Christopher D. Mellinger,Klára Pete-Pikó és Edina Robin A fordítások minőségének újragondolása

Fordítás
A fordítások minőségének újragondolása: Lektorálás a digitális korban [Re-thinking translation quality: Revision in the digital age]

Christopher D. Mellinger
University of North Carolina at Charlotte

Fordította Klára Pete-Pikó1 és Edina Robin
1Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fordító- és Tolmácsképző Tanszék

A szerkesztés és a lektorálás a minőségbiztosítás eszközeként rendszerint a professzionális fordítási projektek részét képezi. Azon döntés mögött, hogy ezeket a tevékenységeket felvegyék a fordítási munkafolyamatba, a minőség mibenlétéről alkotott implicit feltevések húzódnak meg. A tanulmány azt vizsgálja, hogyan valósul meg a minőség a szerkesztés és a lektorálás tekintetében, és áttekinti ezeket a hipotéziseket. A szerző amellett foglal állást, hogy a lektorálást a fordításértékelési modellek részévé kell tenni. Az adekvátság, a megosztott megismerés és a szaliencia fogalma – valamint ezek alkalmazása a fordítás kognitív folyamatai, az utószerkesztés és a fordítástechnológia kutatásában – elvezet a fordítási minőség újragondolásához.

Kulcsszavak
  • szerkesztés,
  • fordítás minősége,
  • megosztott megismerés,
  • szaliencia,
  • számítógéppel támogatott fordítás,
  • gépi fordítás
Tartalomjegyzék

1.Bevezetés

A szerkesztési és a lektorálási feladatok gyakran szerves részét képezik a dokumentumok hagyományos életciklusának. A szerkesztés és a lektorálás jelentőségére hívják fel a figyelmet az emberi fordítási szolgáltatásokra vonatkozó iparági szabványok (pl. ASTM 2575, ISO 17100), amelyek a minőségbiztosítás céljából megkövetelik e tevékenységek beépítését a fordítási munkafolyamatba. A nyelvi szolgáltatók többnyire alkalmazzák az előírt lineáris munkafolyamatot, amelyben a lektor vagy a szerkesztő ellenőrzi a fordító munkáját a nyersfordítás hibáinak megtalálására és kijavítására törekedve (pl. Mossop 2014; Lee 2006). Rendszerint hasonló megközelítés jellemző a nagy nemzetközi szervezeteknél, például az Egyesült Nemzetek Szervezeténél. A fordítók, lektorok és önlektorálók háromszintű osztályozása kiemeli a lektorálást mint eszközt a fordításokban található hibák azonosítására, amelyeket egy tapasztaltabb kolléga javít ki (Orellana 1990).11.Hasonló lektorálási gyakorlat jellemző az Európai Unióban, különösen a soknyelvű jogalkotás tekintetében (Wagner, Bech és Martínez 2002). A lektorálási folyamatokat néha idősebb kollégák végzik. Más esetekben jogászok vagy jogász-nyelvészek látják el ezt a feladatot, olyan szövegezési és nyelvészeti feladatok mellett, amelyek a hagyományos fordítási munkafolyamat körén kívül esnek. (Šarčević és Robertson 2015). Utóbbi szemléletet a fordítások intelligens felhasználásának jeleként üdvözölték (Hine 2003; lásd még Horguelin és Brunette 1998).

Hasonlóképpen a gépi fordítást magukban foglaló projektekben számos ponton és eltérő mértékben alkalmazhatnak előszerkesztést és utószerkesztést a fordítás eredményének javítására (Spalink, Levy és Merrill 1997; TAUS 2010). A szerkesztők ellenőrizhetik a forrásszöveget annak érdekében, hogy eltávolítsanak egyes nyelvi elemeket, amelyek a gépi fordítási rendszereknek problémát jelenthetnek (ezeket gyakran „negatív fordíthatósági indikátornak” nevezik; lásd Underwood és Jongejan 2001). Az utószerkesztők ellenben a géppel fordított célszöveggel dolgoznak, hogy „eltakarítsák” a gépi fordítási rendszer által elkövetett hibákat vagy tévedéseket. A javítás mértéke a nyelvtan és a helyesírás futólagos ellenőrzésétől a forrásszöveg és a célszöveg teljes körű összehasonlításáig terjedhet, amikor a stílus, a terminológiai döntések vagy a logika is a lektorálás tárgya.

A lektorokat és a szerkesztőket a minőség őreiként alkalmazzák az ember és a gép alkotta szövegeknél is. A szerkesztés, illetve a lektorálás szükségszerűen a fordítási folyamat része, biztosítékul szolgálva a nyelvi szolgáltatónak és az ügyfélnek, hogy minőségi fordítást kapnak kézhez. Ennek ellenére – bár a lektorálás gyakorta jelen van a fordítási munkafolyamatokban, és a lektorok fontos szerepet játszanak a minőségbiztosítási megközelítésekben – a lektorálás többnyire kimarad a fennálló fordításértékelési modellekből. A jelenlegi, túlnyomórészt eredményközpontú megközelítést alkalmazó modellek túl szűkkörűek, mivel nem ismerik el a lektorálást a fordítási munkafolyamat szerves részeként, és nem számolnak az önlektorálás szerepével. A létező fordításértékelési modellek tehát további finomításra szorulnak, hogy figyelembe vegyék az aktuális, a fordítási feladat kognitív vonatkozásait vizsgáló folyamatkutatásokat. Jelen cikk a szerkesztés és a lektorálás fordításértékelési modellekbe való felvételét sürgeti. Mindkét tevékenység kulcsfontosságú elemként járul hozzá a meglévő minőségi keretek kiegészítéséhez, valamint a keletkező tudásanyag magyarázatához.

A fordított szövegek lektorálásáról szóló jelenlegi kutatások rávilágítanak, hogy fontos újra elgondolkozni a szerkesztésről és a lektorálásról, valamint a fordításértékeléshez fűződő kapcsolatukról. Robert és Brunette (2016) például felhívják a figyelmet a lektorálási folyamatmodell hiányára. Kutatásuk kiemeli a lektorálás közbeni problémafelismerés fontosságát, valamint hangsúlyozza, hogy a lektoroknak a lehetséges megoldások indoklására irányuló képessége hozzájárulhat a lektorálás jobb minőségéhez. Ez a felismerés összhangban van Muñoz Martín (2014) lektorálásról adott leírásával, mert a metakognícióhoz kapcsolódik, és emlékeztet Angelone (2010) háromrészes bizonytalanságkezelési modelljére is. Angelone (2010) leírja, hogy a fordítónak először fel kell ismernie a szövegben található problémát, mielőtt egy fordítási megoldást javasolna és értékelne. Robert (2014) ezzel szemben megjegyzi, hogy bár az átgondolás és az átfogalmazás a lektorálási folyamat egyik stratégiája lehet, nem feltétlenül jelent jobb fordítási minőséget. Ezek az újabb, lektorálást érintő empirikus kutatások – az időnként ellentmondó felismerésekkel együtt – rámutatnak annak szükségességére, hogy átgondoljuk a lektorálás fordítási minőségre gyakorolt hatását, és a lektorálást felvegyük a fordításértékelési modellekbe.

A fordításértékelési modellek átdolgozása kapcsán kihívást jelent annak meghatározása, hogy mi alkotja a minőséget a lektorálási feladat során, különösen a fordítási folyamat megváltozott jellege miatt, amelynek oka a számítógépes fordítástámogató eszközök, például a fordítómemóriák és a terminológiakezelő rendszerek megjelenése, valamint a gépi fordítás bevezetése a fordítási munkafolyamatban. Így a jelen cikk a minőségértékelés tárgyalásához azzal is hozzájárul, hogy a minőségértékelést számos perspektívából vizsgálja, mégpedig az eredményt és a folyamatot, valamint ezek minőséghez való viszonyát egyaránt elemző kognitív kutatások áttekintése útján. Számos kutató (többek között Halverson 2013; Muñoz Martín 2014; Alves 2015) állítja, hogy a kognitív nyelvészeten alapuló kutatási paradigmák és a kognitív tudomány alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyulhat a terület hagyományos kérdéseinek és felvetéseinek vizsgálatában, gazdagítva az ezekről a fogalmakról alkotott értelmezésünket. Risku (2010) például megmutatja annak hasznosságát, amikor kognitív tudományos megközelítést alkalmazunk a műszaki kommunikáció és a fordítás kutatásában. Risku főként arra mutat rá, hogyan változhat meg a fordítástudomány általánosan ismert fogalmainak értelmezése a kognitív tudomány felfedezéseinek hatására. Jääskeläinen (2016) is annak fontosságát hangsúlyozza, hogy a folyamatorientált kutatások és az eredményorientált szemléletmódok együttes vizsgálatával újragondoljuk a fordítási minőséget. Jääskeläinen a fordítási folyamat minőségértékelésbe való felvétele mellett foglal állást, elvetve a minőség pusztán eredményorientált szemléletű meghatározását. Ezzel a megközelítéssel összhangban a jelen tanulmány három minőséggel kapcsolatos fogalmat kíván közelebbről elemezni: az adekvátságot, a megosztott megismerést és a szalienciát. Vizsgálat tárgya továbbá az is, hogyan jelennek meg ezek a fogalmak a fordítási folyamat, az utószerkesztés és a fordítástechnológia kutatásában. A fogalmakhoz kötődő aktuális kutatások áttekintése és a minőséggel kapcsolatos implicit feltételezések feltárása nyomán végül arra a következtetésre jutunk, hogy a fentebb említett tevékenységeket bele kell foglalnunk a fordításértékelési modellekbe.

