderszemléletű vizsgálatának korlátait figyelembe véve is elmondható, hogy a De Marco (2012) nevéhez köthető megközelítés jelentős módszertani előrelépést jelent. Már korábban rámutattunk a megközelítés interdiszciplináris és interszekcionális jellegére, valamint arra is, hogy ez jól illeszkedik a vizsgált műsorok szemiotikus jellegéhez.55.Az interszekcionalitás fogalmát Crenshaw alkotta meg (1991) és az eredeti meghatározás szerint arra utal, hogy „a faji és nemi hovatartozás hogyan hat együttesen a fekete nők munkavállalási tapasztalataira, függetlenedve attól az egy szempontot figyelembe vevő megközelítéstől, amelyet a középosztálybeli, fehér nők érdekeinek leírásaként értelmeztek” (Bagilhole 2009, 51). Az első fejezetben már utaltunk azon tudományterületekre, amelyekkel szerteágazó jellegükből fakadóan az audiovizuális fordítás nagy valószínűséggel összekapcsolódhat, különös tekintettel a filmelméletre és a nyelvészetre. A nyelvészet egyik ága, nevezetesen a diskurzuselemzés, rendkívül jól alkalmazható az audiovizuális fordítás vizsgálatánál. De Marco Audiovisual Translation through a Gender Lens című monográfiájában vizsgált problémák között szerepel, hogy bár számos pozitív, társadalmi és politikai változás ment végbe a nemek közötti egyenlőség tekintetében, ezek közül sok nem mutatkozik meg a nyelvhasználatban. A diskurzuselemzés segít a nyelvhasználati és a társadalmi változások közötti kapcsolat megteremtésében, és eddig is hasznosnak bizonyult a genderkérdés (Litosseliti 2006), illetve a gender médiában történő megjelenésének (Kosetzi 2008) vizsgálatánál. Ennélfogva könnyen belátható, hogy a diskurzuselemzés, a genderkérdés és az audiovizuális fordítás szoros kapcsolatban állnak egymással.

Az interszekcionalitás fogalma az esélyegyenlőségi politikák körüli viták középpontjában áll, és a diszkrimináció összetett problémájának egyik megközelítéseként funkcionál. Ezáltal olyan tudományterületeken és kontextusokban használják, amelyekben a genderkérdés előkerül. Az audiovizuális kommunikáció egyértelműen ilyen kontextus. Ebből a szempontból sokat meríthetünk Pellegrino (2009) elméletéből, aki úgy véli, hogy az interszekcionális megközelítés alkalmas lehet a tömegmédiára jellemző sztereotipikus ábrázolás megdöntésére. A szerző a kommunikáció terminus különféle etimológiai jelentéseit hangsúlyozza: (1) a minket körülvevő közös világról való tapasztalataink megosztása, valamint (2) akadályok megosztása, (3) legyőzése és megerősítése. Ezen jelentések közül a harmadik testesíti meg leginkább a tömegmédiát, „a kollektív és a személyes identitást illető erősen normatív és normalizáló funkcióival” (95). A pozitív kommunikáció helyreállítása érdekében a gender és a kommunikáció transzverzális vizsgálatát tekinti követendőnek, amely így problémaként kezeli „a hatalmi struktúrák összefonódását a társadalmi, politikai és gazdasági egyenlőtlenségek megtartásával” (94). Végül az interszekcionális megközelítés segíthet a genderidentitás heterogenitásának megvilágításában. Ez a heterogenitás pedig megmutatkozik a mai tömegmédiában folyamatosan megjelenő társadalmi sokféleségben is.

Habár Pellegrino nem tér ki az audiovizuális fordításra, gondolatai bizonyos szempontból illeszkednek az Audiovisual Translation through a Gender Lens által felvázolt érveléshez. Mindkét szerző rétegeire bontva vizsgálja a gendert, így világítva rá a kérdés összetettségének legfontosabb jellemzőire. Mindketten egyetértenek abban, hogy a verbális és az audiovizuális kommunikáció megfordíthatja a gendertémára jellemző sztereotipikus diskurzust és a gender tömegmédiában való megjelenítését. Pellegrino azonban úgy véli, hogy az újonnan megjelenő kommunikációs formák (a blogírás vagy az online véleménynyilvánítás) alternatív eszközként szolgálhatnak a hagyományos tömegmédiában megjelenő nemi előítéletek megdöntésére. De Marco ezzel szemben tágabban értelmezi az alternatív lehetőségeket, és figyelembe veszi az audiovizuális tartalmak fordítását is; az audiovizuális fordítás ugyanis lehetővé teszi a genderről szóló diskurzus megjelenítését az audiovizuális szövegek mindhárom dimenziójában és a nyelvek közötti közvetítésben is.

Az eddigiek alapján jól látható, hogy az interszekcionalitás és az interdiszciplinaritás jelentik a kulcsszavakat azon kutatók számára, akik az audiovizuális fordítás és a gender szorosabb integrálását tűzik ki célul. Az efféle megközelítési módokból adódó előnyök már kellő hangsúlyt kaptak a szakirodalomban, azonban túl absztraktnak tűnhetnek, hiszen az audiovizuális fordításra jelenleg számos új technológiai kihívás vár, elsősorban az akadálymentesség szempontjából. Következésképpen úgy vélhetjük, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a gyakorlatiasabb és sürgetőbb társadalmi igényekre. A gender és az audiovizuális fordítás interdiszciplináris és interszekcionális szempontból történő integrálása nem jelenti a realitástól való eltávolodást. Éppen ellenkezőleg, elősegítheti az audiovizuális fordítás tudományos vizsgálatának valós társadalmi kérdésekhez való közelítését, hiszen a gender olyan téma, amely egymástól látszólag független területeket kapcsol össze, amely mindenkit érint, az élet minden területét befolyásolja, és bizonyos mértékig minden tudományterülethez és szakmához kapcsolódik. Mindez alátámasztja a tanulmány címének megválasztása mögött húzódó szempontokat. Nem véletlen, hogy az utóbbi években használatos „genderszemléletű megközelítés” helyett az „igenek és nemek” kifejezésre esett a választás. A szójáték kettős célt szolgál. Egyrészt felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a genderkérdés vizsgálata az audiovizuális fordítás kontextusában is lehetséges, bár ez a tudományterület hagyományosan nem kapcsolódik a genderhez. Másrészt kihangsúlyozza, hogy nemcsak a gyakorló fordítók, hanem a kutatók számára is hasznos lehet a gender és az audiovizuális fordítás integrálása. Az integráció pedig nem egyszerűen azt jelenti, hogy beszélnünk kell a fordított audiovizuális tartalmak gendervonatkozásairól, hanem azt is, hogy ezen tartalmak kulcsfontosságú eszközként szolgálhatnak az olyan kérdések feltárására, amelyek azt vizsgálják, hogy miként lépnek működésbe a nemi egyenlőtlenségek, hogyan tudjuk őket megállítani és végső soron visszafordítani.