Az említett három fogalom a fordítási minőség számos aspektusát segít megvilágítani. Az első fogalom, az adekvátság a fordítási minőség egy hagyományosabb, eredményorientált megközelítését képviseli, míg a másik kettő alkalmasabb a fordítási folyamatban jelen lévő szerkesztési és lektorálási feladatok tárgyalásához. Különösen a megosztott megismerés derít fényt a fordítási feladat változásaira, amelyeket a fordítástechnológiai eszközök fordítási munkafolyamatba való felvétele idézett elő. Az eredmény- és a folyamatorientált nézet együttes alkalmazása szélesebb perspektívát kínál a fordítási minőség vizsgálata során. A szaliencia fogalma hasonlóképpen kiegészíti a másik kettőt, rámutatva a feladat paradigmájának változásaira, amelyek a fordítók és a fordítástechnológia interakciójából adódnak. E három fogalom kiválasztásával semmiképpen sem kívánunk kísérletet tenni arra, hogy kimerítő áttekintést nyújtsunk a vizsgálatra érdemes kognitív fogalmakról. Mindössze hasznosnak bizonyulnak a fordításértékeléssel kapcsolatos feltételezések vizsgálatához, és szemléltetik annak fontosságát, hogy a szerkesztés és a lektorálás a fordításértékelési modellek szerves részévé váljon.

A tanulmány további részének felépítése a következő. Elsőként a szerkesztés és a lektorálás terminus kifejtésére és megkülönböztetésére kerül sor használatuk tisztázása érdekében. Az ezt követő három rész a fordításértékelésnek az adekvátsággal, a megosztott megismeréssel és a szalienciával való kapcsolatát vizsgálja; mindhárom perspektíva fontos információkat nyújt a minőségről, illetve a szerkesztés és a lektorálás fordítási folyamatban betöltött szerepéről. A cikk befejezésében a szerző kifejti és megismétli amellett szóló érveit, hogy ezeket a feladatokat vegyék fel a fordításértékelési modellekbe.

2.Lektorálás és szerkesztés

Mielőtt megvizsgálnánk a szerkesztés és a lektorálás fordítási munkafolyamatokba való felvétele mögött meghúzódó lehetséges feltevéseket, meg kell határoznunk a szerkesztés és a lektorálás közötti fontos terminológiai különbséget. A két fogalmat időnként összekeverik és szinonimaként kezelik, pedig valójában eltérő viselkedést jelölnek. Rendszerint mindkettő megjelenik a fordítási projektekben, de a két tevékenység során elvégzett munka hatásköre jelentősen eltér. Bár nehéz meghatározni a szerkesztés és a lektorálás közötti terminológiai zavar igazi okát, a kutatóknak tisztában kell lenniük számos lehetséges indokkal, amelyek miatt ezek a terminusok rendszeresen összekeverednek, és gondosan meg kell vizsgálniuk, melyik fogalomra is történik utalás a meglévő szakirodalomban. Ahogyan az ISO 17100 szabvány írja, a lektorálás terminus helyett esetenként a kétnyelvű szerkesztés szerepel. Hasonlóképpen sok iparági szervezet (például a Common Sense Advisory és az American Translators Association), valamint az amerikai ASTM 2575 szabvány a szerkesztés terminust használja, amikor a fordítások forrásszöveggel való összevetéssel történő ellenőrzésére utal. Az ISO-szabvány ellenben lektorálásnak nevezi a célszövegnek a forrásnyelvi tartalommal való összevetés útján történő kétnyelvű ellenőrzését. A helyzet még összetettebbé válik, amikor a fordítási munkafázisokat gyakran a TEP-paradigmát követő folyamatként írják le, ahol a TEP rövidítés jelentése Translation (fordítás), Editing (szerkesztés), Proofreading (korrektúra), és nem ismeretes, hogy a második lépés az egynyelvű szerkesztésre utal-e, vagy pedig a célszöveg kétnyelvű lektorálására, amely a forrásnyelvi változattal való összevetéssel történik. Akár regionális változatról, akár a nyelvi megfogalmazás ügyetlenségéről van szó, amikor a szerkesztés és a lektorálás egyes kontextusokban terminológiailag összeolvad, akkor a jelen tanulmány az ISO-szabvány definícióit veszi figyelembe.

Az általános meghatározások szerint a szerkesztés csak a fordított szöveg célnyelvi változatával foglalkozik (Mossop 2014, ISO 17100). A szöveg ellenőrzésének elvárt szintjétől függően a szerkesztő módosíthatja a szöveget stílus, szerkezet vagy tartalom tekintetében, az előre megadott szerkesztési útmutatóhoz vagy a nyelvi konvenciókhoz igazodva. A szerkesztő azonban csak a célszövegre koncentrál, és nem veti össze a fordítást a szöveg forrásnyelvi változatával.

A lektorálás a szöveg célnyelvi változatának a forrásszöveggel való összevetés útján történő ellenőrzését jelenti (Mossop 2014, ISO 17100). A szerkesztéssel ellentétben a lektorálásnak része a szöveg mindkét változatában megjelenő tartalom értékelése, valamint a fordítás értékelése a forma és a célnak való megfelelés tekintetében (ISO 17100). Habár a szerkesztés és a lektorálás is a célszöveg minőségével foglalkozik a terminológia, a szintaxis, a stílus, valamint az ügyfélspecifikus szerkesztési útmutató követése szempontjából, a lektorálás összehasonlító jellege alapvető különbséget jelent a két tevékenység között a fordítási folyamatban.

Ehhez kapcsolódó fogalom az önlektorálás, amely tevékenység a szerkesztés és a lektorálás keresztezéseként írható le, amennyiben maga a fordító ellenőrzi a fordítást a forrásnyelvi változatot is figyelve. A fordító a forrásszöveg nélkül is ellenőrizheti a fordítást (vagyis szerkesztheti a szöveget). A szerkesztési és a lektorálási viselkedés átfedése miatt azonban nehéz világos határvonalat húzni a két feladat között. Künzli (2007, 116) empirikus kutatásra alapozva az önlektorálást a fordítási folyamat különálló lépcsőjeként írja le. Künzli kutatása – ahogyan Shih (2006) és Englund Dimitrova (2005) tanulmánya is – megmutatja, milyen fontos szerepet játszik a feladat meghatározása a fordítók önlektorálás során alkalmazott szemléletének formálásában. Englund Dimitrova (2005) azt is kiemeli, hogy az önlektorálás megváltoztathatja a fordítást a célszöveg kezdeti megalkotása után. Az önlektorálás továbbá nem mindig képezi a fordítási folyamat időben elkülönült lépcsőjét vagy szakaszát, hiszen szerkesztés és lektorálás a célszöveg keletkezése közben is történhet. Mellinger (2014) megemlíti a szövegalkotási és a szerkesztési viselkedés lehetséges eltéréseit, amikor a fordítók fordítómemóriával dolgoznak, és kijelenti, hogy a fordítók eljárásai különbözhetnek bizonyos szövegalkotási viselkedésmódok tekintetében.

3.Lektorálás és adekvátság

Először az adekvátság áttekintése következik, hiszen a fordításértékelés hagyományos, eredményorientált megközelítését képviseli. Az adekvátsággal kapcsolatos feltevéseket a folyamatorientáltabb szemléletek vizsgálata előtt érdemes tanulmányozni. Az emberi és a gépi fordítást vizsgáló korábbi kutatásokban az adekvátságot nagyrészt a fordítás eredményorientált nézőpontjából tárgyalták. Even-Zohar (1975, 43; idézi Toury 2012, 79) például az ember által készített adekvát fordítást úgy írja le, hogy az „a forrásszöveg szövegbeli viszonyait jeleníti meg a célnyelven saját [alapvető] nyelvi rendszerének megsértése nélkül.” Ez a definíció kiemeli a forrásnyelvi és a célnyelvi változat belső kapcsolatát, és a forrásszöveget teszi referenciává, amellyel a célszöveget összehasonlítják. Toury (2012, 79ff) szerint a fordításnak ez a normaalapú megközelítése összeférhetetlen lehet egyes célnyelvi konvenciókkal, főként ami a nyelven kívüli tényezőket illeti. Ezzel szemben az elfogadható fordítások azok lehetnek, amelyek alávetik magukat a célnyelvi normáknak.

Ebből az eszmefuttatásból észrevehetően hiányzik a minőség fogalma. Ehelyett a fordítást egy, az adekváttól az elfogadhatóig terjedő kontinuumon helyezik el, ahol a mikroszintű szövegjellemzők leírhatók a makroszintű normák szempontjából. Nem konkrét példákat hasonlítanak össze a forrásnyelven és a célnyelven annak kiderítéséhez, hogy elkövettek-e amorf, nehezen észlelhető hibát: a célnyelven megszülető fordításokat inkább a forrás- és célnyelvi rendszerek felé való általánosabb irányulás szolgálatába állítják.22.Míg egyes szövegjellemzőket nehéz lehet hibának minősíteni, amikor azok egy átfogó norma szolgálatában állnak, bizonyos nyelvi vagy terminológiai hibákat egyszerűbb azonosítani. Toury rögtön megjegyzi, hogy ezt az elemzést túlnyomórészt a bölcsészeti tárgyú fordításoknál alkalmazzák, de elismeri, hogy a gyakorlati jellegű fordításoknál is megfelelő.

Vermeer ([1989] 2004) a szkoposz-elmélet felvázolásakor hasonlóképpen a fordítás eredményére fókuszál a célnyelvi szöveg adekvátságának meghatározásánál, ugyanakkor a fordítás célnyelvi kultúra felé történő orientálását is hangsúlyozza. Ez a szemlélet a forrás- és a célnyelvi változatot a szövegek formája és szerkezete tekintetében választja szét, ezáltal lehetővé téve, hogy az átfogó funkció megvalósulása esetén egy fordítást adekvátnak tartsanak. A Vermeer által leírt „intertextuális koherencia” (229) megvalósításakor a fordító arra törekszik, hogy a szöveg célnyelvi változatát annak szándékolt funkciója szerint alakítsa.

A leíró fordítástudomány azonban kevés visszhangra talál a gyakorlati (nem szépirodalmi), megrendelésre készített fordítások világában. Az idézett fordítási szabványok nagyrészt eredményközpontúak, és az ekvivalencia bonyolult fogalmát hangsúlyozzák. Az ASTM 2575 szabvány leírása szerint például a fordítás „célszöveg, amely a forrásszövegen alapszik, olyan módon, hogy a két szöveg tartalma és sok esetben a formája is ekvivalensnek tekinthető.” Ez a szabvány, az európai megfelelőjének számító EN 15038-hoz, valamint a nemzetközi ISO 17100 szabványhoz hasonlóan azt írja, hogy a fordítás minősége előzetesen meghatározott elveken vagy az ügyfél kérésein alapul.33.Az ISO 17100 (2015) felváltotta az európai szabványt, de mivel az EN 15038 gyakran előfordul a szakirodalomban, itt mindkét szabvány említésre kerül hivatkozási pontként. Ezek az instrukciók változatosak és rugalmasak, de mindkét szabvány egyetért abban, hogy a minőségi fordításszolgáltatás velejét a fordítás és a lektorálás jelenti. Gouadec (2010) az ügyfél kéréseinek elsődleges fontosságát is kiemeli.

Az ügyfél kéréseinek figyelembevételével azonban a minőséget többé nem lehetséges kizárólag a célszöveg felől megközelíteni: inkább számos tényező találkozásának kell tekinteni. Ezek közé tartozhatnak a projekt előírásai, a technológiai és az erőforrás-korlátozások, illetve folyamatspecifikus magatartások is. Bass (2006, 94) felismeri ezt a fordítással kapcsolatos kötelességet; a fordítási projekteknek egyensúlyozniuk kell „a költség, az idő és a minőség egymásnak ellentmondó parancsai” között, miközben figyelembe kell venniük a minőség nyelven és szövegen kívüli akadályait is, amelyek közvetlenül kihatnak a fordítás eredményére.44. Bass (2006) műve nagyrészt a lokalizációs munkára koncentrál, de ezek a kijelentések más fordítási kontextusokra is kiterjeszthetők. A lokalizációnál alkalmazott minőségirányítás leírásáért lásd: Dunne (2006). A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nyelvi szolgáltatóknak és az ügyfeleknek nehézséget okozhat a minőségi fordítás felismerése, és csupán probabilisztikus becsléseikre hagyatkoznak a minőségi termék és teljesítés tekintetében (Dunne 2012). Az információs aszimmetria, amely így a fordítást vásárlók és ügyfelek, a nyelvi szolgáltatók és a fordítók között keletkezik, kétségbe vonja, hogy alkalmazható-e a fordítási minőség eredményorientált megközelítése.

Az ekvivalencia elmélete az emberi fordítási projekteken kívül sok gépi fordítási kutatásban is kiindulópontul szolgált az adekvát fordítás meghatározására irányuló törekvésekben. A BLEU-pontokat például mércéül használják a gépi fordítással keletkező és az ember által fordított szöveg relatív közelségének megbecsülésére. Az először Papineni és társai (2002) által javasolt módszer olyan mércévé vált, amellyel a gépi fordítás minden új minőségmérője összevethető. A módszer azonban egyértelműen az eredményre és a célszöveg referenciaszövegekhez viszonyított relatív hasonlóságára fókuszál. A gépi fordítással készült szövegek emberi értékelése segít továbbá a gépi fordítás minőségének megállapításában, és az adekvátság automatizált mércéivel együtt alkalmazható a fordítási minőség meghatározásában (Specia et al. 2011). Ezek a mérőszámok önmagukban csak indikátorként működnek a géppel fordított kezdeti szöveg minőségének jelzésében, gyakran utószerkesztőket alkalmaznak, hogy a nyersfordítást egy adott célra alkalmassá tegyék.

Ismét más, a fordítási minőséget az emberi fordítók által végzett gyakorlati célú fordítás kontextusában vizsgáló kutatások a minőség fogalmának további megközelítéseit kínálják. Williams (2004) például úgy tekint az érveléselméletre mint eszközre, amellyel a fordítók a mikroszintű hibák felett értékelhetik a fordítás eredményeként létrejövő szöveget. Williams szerint a fordítást a lexikai és a szintaktikai szerkezetek helyett a szöveg, az üzenet és az érvelés szintjén szükséges vizsgálni. Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy az értékelési döntéseket a felismert hiba kritikussági foka, illetve magának a szövegnek a végcélja és a funkciója irányítsa.55.Bár kötetében nyíltan nem említi, Williams (2004) fordításértékelésről vallott nézete látszólag Mann és Thompson (1988) retorikaistruktúra-elméletéből merít. House (2015) másképpen gondolkodik, és átdolgozza fordításértékelési modellje korábbi változatait, hogy azok a forrásszöveget és a célszöveget is figyelembe vegyék. House azt javasolja, hogy a rejtett és a nyílt fordítás egy kontinuum része legyen, és rangsorolhatók legyenek egy adott fordításban. A két szöveg leírt „kettős kötődése” úgy tekint a fordításra mint „nyelvi és szövegműveletre” (142–143), és olyan átfogó modellt biztosít, amelyben a fordításokat értékelni lehet.66.A fordításértékelési modelleknek ez a leírása semmiképpen nem teljes. Drugan (2013) szakfordítási minőségről írt monográfiája az értékelés és a minőség gyakran egymásnak ellentmondó, fentről lefelé és lentről felfelé irányuló megközelítéseinek fejlődését vizsgálja. Lee (2006) és Brunnette (2000) szintén rámutat a fordítási minőség eltérő felfogásaira. A fordításértékelés különböző megközelítéseiről, valamint a minőség mibenlétéről folyatott nagy jelentőségű vitáról bővebben lásd: House (2015).

A szerkesztésnek és a lektorálásnak a fordítási minőség kontextusában betöltött szerepét azonban támadások is érik. Egyes kutatók szerint a szerkesztés és a lektorálás nem tartozik a fordításértékelés témaköréhez (bővebb szakirodalmi áttekintésért lásd Drugan 2013, 69). A jelen tanulmány viszont Mossop (2014) azon kijelentésével ért egyet, hogy a szerkesztést és a lektorálást érinteni kell a fordításértékelés kutatásakor. Különösen tanulságosak Brunnette (2000) gondolatai arról a szövegről, amellyel a szerkesztők és a lektorok dolgoznak. A szerkesztők és a lektorok gyakran a fordítás végleges (vagy közel végleges) verziójával dolgoznak. Ebből a szempontból a fordításértékelés az ő szerkesztői munkájuk előtt megy végbe. A fordítástámogató eszközök fejlődése, illetve a szövegalkotási munkafolyamatok változása miatt azonban a lektor fordítási munkafolyamatban betöltött szerepe előbbre kerül. A szerkesztő által végzett feladatok – például többszöri visszajelzés nyújtása a fordítóknak a korábbi változatokról; terminológiakezelés a fordítási feladat előtt és alatt; fordítók közötti stílusharmonizáció; szerkesztési útmutatók készítése a végfelhasználó részére – már nem kizárólag azután következnek, hogy a teljes fordítás elkészült.77.A projektmenedzsment hagyományos vízesés-modellen alapuló megközelítését úgy írták le a fordítás és a lokalizáció összefüggésében (pl. Dunne 2011; Drugan 2013), hogy annak több iteratív nézete van, például az agilis módszertan (Dunne 2011). Különösen a kizárólag szövegalapú fordítási projektekről a tartalomalapú lokalizációra való átállás sürgeti a fordítás-szerkesztés-korrektúra lineáris folyamatának felülvizsgálatát. Ezek a tevékenységek a fordítási feladathoz és a fordított szöveg végleges elkészítéséhez kötődnek, és – habár a hagyományosabb értelemben nem minősülnek fordításnak – abban egyet kellene érteni, hogy mindenképp a fordítási minőséghez hozzájáruló tényezőnek tekintendők.

A nyelvi szolgáltatók szemében a lektorálás – központi elemként – fontos szerepet kap az adekvát vagy elfogadható fordítások készítésében. A lektorálás fordítási munkafolyamatba való felvétele mögött álló alapvető motivációt az amerikai szabvány a következőképpen foglalja össze: „[a lektorálás] az első lehetőség a megbízásban lefektetett feltételek teljesítésének ellenőrzésére”. A meghatározás szerint a forrásszöveg és a célszöveg összehasonlításával kapunk megerősítést, hogy az utóbbi „teljes, pontos, félrefordítástól mentes lesz, valamint hogy végig a megfelelő terminológiát használták”. Ilyen módon a lektorálást tekinthetjük minőséget kontrolláló feladatnak, amely a hibák azonosítására és kijavítására törekszik.88.Egyébiránt Koskinen (2008) Európai Bizottságról készített etnográfiai kutatásában megjegyzi, hogy bár kötelező a lektorálás, gyakran nem áll rendelkezésre elég erőforrás és idő a fordítási munkafolyamatokban, hogy végre is hajtsák. A lektorálás fordítási munkafolyamatból való esetleges kiesése még bonyolultabbá teszi a minőség fogalmát, amennyiben a szakági szabványok időnként nem állnak összhangban a gyakorlattal. A fordítóirodák nagyban támaszkodnak munkafolyamatuk ezen lépésére, amikor is a lektorok nyelvi szakértelmük kamatoztatásával értékelik a fordításokat, amelyeket a cégek maguk nem feltétlenül tudnak megítélni.

Az olyan fogalmak, mint a pontosság és a forrásszöveg helyes értelmezései azonban megcáfolnak két, a professzionális fordítási projekteknél gyakran megjelenő előfeltevést. Az első értelmezhető a forrásszövegben rejlő mögöttes tartalom pozitivista felfogásaként. Koby és társai (2014, 415) például „maximális gördülékenység és pontosság” mellett érvelnek a fordítási minőség definiálásakor, miután elutasítják „a ’tökéletes’ pontosság és gördülékenység lehetőségét”. Ez az eredményorientált nézet látszólag a nyelvi ipar szabványait ismétli, a nyelven kívüli megfontolások figyelembevétele nélkül. Bár úgy tűnik, hogy Koby és társai szerint ezek a szövegen kívüli jellemzők evidensek, vagy magában a szövegben meg vannak magyarázva, nincs rá bizonyíték, hogy akár egy fordítás is elérné a fenti célt. Azt is felteszik továbbá, hogy ezeket a jellemzőket a szerkesztő vagy az értékelő valóban ismerni fogja. Koby és társai olyan objektív mérce létrehozására hívnak, amelyhez viszonyítva értékelni lehet a fordításokat. A stabil forrásnyelvi jelentésről és a világos, előre egyeztetett ügyfélutasításokról formált elképzelés tarthatatlannak tűnik – legalábbis a jelen kontextusban –, és olyan minőségmeghatározáson alapul, amellyel kapcsolatban maguk a szerzők sem értenek egyet.99.Meg kell jegyezni, hogy Koby és társai (2014) nyíltan bevallják, hogy eltérő véleményen vannak a minőség szűk vagy tág definícióját illetően. Céljuk, hogy a vita hatására folytatódjon a minőség mibenlétéről folyó vizsgálódás.

A második előfeltevés szerint a lektornak módjában áll értékelni a fordítást. A szabványok és a szakmabeliek gyakran úgy írják le a lektort mint tapasztaltabb fordítót, aki rendelkezik a szükséges nyelvi és doménspecifikus tudással a nyersfordításban lévő félreértelmezések és nem szerencsés kifejezések azonosításához. A szakértők kutatásai ezzel szemben azt mutatják, hogy a fordítási tapasztalat mint a lektorok egyik szükséges képessége alaposabb vizsgálatot igényelhet. A kutatók kezdik kétségbe vonni azt a nézetet, hogy a fordítás területén szerzett szaktudás elég hasonlóságot mutat a lektorálási feladattal ahhoz, hogy arra átvihető legyen (vö. Shreve 2006). A fordítási folyamat kutatói tanulmányozni kezdték az átfogalmazást, a szerkesztést és a lektorálást, valamint az utószerkesztést. Azt is vizsgálják, mikor éri el a szöveg szerkesztése azt a pontot, ahol elengedhetővé válik, mivel minősége megfelelő a munka további lépéseinek elvégzéséhez. (pl. Englund Dimitrova 2005; O’Brien 2007; Whyatt, Stachowiak és Kajzer-Wietrzny 2016). Ezek a fordító és a szerkesztő magatartását felfedő kutatások csak a közelmúltban kezdődtek, számuk és kiterjedésük pedig limitált, így döntő konklúziókat még nem lehet levonni belőlük. Mégis, a puszta tény, hogy ezeket a kérdéseket feltették, felhívja a figyelmet olyan lehetséges területekre, ahol a szerkesztő szerepét és jellemzését át kell gondolni.

Az adekvátság, valamint annak a minőséggel – és tágabb értelemben a lektorálással – fennálló fontos kapcsolata tehát még összetettebbé válik a fordítási folyamaton belüli pozicionálása miatt. A számítógéppel támogatott fordítás és a gépi fordítás rendszerei miatt még jobban elmosódik a fordítási minőség körvonala, amennyiben egy harmadik szövegalkotót vezetnek be az így is bonyolult kételemű rendszerbe. A fentiekben ismertetett, csupán a fordítás minőségére összpontosító eredményorientált szemlélet nem foglalkozik megfelelő mértékben a minőség és a lektorálás viszonyával. Annak megértése érdekében, hogy a gépi fordítás és a számítógéppel támogatott fordítás rendszerei milyen mértékben változtatják meg a lektorálási folyamatot, az alábbiakban megvizsgáljuk a megosztott megismerés és a szaliencia fogalmát, mint a fordítási minőség olyan folyamatorientált megközelítéseit, amelyek figyelembe veszik a fordítási munkafolyamatokat és a fordítási feladat paradigmáját.

4.Lektorálás és megosztott megismerés

Eddig a fordítási minőségnek egy túlnyomórészt eredményorientált szemléletéről volt szó. Az adekvátság és a pontosság jórészt mikro- és makroszintű szövegjellemzőkre vonatkozik, valamint annak egy lehetséges értékelésére vagy megbecsülésére, hogy összességében mennyire megfelelőek a kontextusban, amelyben megjelennek. Figyelembe kell venni azonban a fordítások létrejöttének folyamatát is. Ennélfogva a minőséggel kapcsolatos második fogalomként a megosztott megismerés lektorálásban betöltött szerepének vizsgálata következik. A megosztott megismerés a fordítási munkafolyamat tanulmányozásának eszköze, mivel számos személy (azaz fordítók, lektorok, korrektorok) vesz részt a célszöveg végleges változatának kialakításában. Jääskeläinen (2016) a fordítási minőség fogalmát a fordítási folyamat kutatásához kötődően vázolja fel, és e megkülönböztetést Abdallah (2007) hármas (eredmény-, folyamat- és szociális vonatkozású) minőségmeghatározásával teszi világossá. A fordítási minőségről alkotott nézetében számos területen felhívja a figyelmet a fordítási folyamat kutatására, és kiemeli annak fontosságát, hogy a fordítás eredményét és annak létrehozását ne válasszák szét.1010.Ez a nézet teljesen ellentmond House-nak (2015, 118), aki elutasítja, hogy a fordítási folyamatkutatás képes a kognitív folyamatokat a fordításértékelés szolgálatába állítva vizsgálni. House fő érve szerint a megfigyelhető magatartás nem fedheti fel meggyőzően a kognitív feldolgozást, mivel az utóbbi eleve nem megfigyelhető.

A fordítások létrejöttének folyamata különös jelentőséggel bír a technológiai fejlődés és a fordítástámogató eszközök bevonásának fényében. Amióta az 1950-es és 1960-as években megkezdődtek a teljesen automatizált és jó minőségű gépi fordítás készítésére irányuló próbálkozások, majd később jelentős fejlődésnek lehettünk tanúi a fordító eszköztárát illetően, egyre megszokottabbá vált a fordítástámogató eszközök jelenléte a nem irodalmi fordítási tevékenységben (Hutchins 1998; Quah 2006). A fordítómemóriák és a terminológiakezelő rendszerek megjelenése, valamint a szabályalapú és a statisztikai gépi fordítás fejlődése megváltoztatta a fordítói szakma arculatát. Gyakorlatilag elvárássá vált, hogy a hivatásos fordítók kezelni és használni tudják ezeket a rendszereket.

Drugan (2013) felismerte a nyelvi iparnak ezt a változását, és felvázolta a jelenleg rendelkezésre álló kevés tudományos munkát a fordítástechnológia minőségre gyakorolt hatásáról. Egy adott nyelvpárra vagy fordítástámogató eszközre való összpontosítás helyett Drugan úgy jellemzi a munkafolyamatot – azaz a fordítás tágabb, sok lépést és feladatot felölelő folyamatát –, hogy annak közvetlen hatása van a fordítási minőségre. A hagyományos fordítás-szerkesztés-korrektúra paradigma továbbá számottevő bővítésre szorul, amennyiben fordítástámogató eszközöket vonnak be, ahogyan azt a fejlesztők gyakran javasolják. Cronin (2013, 128) máshogy érvel – a nyelvi iparnak a fordítás széleskörű automatizálására tett kísérletei alapvetően a minőség eredményorientált elképzeléseit hangsúlyozzák:

A minőség bizonyos értelemben az elnyomott fordítási igényesség visszatérése. A gondos, részletes odafigyelés a szövegre, a nyelvre és a jelentésre, amely a fordítási tevékenység szerves része, újra felbukkan az automatizálás kontextusában az olyan viták során, amelyek az utószerkesztés mértékéről és szerepéről folynak, valamint arról, hogyan érhető el elfogadható minőségű gépi fordítás.

Cronin érvelése szerint a digitalizáció folyamata arra ösztönözte a fordítás automatizálásának szószólóit, hogy figyelmüket újra a fordítás eredményére mint a gépi fordítás eredményességét vagy minőségét mérő egyik eszközre irányítsák. Habár a fordításszolgáltatók az elkészült szövegre hívják fel a figyelmet, egy átfogó folyamat – ebben az esetben a fordítás megalkotásának módja – implicit módon befolyásolja, hogyan valósul meg a minőség.

A számítógépes fordítástámogató eszközök használata azonban alapjaiban változtatja meg a fordítási feladatot, és a közvetítés egy újabb rétegét adja a fordításhoz és a lektoráláshoz. Dragsted (2008) kijelentése, miszerint a számítógéppel támogatott fordítás a megosztott megismerés egyik tevékenysége, kiemeli ezt a fordítási feladatban bekövetkező váltást. Az először Hutchins (1995) által leírt jelenség, a megosztott megismerés a kognitív tudomány egyik megközelítése, amely szerint a kognitív feldolgozás az egyén felett történik. Turner (2016, 76) Hutchins munkájának áttekintésekor úgy jellemzi a megosztott megismerést, hogy abban „a kognitív folyamatok több emberi szereplő, külső termék és reprezentáció között oszlanak meg, és ezeknek az elemeknek a kapcsolatai […] együtt dolgoznak a rendszer céljának megvalósításáért.” Dragsted (2008) művének kontextusában tehát a fordítási folyamat a megosztott megismerés egyik esete, amennyiben jelen van legalább két szereplő, valamint számos technológia, amelyek a végső célért, a minőségi fordításért dolgoznak.1111.Ezt a művet támogatta még Risku, Windhager és Apfelthaler (2013), illetve Risku és Windhager (2013). Dror és Harnad (2008a, 2008b) kiemeli, hogy az átfogó cél szolgálatában álló megosztott megismerést viszont csak a technológia mozdítja elő. A fordítómemóriák és a terminológiakezelő rendszerek fordítási folyamatba való beépítése lehetővé teszi, hogy a folyamat szereplői eltérő időpontban dolgozzanak, és kognitív feldolgozásuk egy részét a technológiára bízzák, személyes képességeiket pedig kibővítsék.1212.A technológia megismerésre gyakorolt hatását nem kellene magától értetődőnek venni. Glenberg (2006) például a megosztott megismerést és annak nyelvi megértést befolyásoló képességét kutatja, és arra a következtetésre jut, hogy nem vált ki jelentős változást a kognitív feldolgozásban. Ez a vita a jelen tanulmány hatáskörén kívül esik. Mégis, ennek a kognitív tudományból származó fogalomnak a nyelvi megértésre vonatkoztatása újabb példa arra, hogy érdemes átgondolni a hagyományos fogalmakat, ahogyan ezt Muñoz Martín (2010) is javasolja.

A számítógéppel támogatott fordítás és a gépi fordítás esetében a fordító vagy a gépi fordítás használója sok folyamatot (pl. megértés, transzfer és produkció) hajt végre a számítógépes rendszerrel. A megismerésnek ez a megosztott tevékenysége közös felelősséget hoz létre a végső fordítási eredményt illetően, a kizárólag emberi fordítási produkciós modellel ellentétben. Ahelyett, hogy a fordító lenne a célszöveg egyedüli alkotója, ez a szereplő most a géppel generált tartalom bírájaként és szerkesztőjeként tűnik fel. Ily módon a fordító–szerkesztő azzal a kettős, esetenként egymással versengő szereppel van megbízva, hogy megfelelő fordítást hozzon létre, illetve gondoskodjon a tárolt vagy automatikusan generált fordítások megfelelő alkalmazásáról és szükség szerinti lektorálásáról. A minőség kizárólag eredményorientált szemlélete esetén a produkciós modellben bekövetkező váltás nem számolna ezzel a lényeges változással.

A fent leírt változás viszont nem teljes leírása a számítógépes fordítástámogató eszközökkel és a gépi fordítással kísért fordítási folyamatnak. A hasznosság érdekében szükség van arra, hogy a lefordított tartalmat tároljuk, feldolgozzuk és optimálisan hasznosítsuk, csak így támogathatják valóban hatékonyan a fordítástámogató eszközök a nyelvi szolgáltatót a fordítási feladat elvégzésében. Az említett segédanyagok gyakran más nyelvi szakemberek munkájának gyümölcsei (pl. fordítók, szerkesztők, korrektorok, írók). Killman (2015) felhívja a figyelmet számos, a fordítástámogató eszközök alkalmazásával járó kihívásra, különösen a nyelven kívüli kontextuális tényezőket illetően, amelyek az éppen fordított szegmensen kívül jelennek meg. A megismerés ebben a szövegalkotási módban tehát tovább osztódik, olyannyira, hogy a fordítási minőség végül a tényezők és korlátozások sokaságának függvényévé válik.

A megosztott megismerés előbbiekben leírt értelmezését tekintve a szerkesztési feladat, amelyet a fordító a célszöveg kezdeti megalkotásakor végez, szükségszerűen megköveteli az információforrások alapos értékelését azok vélt minőségét illetően. A fordítónak továbbá azt is el kell döntenie, hogy ezeknek a forrásoknak a használata valóban segít-e a fordítási feladatban. Teixeira (2014), valamint Mellinger és Shreve (2016) felfedezi azt a tendenciát, hogy a fordítók rendületlenül folytatják a fordítást, függetlenül attól, hogy ezek az eszközök valóban hasznosak-e. A fordítónak úgy kell végeznie a szerkesztést a nyersfordítás során, hogy a minőség – a fordító szemében – az adott kontextusnak és feladatnak megfelelő legyen.

A TEP-paradigmában azonban a fordítási munkafolyamat első lépése továbbra is a fordítás. A fordítási folyamat következő lépcsője gyakran a másik személy általi lektorálás, ahhoz a fordítási folyamathoz hasonlóan, amelyben nem használnak fordítástámogató eszközt vagy más segítséget.1313.Suojanen, Koskinen és Tuominen (2015, 130) úgy utal az első lépésre, mint heurisztikus minőségellenőrzési folyamatra, amely során a fordító különböző pontokon saját munkáját lektorálja vagy ellenőrzi. Jelen cikk kontextusában az önlektorálás úgy szerepel, hogy azt a fordító befejezi, mielőtt a fordítást másik személynek ellenőrzésre átadná. Ezt illetően van még egy implicit feltevés: mégpedig hogy a lektor értéket ad hozzá a létrehozott szöveghez. Ahogyan sok szabványban írják, a lektor szerepe a fordításban található bármely hiba felfedezése és kijavítása. Ha viszont a fordító ennek a szerepnek jó részét elvégzi, miközben a gépi fordítórendszerből vagy a fordítómemóriából érkező találatokat ellenőrzi, fel kellene tenni a kérdést, hogy a lektor által végzett munka szükséges-e vagy nélkülözhető. A lektorok alkalmazása plusz ellenőrzésként megnyugvást jelenthet az ügyfélnek, ami elegendő indok lehet arra, hogy a lektorok részt vegyenek a folyamatban. A lektorokra emellett szükség lehet a fordító által készített új fordítások ellenőrzésekor, amikor nem áll rendelkezésre a fordítási feladatot segítő fordított tartalom. További vizsgálatot igényelhet a minőség, amelyet ezek a lektorok biztosítanak vagy az érték, amelyet a fordításhoz adnak.

Mivel kevés a lektorálási magatartást és teljesítményt vizsgáló kutatás, döntő következtetéseket nem lehet levonni. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a lektorok „felfedezni és kijavítani” mentalitással szoktak a szerkesztési feladathoz állni, ahogyan azt Mellinger és Shreve (2016) megmutatta. Úgy tűnik, hogy a lektorálási feladat a piros toll effektushoz vezet, amikor a lektorok és a szerkesztők preferenciális változtatásokat végeznek a célszövegben. Habár ezekből a változásokból nem feltétlenül következik, hogy nem megfelelő a fordítás, veszélybe sodorhatják a fordítási és a lektorálási folyamat hatékonyságát. Ennek következtében a nyilvánvalóan felesleges módosításokra pazarolt pénz és idő meghaladhatja a folyamat során keletkező bármely hozzáadott értéket. Más szóval az így eljáró lektorok talán részben helyes fordítást biztosítanak célközönségüknek, de ezek a változtatások gazdaságilag nem mindig hatékonyak. További kutatás szükséges ahhoz, hogy a leírt magatartás a különféle szerkesztési stílusok és szerkesztőtípusok viszonylatában megismételhető és igazolható legyen.

5.Lektorálás és szaliencia

A fordítási minőség eredmény-és folyamatorientált megközelítéseiről ezidáig a szerkesztés és a lektorálás szerepével és pozíciójával kapcsolatban esett szó. Ezek a nézetek segítik a fordítási minőség bizonyos aspektusainak megértését, de önmagukban nem tudnak teljes körű magyarázatot nyújtani a lektorálásra és annak minőséggel való kapcsolatára. Ennélfogva a szerző a szaliencia (feltűnőség) fogalmát is megvizsgálja mint a minőségértékeléshez kapcsolódó harmadik és utolsó szempontot, hiszen segíthet megérteni annak végső megítélését, hogy miben áll a fordított szöveg minősége.

A nyelvészetben a szaliencia gyakori jelentése „egy információegység relatív kiemelkedésének mértéke egy bizonyos időpontban, más információegységekhez képest”. Előfordulhat az entitások vagy a kijelentések, az információs és a diskurzusszerkezet, valamint a nyelven kívüli tényezők szintjén (Chiarcos, Claus és Grabski 2011, 2; lásd még Allan és Jaszczolt 2011 és Giora 2003).1414. Racz (2013) azonban szociolingvisztikai elveket hirdet, amelyek szemben állnak a nyelvészetben a szalienciáról vallott hagyományosabb nézetekkel. A pszichológiai kutatásban a szaliencia általában „egy stimulus azon képessége, hogy kiemelkedjen a többi közül”. Így nagyobb az esélye, hogy figyelmet szentelnek neki, és bekerül a későbbi kognitív feldolgozásba (Ellis 2016). Ellis (342–343) a szaliencia meghatározására három szempontot javasol: (1) a fizikai világ és a személy teste és érzékei, amelyek lehetővé teszik, hogy adott benyomásokat jelentősebbnek érzékeljünk a többinél; (2) a személy korábbi tapasztalatai, amelyek alakítják a stimulusok észlelésének kontextusát; és (3) a személy elvárásai, hogy minek kellene következnie a kontextus alapján.

A fordítás és a lektorálás területén alkalmazva a szaliencia betekintést nyújt a Mellinger és Shreve (2016) által megfigyelt túlszerkesztési magatartásba, és segít feltenni a kérdést, hogy vajon milyen szerepet játszhat a technológia a jelenség megmagyarázásában. A nyelvi szolgáltatást nyújtó fordítók gyakran szembesülnek a feladattal, hogy olyan számítógépes fordítástámogató eszközökkel dolgozzanak, amelyeket kifejezetten a fordító haladásának segítésére terveztek. Ahogyan a fentiekből is kiderül, a számítógéppel támogatott fordítás és a gépi fordítás rendszereinek bevezetése megváltoztatja a fordító és a lektor feladatát. Megjelenik egy plusz technológiai komponens, amely szükségszerűen figyelmet és koncentrációt von el a szerkesztési feladattól, hogy azt az adott fordítástámogató eszköz használatára irányítsa. Ez a változás önmagában is jelentős, és a felhasználó rendszerismerete talán részben magyarázatot adhat a fordított szöveg változásaira.

Fontosabb tényező lehet a váltás a feladatmodellben, amelyben a fordítók, a szerkesztők és a lektorok dolgoznak. Mellinger és Shreve (2016) szerint alapvető változás megy végbe a fordítási munkafolyamatban, különösen ha az Angelone (2010) által leírt háromrészes bizonytalanságkezelési modellre gondolunk, amely a probléma felismeréséből, a megoldás javaslásából és a megoldás értékeléséből áll. A fordítástámogató eszközök vagy gépi fordítási rendszerek nélküli fordítás esetén a fordítónak le kell fordítani a szöveget, felismerni a forrásszöveg problémáit, lehetséges megoldásokat javasolni, és értékelni, hogy ezek számos tényezőt figyelembe véve megfelelőek-e. Ez az ismétlődő folyamat gyakran a forrásszövegre koncentrál, abban azonosítva a problémák többségét.

Ha viszont fordítástámogató eszközökkel vagy gépi fordítási rendszerrel dolgoznak, nagyobb szalienciát kap a megoldás javaslásának szakasza. A fent leírt kognitív feladat megosztott jellege miatt lehetőség van arra, hogy az eszközökben tárolt korábbi fordítások (azaz korábbi megoldások) megjelenjenek az új feladat lehetséges megoldásaiként. Az ilyen feladatszerkezetnél fellép egy második problémaforrás is, mégpedig a tárolt fordítások. Az elraktározott vagy felkínált megoldásokat a fordító–szerkesztő értékeli, hogy esetleg felvehetők-e a célszövegbe. Ezeknek a szegmenseknek a minősége vagy a tartalma mindazonáltal nem garantálható. Ahogyan LeBlanc (2017) írja, szakmai környezetben gyakran üzleti szokások vagy az ügyfél kívánságai miatt vezetik be a fordítómemória-rendszereket. Következésképpen kevésbé optimális fordítási találatok is lehetnek a fordítómemóriában. Két versengő problémaforrás, valamint egy előtérbe helyezett megoldási javaslat esetén a minőség eléréséhez szükség lehet több, karaktersorozatokban kódolt fordítási változat és fordítási döntés mérlegelésére a lektorálási feladat során.

A lektort figyelembe kellene venni a fordításértékelési modellekben, hiszen további szereplőként ő is részt vesz a végleges célszöveg megalkotásában. Ezek a hivatásos nyelvhasználók nem tabula rasaként állnak hozzá a lektorálási feladathoz, hanem magukkal hozzák arról alkotott elgondolásukat, hogy valójában milyen fordítás lehetséges (Lörscher 1986, 1991). Tapasztalatuk és a megfelelő célnyelvi megoldásról alkotott elképzeléseik szalienciája szemben állhat a fordítómemória által felkínált javaslattal. Ha megnézzük, Halverson (2015) hogyan fogalmazta át a “szó szerinti fordítás hipotézist”, világossá válik, hogy számos, egymásnak ellentmondó fordítás és minőségfelfogás létezik. Halverson a szó szerinti fordítás fogalmát nem szükségszerűen a forrásnyelvhez nagyon ragaszkodó fordításként értelmezi, amely pontosnak vagy adekvátnak tekinthető, amennyiben a fent idézett eredményorientált terminológiát használjuk, hanem a fordítás alapértelmezett módjának tekinti, amely a fordítóra (vagy ebben az esetben a lektorra) jellemző. A fordítónak ez a forrásszöveget visszaadó célnyelvi fordítása kétségtelenül különbözni fog a többi nyelvi szakemberétől. Ezután, azzal a megbízatással, hogy felfedezze és kijavítsa a hibákat a lektorálást vagy szerkesztést is alkalmazó fordítási projektekben, a lektor rávetítheti a forrásszövegről alkotott saját elgondolását a fordító által készített célszövegre. A munkája feltehetőleg nagyrészt szegmensszinten zajlik, habár a számítógépes fordítástámogató eszköz vagy a nyelvi szolgáltatótól kapott feladatleírás korlátozhatja, hogy a lektor milyen mértékben eszközölhet nagyobb szerkezeti változtatásokat. Ilyen esetekben az egymással versengő célnyelvi megoldások a Mellinger és Shreve (2016) által megfigyelt túlszerkesztési magatartás formájában jelenhetnek meg. Ennek értelmében vitathatóvá válik az a feltevés, amely szerint a szerkesztés minőségirányítási szerepe és kivitelezése azonos a kizárólag emberi fordításéval, emögött pedig az értékelő magatartásnak a fordítási munkafolyamatban megnövekedett szalienciája áll. A problémamegoldó tevékenység során a megoldások javaslásának és értékelésének szalienciája ugyanígy kétségbe vonja a szerkesztés és a lektorálás fordításértékelésben betöltött szerepéről alkotott korábbi elképzeléseket.

6.Konklúzió

Ha nem sikerül újraértelmezni a lektorálás folyamatát, akkor ez jelentős hatással lehet a minőség fogalmára. A lektorálásnak figyelembe kellene vennie a szövegalkotási folyamatot, amely a kezdeti viszonylag lineáris munkafolyamat után váltáson ment keresztül. Az adekvátság, a megosztott megismerés és a szaliencia fogalmát a lektori tevékenységben vizsgáló tanulmányok pedig megállapítják, hogy a nyelvi minőségmodell nem alkalmazható kizárólagosan a minőség meghatározására. Ehelyett a fordításértékelési modelleket kell oly módon kibővíteni, hogy azok a lektorálást és a szerkesztést explicit komponensként tartalmazzák. Az eredményorientált modellek nem adnak elégséges magyarázatot a szövegen kívüli tényezőkre, és nem tartalmazzák a megváltozott feladatmodelleket, amelyek az új fordítástechnológiák bevezetéséből adódnak. Ezek a modellek lehetnek átfogóbb minőségi keretrendszerek részei, de nem tekinthetők az egyedüli mércének, amelyhez viszonyítva a minőséget mérni kellene. Azok az implicit feltételezések, amelyek a minőségnek a lektorálással és a szerkesztéssel kapcsolatos, csupán eredményorientált megközelítéseiből születtek, tarthatatlanná teszik a kizárólag eredményorientált szemléletet.

A fordítási minőség felülvizsgálata, amelynek során a szerkesztést és a lektorálást annak részévé tennék, a nyelvi iparban is jelentőséggel bírhat. Példaként említhető, hogy a tipikus árazási modellek nagyrészt a szavak számán alapulnak, és elsősorban ez határozza meg az ügyfél költségeit. Fordítómemória használata esetén a nyelvi szolgáltatók kedvezményt adhatnak egy adott számítógépes fordítástámogató eszközre kidolgozott algoritmus alapján, amely megállapítja egy tárolt fordítás szegmense és a fordítandó szöveg szegmense közötti relatív „hasonlóságot”.1515.A tárolt fordítási szövegszegmens és az új szegmens közötti hasonlóság mértékét sokszor találatokban kifejezve adják meg. Pontos találatról vagy 100%-os találatról beszélünk, ha a szegmens megegyezik a fordítómemóriában tárolt fordítási egységgel. Részleges találatnak nevezik viszont az olyan fordítást, amely hasonlít a tárolt fordítási egységre, de nyilvánvalóan a fordító vagy a szerkesztő lektorálására szorul. Ez a meghatározás számos tényezőtől függ, és történhet karakteralapú megfeleltetés, formázási hibapontok vagy kontextusalapú algoritmusok használatával. Előfordulhat ellenben, hogy a fordító kevesebb pénzt kap, amikor a javasolt megoldásokat szerkeszti, mint amikor saját fordítását készíti el. A fordítás és a lektorálás együttes elvégzése, az ehhez kapcsolódó különféle árképzési módok és az, ahogyan az egyes feladatokat a minőség szempontjából értékelik, gyökeres változásokat hozhat a jelenlegi gyakorlatban, így alaposabb vizsgálatot igényel.

Ez nem jelenti azt, hogy egyik-másik árképzési stratégia eleve hibás lenne, vagy hogy egy adott lektorálás nem értékképző szolgáltatás, hanem – nézetem szerint – azt mutatja, hogy ezek az iparági modellek rejtett feltételezéseken alapulnak. A nyelvi szolgáltatóknak meg kellene vizsgálniuk jelenlegi munkameneteiket és a belső folyamataikat, hogy lássák, mikor és hogyan történik értékhozzáadás a fordítási munkafolyamat során. Ahogyan fentebb már említettük, a lektorok jellemzően a minőség kizárólagos őreiként vesznek részt a fordítási munkafolyamatban. Ez a pozicionálás a feladatról alkotott implicit feltevések miatt részletesebb vizsgálatot igényelne. A nyelvi szolgáltatóknak továbbá nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a terminológiakezelésre, és fel kellene ismerniük az ügyfélspecifikus követeléseket, amelyek a folyamat során beépíthetők. Ezáltal csökkenthetők a fordítási minőség eredményorientált megközelítéseiből adódó nehézségek, és olyan mérce adható, amelyhez viszonyítva a lektorok és a szerkesztők értékelni tudják a célnyelvi változatot. A fordítási minőség olyan folyamatorientált szemlélete, amely tartalmazza a szerkesztési és a lektorálási feladatot, kiegészíti tudásunkat arról, mi alkotja a fordítási minőséget, különösen a fordítástámogató eszközök használatával kapcsolatban.

Konklúzióként elmondható, hogy a lektorálás a digitális korban megköveteli, hogy a szövegalkotási folyamat a fordítások értékelésének része legyen. Nem elegendő úgy tekinteni a minőségre, mint egy sor objektív mérésre, amelyek kizárólag a szövegeket veszik figyelembe. Ehelyett újra kell értelmezni a fordítási minőséget, hogy magába foglalhassa a szerkesztés és a lektorálás egyre fejlődő természetét, különös tekintettel a fordítástechnológiának a dokumentumok életciklusában betöltött, folyton változó szerepére.

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondok az anonim lektoroknak és szerkesztőknek, akik építő és gondolatébresztő visszajelzéseket adtak, ezzel segítve a jelen tanulmány jobbá tételét.

Megjegyzések

1.Hasonló lektorálási gyakorlat jellemző az Európai Unióban, különösen a soknyelvű jogalkotás tekintetében (Wagner, Bech és Martínez 2002). A lektorálási folyamatokat néha idősebb kollégák végzik. Más esetekben jogászok vagy jogász-nyelvészek látják el ezt a feladatot, olyan szövegezési és nyelvészeti feladatok mellett, amelyek a hagyományos fordítási munkafolyamat körén kívül esnek. (Šarčević és Robertson 2015).
2.Míg egyes szövegjellemzőket nehéz lehet hibának minősíteni, amikor azok egy átfogó norma szolgálatában állnak, bizonyos nyelvi vagy terminológiai hibákat egyszerűbb azonosítani.
3.Az ISO 17100 (2015) felváltotta az európai szabványt, de mivel az EN 15038 gyakran előfordul a szakirodalomban, itt mindkét szabvány említésre kerül hivatkozási pontként.
4. Bass (2006) műve nagyrészt a lokalizációs munkára koncentrál, de ezek a kijelentések más fordítási kontextusokra is kiterjeszthetők. A lokalizációnál alkalmazott minőségirányítás leírásáért lásd: Dunne (2006).
5.Bár kötetében nyíltan nem említi, Williams (2004) fordításértékelésről vallott nézete látszólag Mann és Thompson (1988) retorikaistruktúra-elméletéből merít.
6.A fordításértékelési modelleknek ez a leírása semmiképpen nem teljes. Drugan (2013) szakfordítási minőségről írt monográfiája az értékelés és a minőség gyakran egymásnak ellentmondó, fentről lefelé és lentről felfelé irányuló megközelítéseinek fejlődését vizsgálja. Lee (2006) és Brunnette (2000) szintén rámutat a fordítási minőség eltérő felfogásaira. A fordításértékelés különböző megközelítéseiről, valamint a minőség mibenlétéről folyatott nagy jelentőségű vitáról bővebben lásd: House (2015).
7.A projektmenedzsment hagyományos vízesés-modellen alapuló megközelítését úgy írták le a fordítás és a lokalizáció összefüggésében (pl. Dunne 2011; Drugan 2013), hogy annak több iteratív nézete van, például az agilis módszertan (Dunne 2011). Különösen a kizárólag szövegalapú fordítási projektekről a tartalomalapú lokalizációra való átállás sürgeti a fordítás-szerkesztés-korrektúra lineáris folyamatának felülvizsgálatát.
8.Egyébiránt Koskinen (2008) Európai Bizottságról készített etnográfiai kutatásában megjegyzi, hogy bár kötelező a lektorálás, gyakran nem áll rendelkezésre elég erőforrás és idő a fordítási munkafolyamatokban, hogy végre is hajtsák. A lektorálás fordítási munkafolyamatból való esetleges kiesése még bonyolultabbá teszi a minőség fogalmát, amennyiben a szakági szabványok időnként nem állnak összhangban a gyakorlattal.
9.Meg kell jegyezni, hogy Koby és társai (2014) nyíltan bevallják, hogy eltérő véleményen vannak a minőség szűk vagy tág definícióját illetően. Céljuk, hogy a vita hatására folytatódjon a minőség mibenlétéről folyó vizsgálódás.
10.Ez a nézet teljesen ellentmond House-nak (2015, 118), aki elutasítja, hogy a fordítási folyamatkutatás képes a kognitív folyamatokat a fordításértékelés szolgálatába állítva vizsgálni. House fő érve szerint a megfigyelhető magatartás nem fedheti fel meggyőzően a kognitív feldolgozást, mivel az utóbbi eleve nem megfigyelhető.
12.A technológia megismerésre gyakorolt hatását nem kellene magától értetődőnek venni. Glenberg (2006) például a megosztott megismerést és annak nyelvi megértést befolyásoló képességét kutatja, és arra a következtetésre jut, hogy nem vált ki jelentős változást a kognitív feldolgozásban. Ez a vita a jelen tanulmány hatáskörén kívül esik. Mégis, ennek a kognitív tudományból származó fogalomnak a nyelvi megértésre vonatkoztatása újabb példa arra, hogy érdemes átgondolni a hagyományos fogalmakat, ahogyan ezt Muñoz Martín (2010) is javasolja.
13.Suojanen, Koskinen és Tuominen (2015, 130) úgy utal az első lépésre, mint heurisztikus minőségellenőrzési folyamatra, amely során a fordító különböző pontokon saját munkáját lektorálja vagy ellenőrzi. Jelen cikk kontextusában az önlektorálás úgy szerepel, hogy azt a fordító befejezi, mielőtt a fordítást másik személynek ellenőrzésre átadná.
14. Racz (2013) azonban szociolingvisztikai elveket hirdet, amelyek szemben állnak a nyelvészetben a szalienciáról vallott hagyományosabb nézetekkel.
15.A tárolt fordítási szövegszegmens és az új szegmens közötti hasonlóság mértékét sokszor találatokban kifejezve adják meg. Pontos találatról vagy 100%-os találatról beszélünk, ha a szegmens megegyezik a fordítómemóriában tárolt fordítási egységgel. Részleges találatnak nevezik viszont az olyan fordítást, amely hasonlít a tárolt fordítási egységre, de nyilvánvalóan a fordító vagy a szerkesztő lektorálására szorul. Ez a meghatározás számos tényezőtől függ, és történhet karakteralapú megfeleltetés, formázási hibapontok vagy kontextusalapú algoritmusok használatával.

Irodalom

Abdallah, Kristiina
2007 “Tekstittämisen laatu – mitä se oikein on?” [Subtitling quality – what is it?]. In Olennaisen äärellä. Johdatus audiovisuaaliseen käätämiseen [Introduction to audiovidual translation], edited by Riitta Oittinen and Tiina Tuominen, 272–293. Tampere: Tampereen yliopistopaino.
Allan, Keith, and Kasia M. Jaszczolt
eds. 2011Salience and Defaults in Utterance Processing. Berlin: De Mouton Gruyter.
Alves, Fabio
2015 “Translation Process Research at the Interface: Paradigmatic, Theoretical, and Methodological Issues in Dialogue with Cognitive Science, Expertise Studies, and Psycholinguistics.” In Psycholinguistic and Cognitive Inquiries into Translation and Interpreting, edited by Aline Ferreira and John W. Schwieter, 17–40. Amsterdam: John Benjamins.
Angelone, Erik
2010 “Uncertainty, Uncertainty Management and Metacognitive Problem Solving in the Translation Task.” In Translation and Cognition, edited by Gregory M. Shreve and Erik Angelone, 17–40. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/ata​.xv​.03ang
ASTM International
2006 “ASTM F 2575 – 06: Standard Guide for Quality Assurance in Translation.”
Bass, Scott
2006 “Quality in the Real World.” In Perspectives on Localization, edited by Keiran J. Dunne, 69–94. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/ata​.xiii​.07bas
Brunette, Louise
2000 “Towards a Terminology for Translation Quality Assessment: A Comparison of TQA Practices.” The Translator 6 (2): 169–182. https://​doi​.org​/10​.1080​/13556509​.2000​.10799064
Chiarcos, Christian, Berry Claus, and Michael Grabski
2011 “Introduction: Salience in Linguistics and Beyond.” In Salience: Multidisciplinary Perspectives on its Function in Discourse, edited by Christian Chiarcos, Berry Claus, and Michael Grabski, 1–28. Berlin: De Gruyter Mouton. https://​doi​.org​/10​.1515​/9783110241020​.1
Cronin, Michael
2013Translation in the Digital Age. New York: Routledge.
Dragsted, Barbara
2008 “Computer-aided Translation as a Distributed Cognitive Task.” In Dror and Harnad 2008a, 237–256.
Dror, Itiel E., and Stevan Harnad
eds. 2008aCognition Distributed: How Cognitive Technology Extends our Minds. Philadelphia: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/bct​.16
eds. 2008bOffloading Cognition onto Cognitive Technology.” In Dror and Harnad 2008a, 1–23.
Drugan, Joanna
2013Quality in Professional Translation: Assessment and Improvement. London: Bloomsbury.
Dunne, Keiran J.
2006 “Putting the Cart behind the Horse: Rethinking Localization Quality Management.” In Perspectives on Localization, edited by Keiran J. Dunne, 95–117. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/ata​.xiii​.08dun
2011 “From Vicious to Virtuous cycle: Customer-Focused Translation Quality Management Using ISO 9001 Principles and Agile Methodologies.” In Translation and Localization Project Management, edited by Keiran J. Dunne and Elena S. Dunne, 153–187. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/ata​.xvi​.09dun
2012 “The Industrialization of Translation: Causes, Consequences and Challenges.” Translation Spaces 1: 143–168. https://​doi​.org​/10​.1075​/ts​.1​.07dun
Ellis, Nick C.
2016 “Salience, Cognition, Language Complexity, and Complex Adaptive Systems.” Studies in Second Language Acquisition 38 (2): 341–351. https://​doi​.org​/10​.1017​/S027226311600005X
Englund Dimitrova, Birgitta
2005Expertise and Explicitation in the Translation Process. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/btl​.64
Even-Zohar, Itamar
1975 “Decisions in Translating Poetry.” Ha-sifrut/Literature 21: 32–45.
European Standard
2006 “EN 15038: Translation Services – Service Requirements.”
Giora, Rachel
2003On Our Mind: Salience, Context, and Figurative Language. New York: Oxford University Press. https://​doi​.org​/10​.1093​/acprof:oso​/9780195136166​.001​.0001
Glenberg, Arthur M.
2006 “Radical Changes in Cognitive Process due to Technology: A Jaundiced View.” Pragmatics & Cognition 14 (2): 263–274. https://​doi​.org​/10​.1075​/pc​.14​.2​.07gle
Gouadec, Daniel
2010Translation as a Profession. 2nd ed. Amsterdam: John Benjamins.
Halverson, Sandra L.
2013 “Implications of Cognitive Linguistics for Translation Studies.” In Cognitive Linguistics and Translation, edited by Ana Rojo and Iraide Ibarretxe-Antuñano, 33–73. Berlin: De Gruyter Mouton. https://​doi​.org​/10​.1515​/9783110302943​.33
2015 “Cognitive Translation Studies and the Merging of Empirical Paradigms: The Case of ‘Literal Translation.’” Translation Spaces 4 (2): 310–340. https://​doi​.org​/10​.1075​/ts​.4​.2​.07hal
Hine Jr., Jonathan T.
2003 “Teaching Text Revision in a Multilingual Environment.” In Beyond the Ivory Tower: Rethinking Translation Pedagogy, edited by Brian J. Baer and Geoffrey S. Koby, 135–156. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/ata​.xii​.10hin
Horguelin, Paul A., and Louise Brunnette
1998Pratique de la révision. Montreal: Linguatech.
House, Juliane
2015Translation Quality Assessment: Past and Present. New York: Routledge.
Hutchins, Edwin
1995Cognition in the Wild. Cambridge, MA: MIT Press.
Hutchins, John
1998 “The Origin of the Translator’s Workstation.” Machine Translation 13 (4): 287–307. https://​doi​.org​/10​.1023​/A:1008123410206
ISO 17100
2015Translation Services – Requirements for Translation Services. Geneva: ISO.
Jääskeläinen, Riitta
2016 “Quality and Translation Process Research.” In Reembedding Translation Process Research, edited by Ricardo Muñoz Martín, 89–106. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/btl​.128​.05jaa
Killman, Jeffrey
2015 “Context as Achilles’ Heel of Translation Technologies: Major Implications for End Users.” Translation and Interpreting Studies 10 (2): 203–222. https://​doi​.org​/10​.1075​/tis​.10​.2​.03kil
Koby, Geoffrey S., et al.
2014Defining Translation Quality.” Tradumàtica 12: 413–420. https://​doi​.org​/10​.5565​/rev​/tradumatica​.76
Koskinen, Kaisa
2008Translating Institutions: An Ethnographic Study of EU Translation. Manchester: St. Jerome.
Künzli, Alexander
2007 “Translation Revision: A Study of the Performance of Ten Professional Translators Revising a Legal Text.” In Doubts and Directions in Translation Studies: Selected Contributions from the EST Congress, Lisbon 2004, edited by Radegundis Stolze, Miriam Shlesinger, and Yves Gambier, 115–126. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/btl​.72​.14kun
LeBlanc, Matthieu
2017 “ ‘I Can’t Get No Satisfaction’: Should We Blame Translation Technologies or Shifting Business Practices?” In Human Issues in Translation Technology, edited by Dorothy Kenny, 45–62. New York: Routledge.
Lee, Hyang
2006 “Révision: Définitions et paramètres.” Meta 51 (2): 410–419. https://​doi​.org​/10​.7202​/013265ar
Lörscher, Wolfgang
1986 “Linguistic Aspects of Translation Processes: Towards an Analysis of Translation Performance.” In Interlingual and Intercultural Communication: Discourse and Cognition in Translation and Second Language Acquisition Studies, edited by Juliane House and Shoshana Blum-Kulka, 277–292. Tübingen: Gunter Narr.
1991Translation Performance, Translation Process, and Translation Strategies. A Psycholinguistic Investigation. Tübingen: Gunter Narr.
Mann, William C., and Sandra A. Thompson
1988 “Rhetorical Structure Theory: Toward a Functional Theory of Text Organization.” Text 8 (3): 243–281. https://​doi​.org​/10​.1515​/text​.1​.1988​.8​.3​.243
Mellinger, Christopher D.
2014Computer-Assisted Translation: An Empirical Investigation of Cognitive Effort. PhD diss. Kent State University. Available at: bit​.ly​/1ybBY7W
Mellinger, Christopher D., and Gregory M. Shreve
2016 “Match Evaluation and Over-editing in a Translation Memory Environment.” In Reembedding Translation Process Research, edited by Ricardo Muñoz Martín, 131–148. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/btl​.128​.07mel
Mossop, Brian
2014Revising and Editing for Translators. 3rd ed. New York: Routledge.
Muñoz Martín, Ricardo
2010 “Leave No Stone Unturned: On the Development of Cognitive Translatology.” Translation and Interpreting Studies 5 (2): 145–162. https://​doi​.org​/10​.1075​/tis​.5​.2​.01mun
2014 “A Blurred Snapshot of Advances in Translation Process Research.” MonTI Special Issue – Minding Translation 1: 49–84.
O’Brien, Sharon
2007 “An Empirical Investigation of Temporal and Technical Post-Editing Effort.” Translation and Interpreting Studies 2 (1): 83–136. https://​doi​.org​/10​.1075​/tis​.2​.1​.03ob
Orellana, Marina
1990La traducción del inglés al castellano. Santiago: Editorial Universitaria.
Papineni, Kishore, Salim Roukos, Todd Ward, and Wei-Jing Zhu
2002 “BLEU: A Method for Automatic Evaluation of Machine Translation.” In Proceedings of the 40th Annual Meeting of the Association for Computational Linguistics, 311–318. Stroudsburg, PA: ACL.
Quah, C. K.
2006Translation and Technology. New York: Palgrave Macmillan. https://​doi​.org​/10​.1057​/9780230287105
Racz, Peter
2013Salience in Sociolinguistics: A Quantitative Approach. Berlin: Mouton De Gruyter. https://​doi​.org​/10​.1515​/9783110305395
Risku, Hanna
2010 “A Cognitive Scientific View on Technical Communication and Translation: Do Embodiment and Situatedness Really Make a Difference?Target 22 (1): 94–111. https://​doi​.org​/10​.1075​/target​.22​.1​.06ris
Risku, Hanna, and Florian Windhager
2013 “Extended Translation: A Sociocognitive Research Agenda.” Target 25 (1): 33–45. https://​doi​.org​/10​.1075​/target​.25​.1​.04ris
Risku, Hanna, Florian Windhager, and Matthias Apfelthaler
2013 “A Dynamic Network Model of Translatorial Cognition and Action.” Translation Spaces 2: 151–182. https://​doi​.org​/10​.1075​/ts​.2​.08ris
Robert, Isabelle S.
2014 “Investigating the Problem-Solving Strategies of Revisers through Triangulation: An Exploratory Study.” Translation and Interpreting Studies 9 (1): 88–108. https://​doi​.org​/10​.1075​/tis​.9​.1​.05rob
Robert, Isabelle S., and Louise Brunette
2016 “Should Revision Trainees Think Aloud While Revising Somebody Else’s Translation? Insights from an Empirical Study with Professionals.” Meta 61 (2): 320–345. https://​doi​.org​/10​.7202​/1037762ar
Šarčević, Susan, and Colin Robertson
2015 “The Work of Lawyer-Linguists in the EU Institutions.” In Legal Translation in Context: Professional Issues and Prospects, edited by Anabel Borja Albi and Fernando Prieto Ramos, 181–202. Bern: Peter Lang.
Shih, Claire Yi-Yi
2006 “Revision from Translators’ Point of View. An Interview Study.” Target 18 (2): 295–312. https://​doi​.org​/10​.1075​/target​.18​.2​.05shi
Shreve, Gregory M.
2006 “The Deliberate Practice: Translation and Expertise.” Journal of Translation Studies 9 (1): 27–42.
Spalink, Karin, Rachel Levy, and Carla Merrill
1997The Level Edit ™ Post-Editing Process: A Tutorial for Post-Editors of Machine Translation Output. Internationalization and Translation Services.
Specia, Lucia, Najeh Hajlaoui, Catalina Hallett, and Wilker Aziz
2011 “Predicting Machine Translation Accuracy.” MT Summit XIII: The Thirteenth Machine Translation Summit, 513–520. Xiamen, China.
Suojanen, Tytti, Kaisa Koskinen, and Tiina Tuominen
2015User-Centred Translation. New York: Routledge.
Teixeira, Carlos S. C.
2014 “Perceived vs. Measured Performance in the Post-editing of Suggestions from Machine Translation and Translation Memories.” Proceedings of the AMTA 2014 Third Workshop on Post-editing Technology and Practice. Vancouver, BC.
Toury, Gideon
2012Descriptive Translation Studies – and Beyond. Revised edition. Amsterdam: John Benjamins. https://​doi​.org​/10​.1075​/btl​.100
Turner, Phil
2016HCI Redux: The Promise of Post-Cognitive Interaction. Switzerland: Springer. https://​doi​.org​/10​.1007​/978‑3‑319‑42235‑0
Underwood, Nancy L., and Bart Jongejan
2001 “Translatability Checker: A Tool to Help Decide Whether to Use MT.” Proceedings of MT Summit VIII: Machine Translation in the Information Age, edited by Bente Maegaard, 363–368. Santiago de Compostela.
Vermeer, Hans J.
(1989) 2004 “Skopos and Commission in Translational Action.” Translated by Andrew Chesterman. In The Translation Studies Reader. 2nd ed., edited by Lawrence Venuti, 227–238. New York: Routledge.
Wagner, Emma, Svend Bech, and Jesús M. Martínez
2002Translating for the European Union Institutions. Manchester: St. Jerome.
Whyatt, Bogusława, Katarzyna Stachowiak, and Marta Kajzer-Wietrzny
2016 “Similar and Different: Cognitive Rhythm and Effort in Translation and Paraphrasing.” Poznan Studies in Contemporary Linguistics 52 (2): 175–208. https://​doi​.org​/10​.1515​/psicl‑2016‑0007
Williams, Malcolm
2004Translation Quality Assessment: An Argumentation-Centred Approach. Ottawa: University of Ottawa Press.

A szerző elérhetősége

Christopher D. Mellinger

University of North Carolina at Charlotte

Department of Languages and Culture Studies

9201 University City Blvd.

Charlotte, NC 28223

USA

cmelling@uncc.edu